Net

Próbaüzemben a kormányzati portál

2010. március 6., szombat 13:32 |

Próbaüzemben újra megnyitották hétvégére a hétfőn programozói hiba miatt leállított, megújított magyarorszag.hu portált, amelyen az Ügyfélkapu felülete is elérhető.

A magyarorszag.hu honlapon az olvasható, hogy a próbaüzem vasárnap 14 óráig tart, a tapasztalatok alapján döntenek arról, fenntartják-e a következő időszakra az új portálfelület próbaüzemét, vagy visszaállítják a régi portálfelületet. Ezzel garantálnák, hogy - leszámítva az átállás szükségszerű időtartamát - a felhasználók folyamatosan használhassák a kormányzati portál és az Ügyfélkapu szolgáltatásait.

A hét közepén a kormányzat informatikai biztonsági felügyelője elmondta: megállapították, miért kellett leállítani hétfőn a megújult portált, a vizsgálat azonban továbbra is folyik, keresik a felelősöket. Dedinszky Ferenc megerősítette azt is, hogy a kormányzati portálról, amelyen az Ügyfélkapu is működik, nem kerültek ki bizalmas adatok.

Három felhasználó tapasztalta azt, hogy amikor belépett az értesítési tárhelyére, akkor a más felhasználó címére küldött visszaigazolásokat látta. Hangsúlyozta: bizalmas adatok nem kerültek ki a rendszerből, és a hiba jellege miatt erre lehetőség sem volt. A hibát sikerült is reprodukálniuk, megtalálniuk és kijavítaniuk.

Hozzátette azt is, hogy a vizsgálat során pontosan meg kell állapítani a felelősséget; egyértelműen programozói hibáról van szó, de a próbaüzemet alapos tesztelés előzte meg, így azt is ellenőrizni kell.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Elindult, és rögtön le is állt az Ügyfélkapu 2.0 - 2010.03.01.
Csak néhány óráig működött az új kormányzati portál, aztán leállították, hogy visszakapcsolják a régit.
Frissítés miatt leáll az Ügyfélkapu hétvégén - 2010.02.25.
Ha átállás közben nem jelentkezik probléma, hétfőtől új felülettel vár a portál.

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!