Digitális szakadék a tájékozódásban

A digitális szakadék a digitális technológia terjedésének korlátait leíró társadalomtudományi metafora. A fogalom elsősorban nem a terjedés technikai akadályaira, hanem az azt befolyásoló társadalmi korlátokra hívja fel a figyelmet, jelezve, hogy a demokratikusnak kikiáltott digitális kultúra sem tud mindenütt teljes mértékben elterjedni.

A digitális szakadék terminus azt a távolságot jelöli, ami azok között van, akiknek hozzáférésük van az infokommunikációs technológiákhoz és hatékonyan használják azokat, és azok között, akik nem férnek hozzá vagy nem képesek megfelelő mélységű használatukra.

A digitális szakadéknak két értelmezése terjedt el az ezzel foglalkozó szakirodalomban: a globális digitális szakadék a világ különböző pontjain, különböző gazdasági fejlettségben élő társadalmak közötti szakadékra vonatkozik, míg a társadalmi dimenziója arra mutat rá, hogy egyazon társadalmon belül a fejlődéstől, a digitális kultúrától leszakadtak és a társadalom tudáselitje között óriási különbségek vannak.

A két szakadéktípus közötti kapcsolat legnagyobb iróniája az, hogy gyakran, mikor az országok közötti szakadék csökken, az országon belüli, társadalmi megosztottság nő. Ez annak köszönhető, hogy a szegény országokban a politikai, gazdasági, és tudáselit legfelső tagjai azok, akik először hozzájutnak az új technológiákhoz.

Egyes kutatók szerint a digitális szakadék - bár tagadhatatlanul létezik - nem jelent olyan hatalmas problémát, mint azt sokan sugallják. Ők úgy vélik, hogy nem kell a folyamatba beavatkozni, hanem a piacra kell bízni, hogy lezárja a szakadékot az eszközök és a szolgáltatások fokozatos olcsóbbá tételével, ami az új technológiák mind magasabb penetrációját hozza.

Mások viszont beavatkozást sürgetnek, a digitális szakadék csökkentését célozta, célozza sok olyan állami és civil program, mint Magyarországon például a Sulinet, a kakaóbiztos óvodaszámítógép, az e-Magyarország pontok, vagy a wififaluprojekt.

Manuel Castells szociológus, az információs társadalom egyik teoretikusa szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy minden ellenkező vélekedés ellenére a digitális szakadék nagyjából ugyanazon társadalmi törésvonalak (gazdagok-szegények, városiak-vidékiek stb.) mentén termelődik újra, ahol a korábbi technológiai és kommunikációs töréseket megfigyelték, és nem igaz, hogy a digitális szakadék az internethozzáférés rohamos terjedésével teljesen el fog tűnni.

A digitális szakadékot legegyszerűbben az internethozzáférés elterjedtségével lehet számszerűsíteni. Az Index és a Forsense Piac-, és Közvélemény-kutató Intézet közös, a média-, és hírfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből kiderült, hogy a magyar lakosság 41 százaléka internetezik rendszeresen, 30 százaléka gyakori online hírfogyasztó, és 13 százaléka az internetről értesül először a vezető hírekről.

A felmérés eredményét ismertető előző cikkünkben a teljes lakosság és a hetente legalább egyszer internetezők tájékozódási szokásai közötti különbségekről volt szó. Ezúttal a hetente legalább egyszer internetezőket hasonlítottuk össze a digitális szakadék túloldalán álló többséggel, az 59 százaléknyi egyáltalán nem, vagy kevesebb mint hetente egyszer internetezővel.

Az időmérleg azt mutatja, hogy az internetezés elsősorban a tévénézéssel töltött időt befolyásolja: míg az internetezők 114, a nem internetezők 151 percet néznek tévét - saját bevallásuk szerint - naponta. Míg a nem internetezők valamivel több, mint fél órával többet tévéznek, az internetezők átlagosan közel két órát interneteznek naponta, vagyis az internetezők körében magasabb az összes médiafogyasztással töltött idő.

A rádióhallgatással és az újságolvasással töltött idő tekintetében nem jelentős a különbség a digitális szakadék két oldalán állók között.

A nem internetezők leggyakrabban a televízióban keresik a híreket, 86 százalékuk a televízióban, 49 százalékuk a rádióban, 37 százalékuk a nyomtatott sajtóból tájékozódik gyakran. Meglepő módon a heti egy alkalomnál is ritkábban internetezők között is akadtak olyanok, akik az internetről tájékozódnak, ha a legfrissebb hírekre kíváncsiak.

Az internetezők viszont ugyanolyan arányban keresik az interneten a híreket, mint a televízióban: 64, illetve 65 százalékuk mondta azt, hogy az internetről, illetve a televízióból tájékozódik gyakran, ha a legfrissebb hírekre kíváncsi. A rádiót és a nyomtatott sajtót is kevésbé igénylik a nem internetezőknél, 33 százalékuk soha nem nyúl nyomtatott sajtóhoz a hírekért, míg ez az arány a nem internetezők között csak 22 százalék.

Ez a különbség még szembetűnőbb, ha arra a kérdésre adott válaszokat nézzük, hogy honnan értesülnek először a vezető hírekről: a nem internetezők 68, míg az internetezők már csak 46 százaléka a televízióból. A nem internetezők a rádióból és a nyomtatott sajtóból is gyakrabban értesülnek a vezető hírekről, mint az internetezők. Az internetezők gyakrabban értesülnek az internetről a vezető hírekről, mint a rádióból vagy a nyomtatott sajtóból, de ebben a körben is a televízió a vezető hírforrás.

Életkor szerinti bontásban azt látjuk a nem internetezőknél, hogy az idősebb korosztályban a rádió és a televízió dominanciája valamivel nagyobb, mint a fiatalabbaknál. A 18-34 évesek 14 százaléka értesül a nyomtatott sajtóból a vezető hírekről, míg az 55 évnél idősebbeknek csak 7 százaléka. Ugyanakkor a nem internetezőknél tájékozódási szempontból nem tapasztalunk jelentős különbséget a korcsoportok között, az internetezőkhöz képest homogén csoportot alkotnak.

Az internetezők esetében azonban a 18-55 éves korosztályban az internet már fontosabb hírforrás mint a rádió és a nyomtatott sajtó, a rádió jelentősége csak az 55 évnél idősebb korosztályban múlja felül az internetét, a nyomtatott sajtó pedig egyik korcsoportban sem.

Tehát az internetezők tájékozódás szempontjából nem homogének, itt jobban kimutathatóak a korcsoportok szerinti különbségek. Minél fiatalabb valaki, hírforrásként annál jelentősebb szerepet tölt be az életében az internet, ha hetente legalább egyszer internetezik. Az életkor előrehaladtával a televízió és az internet jelentősége is csökken, a nyomtatott sajtóé stagnál, a rádióé pedig növekszik.

A nem internetezők a televíziót tekintik a leghitelesebb hírforrásnak, és az internetet a legkevésbé hitelesnek. Az internetezők viszont - annak ellenére, hogy ők is gyakrabban tájékozódnak a tévéből - az internetet tekintik a leghitelesebb hírforrásnak, és a nyomtatott sajtót a legkevésbé hitelesnek. Az internetezők a rádióban és a televízióban kevésbé, az internetben és a nyomtatott sajtóban viszont jobban bíznak, mint a nem internetezők.

Demográfiai szempontból az internetezők és a nem internetezők között sok szempontból szignifikáns különbséget mértünk. Az internetezők átlagéletkora 36, míg a nem internetezőké 56 év. A nem internetezők között sokkal magasabb a nyugdíjasok aránya (52 százalék), mint az internetezők között (12 százalék). Tanulók viszont az internetezők között vannak többen (25 százalék), a nem internetezők között mindössze 2 százalék a tanulók aránya.

Az internetezők között sokkal többen élnek Budapesten (24 százalék), mint a nem internetezők között (13 százalék), míg a nem internetezők között sokkal több a falusi (37 százalék), mint az internetezők között (25 százalék).

Iskolai végzettségüket tekintve az internetezők magasabban kvalifikáltak: 22 százalékuknak felsőfokú végzettsége van, míg a nem internetezők körében ez az arány csak 7 százalék. Ugyanakkor míg az internetezők között csak 7 százaléknak van csak nyolc általánosa, a nem internetezők körében ez az arány 24 százalék.

Ami az anyagiakat illeti, az internetezők jobb helyzetben vannak a nem internetezőknél: az egy főre eső átlagjövedelem körükben 5 ezer forinttal magasabb, és míg a nem internetező háztartások csak 54 százaléka rendelkezik személygépkocsival, az internetező háztartások körében ez az arány 99 százalék. Saját személyi számítógéppel az internetezők 96, a nem internetezők 26 százaléka rendelkezik.

A felmérés eredményét összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az internetezők és a nem internetezők között a tájékozódási, médiafogyasztási szokásokat tekintve is digitális szakadékról beszélhetünk Magyarországon. Az internetezők valamivel kevesebbet tévéznek, mint a nem internetezők, hírforrásként pedig az internet szorosan felzárkózik a televízió mögé körükben, jelentősen csökkentve a televízió dominanciáját, és messze maga mögé utasítva a rádiót és a nyomtatott sajtót.

Az internetezők szerint az internet a leghitelesebb, míg a nem internetezők szerint a legkevésbé hiteles hírforrás, tehát a személyes tapasztalat jelentősen növeli az internetbe, mint hírforrásba vetett bizalmat.

Demográfiai szempontból az internetezők még mindig jóval fiatalabbak, magasabban képzettek és tehetősebbek, mint a nem internetezők. A sokkal alacsonyabb átlagéletkor részben feltehetően annak köszönhető, hogy a digitális szakadék csökkentését célzó programok Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben elsősorban az iskolás-, és diákkorú, vagyis fiatal népesség internetellátottságának növelésére irányultak.