Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Net cikkek
David Weinberger hat évig tanított filozófiát egy amerikai középiskolában, hét éven át Woody Allen képregényéhez írt szöveget, majd sikeres internetes marketingtanácsadó céget alapított. Társszerzője volt a magyarul is megjelent Cluetrain Manifesto bestsellernek, melyből az ostobább vállalatok is megérthették, hogyan válik hasznukra az internet. Nemrég saját könyvet írt Small Pieces Loosely Joined címmel a webről és arról, hogy milyen hatással van a technológia önmagunk megismerésére. Az írót szombaton Bécsben a blogokról rendezett első európai konferencián, a BlogTalkon kérdeztük kedvenc témáiról.
Index: Miért kezdett blogírásba?
A legfontosabb, hogy érdekes legyen. Nagyon unalmas, ha az ember olyan témákról ír, melyek valójában nem érdeklik. A termékeket népszerűsítő irományok is pokolian unalmasak. Egy blog úgy növelheti nézettségét, ha sokan linkelnek rá, és akkor fognak linkelni, ha az emberek számára fontos témákról ír. Fontos, hogy a blogger részt vegyen a blogokon zajló beszélgetésben. Ha van új mondanivalója, a többiek rá fognak linkelni.
David Weinberger: Úgy négy éve kísérletképpen indítottam egy blogot. Nem találtam valami izgalmasnak a dolgot, úgyhogy néhány hét után abba is hagytam. Aztán kitüntettem magam a "Leghosszabb szünet két beírás között"-díjjal, ugyanis két év szünet után ismét elkezdtem írni. Akkoriban egyre több érdekes bloggert lehetett olvasni, és én részt akartam venni a párbeszédben velük, a blogok útján.
Mitől sikeres egy blog?
 |
| David Weinberger |
Mennyi olvasója van a JOHO blognak?
Ez nyilván attól is függ, hogy hogy méri az ember, de úgy 600-2000 ember naponta. Húsz százalékuk a Google keresőről jön, a többiek pedig más blogokról.
Hogyan hatott a blogírás az életére, milyen új kapcsolatokat hozott?
Két fontos hozadéka van számomra a blogírásnak és -olvasásnak. Az egyik, hogy nagyon sokféle emberrel megismerkedhettem, akikkel másként sosem találkoztam volna, akár virtuálisan, akár a való világban. Ha az ember mindennap elolvassa egy blogger aznapi bejegyzését, elég jó képet kap arról, milyen dolgok érdeklik, milyen a humorérzéke, az attitűdje, hogyan reagál a kérdésekre vagy akár a kritikára. Vannak barátaim, akiket a blogon keresztül ismertem meg, néhányukkal személyesen is találkoztam.
A másik pedig, hogy szinte túlstimulálnak az új ötletek. Nem a saját gondolataim, hanem a milliónyi témáról folyó globális beszélgetésben felmerülő ötletek. Több gondolat érkezik a böngészőmön át, mint amit képes lennék feldolgozni. Nem tudok éjjel aludni, egyszerűen túl sok minden történik ahhoz, hogy elmulasszam.
Ha két blogger először találkozik, már tulajdonképpen ismerik egymást, hiszen olvasták a másik írásait. Vajon ez általánossá fog válni?
Már most is így van: ha az ember olyasvalakivel találkozik, akit még nem ismer, előbb rákeres a Google-lal. Ha az illető blogger, valószínűleg az első néhány találat között a blog címe is ott lesz. Így aztán virtuálisan még azelőtt megismerkedhet vele az ember, mielőtt személyesen is találkoznak.
Nekem úgy tűnik, hogy a magyar bloggerek többsége saját hétköznapjairól ír, kevés a megmondós vagy hírközpontú blog. Ezzel szemben az amerikai blogok kevés személyes információt tartalmaznak, és inkább egyszemélyes újság-jellegűek. Valóban létezik ez a különbség?
Atttól függ, hogy kiket olvas az ember. Amikor először hallottam a blogokról, rámentem a Blogger.com-ra, és találomra kiválasztottam három oldalt. Elolvastam őket, de nem értettem, mi olyan nagy szám ebben, hiszen ezek csak személyes naplók. Szerintem a blogok nagy többsége ilyen. Mivel a vezércikk-íróként viselkedő bloggerek sokkal láthatóbbak, egymásra hivatkoznak, és jó kapcsolatokat ápolnak a médiával, jobbára csak róluk olvas az ember az újságokban.
A magyarul is megjelent Cluetrain Manifesto című könyvben arról ír, hogy a vállalatoknak a sikeresség érdekében hiteles hangot kell megütniük, bekapcsolódni a globális beszélgetésbe, mégpedig alkalmazottaik révén. Ez remekül kivitelezhető volna a blogok útján, találkozott már ilyen esettel?
Howard Deannek, a demokrata elnökjelöltnek, akit én is támogatok, saját blogja van, amit a kampánystábja ír. Szerintem ez a valaha létrehozott legjobb amerikai politikai blog, fiatalok írják saját nevük alatt. Szórakoztató, egyéni hangvételű, rendes kis blog. Néha Howard Dean maga is ír egy bejegyzést - ezek szörnyen merev, valószerűtlen szövegek.
A saját hangján beszélő ember és a hivatalos hangot megütő vezérigazgató megszólalása között hatalmas különbség van. Senki sem szereti a vezérigazgatói hangot, hiszen unalmas, nincs mondanivalója - direkt nincs mondanivalója, hogy elkerülje a kockázatot. Azt gondolom, hogy a blogok megjelenése az egyik olyan erő lesz, amely fokozatosan elpusztítja a hivatalos hangot.
Hasonló a helyzet a marketinggel is. A vásárlók megírják, milyen termékek szimpatikusak számukra, milyen számítógépet vásároltak és miért. Ez a szöveg nemcsak hasznos, szórakoztató is. A számítógépről szóló marketingduma viszont feltehetőleg unalmas és riasztó lesz. Én attól tartok, hogy a hirdetők előbb-utóbb rájönnek erre, és megpróbálják utánozni a vásárlók hiteles hangját. Csak az a kérdés, hogy mi képesek vagyunk-e kiszűrni az őszinte megszólalók közül a marketingcélú szövegeket.
William Gibson új regényében, a Pattern Recognitionben szerepel egy lány, akinek az a munkája, hogy divatos bárokban szóba elegyedjen ismeretlenekkel, és a beszélgetés során észrevétlenül dicsérjen bizonyos termékeket. Nem tudom, hogy ezt Gibson találta ki, vagy valóban létezik ilyesmi.
Annyira valódi a dolog, hogy még neve is van: astro-turfing (műfüvezés). Az alulról jövő kezdeményezések nevéből (grassroots) származik a kifejezés. A való világban régóta csinálják, de már a weben is egyre gyakoribb.
Sikeres módszer?
Nem hallunk a sikeres esetekről, mivel ezeket eltitkolják. De már többször is rosszul sült el a dolog, például a republikánus párt esetében. A gopteamleader.com oldalról előre megírt olvasói levelet küldhettek az internetezők az általuk kiválasztott napilapnak. Sok újság leközölte a levelet, mivel nem jöttek rá, hogy hamis, elég nagy botrány lett az ügyből. Mivel a levelet bárki szabadon módosíthatta, pár internetező, köztük én is, odaírta a levél elejére "Ez spam a republikánus párttól, kérjük ne dőljön be a hasonló leveleknek" és elküldtük az összes újságnak.
De ilyen volt a Raging Cow (őrjöngő tehén) üdítő kampánya is. Ez valami szörnyű tej-alapú epres ital volt, és a marketingesek apró ajándékokat ígértek azoknak a bloggereknek, akik hajlandók elismerő megjegyzéseket tenni az italra blogjukban. Persze hatalmas botrány lett a dologból, és a negatív megjegyzések száma jóval meghaladta az elismerő bejegyzésekét. Egy olyan összekapcsolt világban, mint a miénk, nehéz sikeresen végrehajtani egy ilyen trükköt.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
