Semmilyen hatósági jóváhagyás nem szükséges ahhoz, hogy a Verisign árat emelhessen, tehát már biztos, hogy a .com végződésű címek éves díja hét százalékkal, a .net címek éves díja pedig 10 százalékkal nő. Így a dotcom címek éves fenntartása 6,42 dollárba, a dotnet címeké pedig 3,85 dollárba kerül majd. Körülbelül 62 millió dotcom és 9,1 millió dotnet címmel számolva 29 millió dolláros többlet bevételt szerez a Verisign.
A pénzt azonban lesz mire elköltenie. A vállalat ugyanis 1999 óta nem növelte a díjakat, és miközben 2000-ben még csak napi egymilliárd lekérdezés érkezett a szervereire, mára ez a szám a 30 milliárdot is meghaladta. A Verisign februárban jelentette be, hogy szervereinek kapacitását 2010-re a tízszeresére növeli, így azok naponta 4 trillió lekérdezést is ki tudnak majd szolgálni.
Biztonságosabb lesz
Az extra kapacitásra azért is szükség van, hogy a rendszer ellenálljon a túlterheléses támadásoknak (denial-of-service), amelyek során a gonosz hekkerek hamis forgalmat irányítanak a szerverekre.
Az új árak 2007 október 15-től lesznek érvényesek, és csak az új regisztrálókra. Magyarán elég sokat spórolhat, aki október 14-én - még a régi árakon - tíz évre előre regisztrál magának domént.