Net

Kong az ürességtől a vidéki Iwiw

2008. január 16., szerda 10:35

A háttérben álló cég, a Pannon Lapok Társasága miatt hamar ráragadt a "vidéki iwiw" név a legújabb magyar közösségi oldalra, az Enteora. Enteo, úgy mint én, te ő - magyarázza a névadást a nyitólap, és rögtön azt is leszögezi, hogy nem akarnak az ismerősök számában vetélkedő júzerek otthona lenni, és nem is kötik meghívóhoz a tagságot. Ez persze még nem elég válasz a "minek még egy közösségi oldal?" kérdésre, ezért regisztráltunk, és körülnéztünk.

Az oldal pont egy hónapja, december 16-án startolt (legalábbis ez a készítők "Elindultunk!" című bejegyzésének dátuma, a tagok között vannak ennél régebben regisztráltak is), ehhez képest nem mondhatni, hogy tömeg lenne: a profiloldalam a 187-es sorszámot kapta. Szerencsére pár órán belül született egy 188-as, sőt egy 189-es is, így nem kellett magam kínosan érezni az újfiú szerepében.

Ki kicsoda?

A profil kitöltésénél még látszik a mindentbele-lelkesedés a készítők részéről, rákérdez a kedvenc filmjeinkre, zenéinkre, könyveinkre és sportágainkra, az alkoholfogyasztási szokásainkra, a vallásunkra, megadhatunk szakmai önéletrajzot, és hogy keresünk-e szexpartnert. Kicsivel nagyobb alaposság azért elkelt volna, próbaképpen bejelöltem, hogy mormon vagyok, és gyakran fogyasztok alkoholt, de azt se mondta, ejnye.

A legnépszerűbb Enteo-blogok

Ha ezt mind megadtuk (vagy éppen üresen hagytuk), tölthetünk fel képet és videót, kapunk fórumot, apróhirdetési lehetőséget, írhatunk blogot, csatlakozhatunk klubokhoz, csetelhetünk és levelezhetünk, vagy akár a többiek fényképeit osztályozhatjuk és kommentálhatjuk. Ez nagyjából annyi, amit egy közösségi oldaltól elvár az ember, egyben jóval több, mint amit a Facebook-Myspace vonalat nyugdíjas tempóban másoló magyar vetélytársak fel tudnak mutatni. Ja, és persze bejelölhetünk ismerősöket, elvégre erről szólna az egész.

Szellemváros

Szólna, ha működne, és használná valaki. Csakhogy a fórum üres, csetelni nincs kivel, a legnépszerűbb blogok toplistáján az éllovasoknál is csak egy-egy bejegyzés árválkodik, videó egyetlen darab sincs feltöltve, képeslapot küldeni még nem lehet, az eseménynaptár hibaüzenetet ad (pedig jópofa ötlet, az online ismerősökkel szervezhetünk bulikat), a kluboknál a legnépesebb közösség, a Fradi-drukkereké két tagot számlál. Ez az első hónap eredménye: egy alig működő közösségi oldal közösség nélkül.

Ezt a képernyőt kapjuk, ha apróhirdetést akarunk feladni. Illetve egy ugyanilyet, csak ötvenszer nagyobbat.

Nem is csoda, hogy az oldal fenntartói nekiálltak felhasználókra vadászni: körlevelekben, fórumhozzászólásokban, blogkommentekben tűnik fel az oldal neve, ismeretlen ismerősök ajánlgatják úton-útfélen, de nem úgy néz ki, hogy különösebb sikere lenne a partizánakcióknak. Aztán persze ki tudja: most újra felnéztem az oldalra, és már vagy egy 190-es sorszámú felhasználó is, veteránnak érzem magam.

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyaraljon Tunéziában!
Akciós tengerparti utazások - Tunézia 36.900 Ft / fő / 7 éjtől