Webszervert minden háztartásba!

Az internet egyik nagy rejtélye, hogy miért nem tud az Opera összelapátolni magának 1 százaléknyi részesedést a böngészők piacán. Kicsi is, gyors is, nem zabálja úgy a memóriát, mint a Firefox, és nem is jár-kel a biztonsági védelmén keresztül annyi vírus, féreg és egyéb kártevő, mint az Explorerben. Ráadásul a norvég fejlesztők rendszeresen elsőként (legalábbis a mérhető elterjedtségű böngészők közül elsőként) építenek bele a böngészőjükbe olyan funkciókat, amiket aztán mindenki lemásol, és hipp-hopp szériatartozék lesz mindenhol. Az Operában voltak először külön füleken a megnyitott oldalak taskok helyett, itt volt először beépített kereső, torrentkliens, popup-blokkolás, zoom, és még ki tudja mi minden.

Most meg éppen azt találták ki, hogy a pécéből webszervert faragnak az Opera Unite nevű új szolgáltatásukkal (ami egyébként a 10-es verziószámú böngésző része, és egyben legfőbb újdonsága). Ez amellett, hogy elképesztően menőn hangzik (próbáljuk csak ki, hogy minden mondatunkban lecseréljük a „számítógépem" szót „webszerverem"-re), a gyakorlatban is meglepően jól működik, és mivel bárki fejleszthet rá új alkalmazásokat, tényleg óriási perspektíva van benne. Annak ellenére, hogy egy deka igazi újdonság nincs a dologban, csak ahogy a torrentkliensnél, keresőnél és a többinél, most is jól vették észre, milyen netes szolgáltatásokat lehetne okosan belegyúrni a böngészőbe.

A Unite alapötlete az, hogy ha a weben már úgysem csak fogyasztó az egyszeri júzer, hanem a blogoktól a közösségi oldalakon át a videómegosztókig ő generálja a tartalmat is, az egész hóbelevanc technikai kiszolgálását is adjuk a kezébe. Elvégre minek nekem egy Flickr, ha a saját gépemből is csinálhatok képmegosztót, és minek a YouTube, és a blogszolgáltató, meg az összes többi webkettes csoda, ami az én tartalmaimból keresi hülyére magát? Minek, minek, hát azért, hogy ne te fizesd a hardvert meg a sávszélességet, ami az egészet kiszolgálja, hangzik a logikus válasz. Az Opera ezen elegánsan átlép: itt mikroméretekről van szó, amit elbír az otthoni net, meg a sarokban zúgó pécé. És az összes szolgáltatás telepítése, használata egységes, a felület átlátható, egy pillanat alatt beletanul bárki.

Amennyire ijesztően hangzik a laikus fülnek, hogy „most bekonfigurálom a szervert", annyira egyszerű ez a Unite-ban. Egy kattintás, bakapcsolom, aztán már csak ki kell válogatni, hogy melyik könytáraink tartalmát osztjuk meg a világgal, melyeket csak a jelszót ismerőkkel, és mit osztunk meg csak saját magunkkal (ez utóbbinak akkor lehet például értelme, ha a munkahelyi gépről akarjuk látni az otthoni tartalmát). És kész is, kapunk egy sima URL-nek tűnő címet, amit ha bárki beír a saját böngészőjébe (ami lehet bármi, nem csak Opera), és bumm, máris a mi gépünket használja szerverként. Ha a megosztott fájl html volt, akkor webszerver vagyunk, ha mp3, akkor a gépünkről lehet zenét streamelni, ha jpg, akkor képmegosztó szerverré váltunk, és így tovább. Tulajdonképpen minden teljesen ugyanúgy zajlik, mintha képmegosztót (fájlcserélőt, satöbbi) használnánk, csak nincs harmadik fél, külső szolgáltató, minden ott megy a mi böngészőnkben, nem kell feltöltögetni, és másra bízni az tartalmainkat. Ami nem elhanyagolható tényező, amikor tudjuk, hogy például hogyan bánik egy közösségi oldal a feltöltött képeinkkel.

Ha valakiben a „júzerek csak úgy bejárogatnak egymás gépeire" ötlet nyomán megszólal a riasztó, alighanem jogosan vizionál potenciális hekkermennyországot az Opera Unite mögé. Ha eldobunk minden külső szervert és szolgáltatást, az azt jelenti, hogy magunknak kell megvédeni a kis szerverünket az illetéktelenektől, és ez nem egyszerű feladat. Ráadásul a Unite a mostani formájában mindenféle titkosítás, https és hasonló varázslatok nélkül küldi és fogadja az adatokat, és az URL-ekbe rögtön beleírja a jelszavakat is. Például az otthoni gépemen megosztott zenéinket a http://home.felhasználónév.operaunite.com /media_player/access_content/jelszó cím alatt lehet elérni, ami nagyjából annyira biztonságos, mint egy szál "I love Gyurcsány" feliratú bőrtangában besétálni egy Jobbik-tüntetésre.

Viszont ami a legjobb: az egész rendszer nyitott, lehet rá fejleszteni közösségi oldalt, online játékot, meg bármit, ami messze túlmutat a mostani 5-6 alkalmazáson. És nem kell hozzá központi szerver, a júzerek gépei szépen egymás között lerendeznek mindent. Igen, minden funkciójára létezik alternatíva, talán hatékonyabbak is, mint az Operáé, de hogy ezeket mind beleolvasszák a böngészőbe, az újdonság, és érthetetlen, hogy eddig miért nem jutott eszébe senkinek.

Persze az alkalmazás még nagyon béta, szakadozik a kapcsolat, néha lefagy, a zenelejátszó pedig olyan fapados, hogy csak lejátszás és szünet gomb van, még egy nyomorult hangerőszabályozó sincs. Átvenni nyilván nem fogja a videómegosztók és fájlcserélő hálózatok helyét, hiszen a saját szerver aránylag kis adatforgalmat bír csak el, de ezek mellett egy egészen új műfaj nőhet ki belőle. Kicsit gatyába rázzák, eloszlatják a biztonsággal kapcsolatos kételyeket, készül rá pár tucat jópofa alkalmazás, aztán ráül az egészre a Google Wave, és a végén azt vesszük észre, hogy tényleg itt a web... hát, ha nem is 5.0, de legalább 2.1.