Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

No future

2005.02.12. 11:36
Nanorobot-bemondó a tévében, terahertzes processzor az agyakban, ingyen szélessáv - így képzeltük eddig a magyar társadalom közeljövőjét, és csak nagyívű vízióink megerősítésére vártunk, amikor helyet foglaltunk a "Magyarország jövőképe 2020-ig - Nyilvános vita az információs társadalomról" című rendezvényen a Marxról Corvinusra átkeresztelt közgázon. Péntek délután kiderült: a jövő olyan bonyolult, hogy talán nem is érdemes elképzelni.

Kísértet járja be a Corvinus Egyetemet: a múlt kísértete.

A múltról elnevezett, 2001-es számú teremben rendezett jövőbe látó szeánszon túltengnek a rosszul szabott öltönyök, a szúrós szittya bajszok és a nyúlszőr kalapokba gyömöszkölt fekete bőrkesztyűk, a főfalon pedig futballpályányi méretű, kasírozott kódex árasztja magából a dohszagot. Az oldalfalakon elmúlt rektorok olajba álmodott reinkarnációi sorakoznak, így mire befészkelődünk az egész alakos Fogarasi Béla rektor (1953-1956) és Háy László rektor (1957-1963) portréja közé, már csak azért szurkolunk, hogy legalább a múltat túléljük valahogy.

A múlt hosszúra nyúlt

A jövőt Varga Csaba szociológus, a Stratégiai Kutatóintézet elnöke vezeti fel, aki szerint nincs egy jövő. Pontosabban "nem egy jövő van, hanem több párhuzamos jövő, mint ahogy több jelen is van", illetve - mint az a diavetítésből kiderül - "a jövő (lehet, hogy) eleve eldöntött, de a szabad akarat is eleve belekalkulált". Globális és lokális, mi több, "globlokál" jövőképek vannak, de ha nincsenek, az elitek "nem alkalmasak a tervezésre". Az információs társadalmat ugyanakkor "a szegények és gazdagok mély ellentéte" jellemzi, mondja Varga, Léteznek technológiai szegények és gazdagok, tudás-szegények és -gazdagok, tudat-szegények és gazdagok, és végül istenélmény-szegények és -gazdagok, derül ki a prezentációból, mindenfajta kommentár nélkül. Innen szép nyerni.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a társadalom Varga szerint posztállapotban leledzik: a "posztnormál" tudomány korát éljük, mi több, "posztinformációs" kor a miénk, amelyben "posztmodernizációs" modellek szükségesek a fordista, sőt egyenesen "posztfordista" ipari társadalmak modelljei helyett. Megtudjuk még, hogy "Magyarország (és/vagy a magyar nemzet) jövőképe kidolgozatlan", ezért feltétlenül szükség van "jövőkampányra, jövőegyetemre, jövőparkra és jövőkommunikációra", már ha akarunk jövőt egyáltalán.

Posztmodern magánjövő

Dr. Hideg Éva, aki pedig az egyetem Jövőkutatási Tanszékének docense, szintén bizonytalannak tűnik: "egy jövőkép helyett jövőképek, társadalmi jövőmodellek"-ről beszél, és hozzáteszi: az információs társadalom már megvalósult, viszont a megvalósulás során társadalmi szakadékok képződtek, "duálissá" vált a világ, így az információs társadalom kifulladóban van, és egyre nagyobb veszteséggel működik. "Nemhogy a világ, de még egy ember jövőjét sem lehet megmondani", állítja a jövőkutató, és ugyanazzal a lendülettel csatlakozik a posztáramlatokhoz: "Posztmodern korunkban egy ember: egy jövőkép - már ha meg tud magával egyezni abban, hogy mi legyen a jövője."

A vitát addig vezető Varga ekkor átadja a moderálás jogát "ifjú kollégámnak, Gyuri bácsinak", az idős mester pedig ősz haját meghazudtoló lendülettel oldja meg a rábízott küldetést.

Gyuri bácsi fegyelmez

Gyuri bácsi azzal kezdi a moderálást, hogy figyelmezteti a soron következő felszólalókat: nézzenek szét a teremben, és vegyék észre, hogy itt mindenki nagyon intelligens, tehát felesleges háromszor elmondani ugyanazt. "Tézisszerű tömörséggel fogalmazzanak, és úgy mondják el, amit akarnak, hogy öt perc múlva fölállok és lövök."

Ezzel aztán sikerül is annyira elbátortalanítani Alföldi Istvánt, a Neumann János Számítógép-tudományi társaság ügyvezető igazgatóját, hogy ő kifejezetten rövidre fogja mondandóját, és kijelenti: nincs egy nagy jövő, csak "sok kis részjövő" van, azt meg jó lenne észrevenni, hogy Magyarországon kilenc és félmillió embernek fogalma sincs arról, hogy itt az információs társadalom. Alföldi még gyorsan megfogalmazza "3i" elméletét, miszerint a legfontosabb az infrastruktúra, az igény és az ismeret. Nem is "3i", hanem "3e", kontráz séróból Dombi Gábor, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkára, aki szerint viszont az érdek, az érvényesülés és az életminőség számít. "Nem hiszem, hogy tervezhető és alternatívákkal leírható lenne a jövő", jelenti ki Dombi. "Sokan vagyunk, és nagyon sok jövő van".

Gáspár Tamás jövőkutató ehhez később még hozzáteszi: "Igaz az a régi mondás, hogy a tudás hatalom. De az igazi hatalom az lenne, ha ismernénk a jövőt. Viszont nemcsak hogy nem tudjuk, hanem még elképzelésünk sincs róla. Ne mi mondjuk meg a következő generációknak, hogy milyen jövőt szeretnének, hanem hagyjuk, hogy kitalálják maguknak."

Törjön százegyszer

Erről a pontról nincs visszaút: eltört a varázsgömb, felszívódott a kávézacc. A további felszólalók egy része kínos frázisok puffogtatásával, mások name droppinggal múlatják az időt. Megtudjuk, hogy párbeszéd, sőt diskurzus, együttműködés, versenyképesség, fenntartható fejlődés; mi több, konszenzus. Stumpf "Fukuyama" István, Z. Karvalics "Negroponte" László és az utánuk felszólalók pedig több nevet pottyantanak el, mint a korábbi szpíkerek összesen, így aztán a neves politológuson kívül szóba kerülnek még József Attila szúnyogjai, Bill Gates hasa, Arany János egyszeri bírója és T. S. Eliot információelmélete is, de itt elveszítjük a fonalat.

Láthatóan Gyuri bácsi is elveszíti, mert Z. Karvalics mondandója közepette ütemesen, egyre emelkedő hangerővel verni kezdi az asztalt. A megfélemlített tudós, aki nyilván a puszta életéért reszket, gyorsan be is fejezi: "Valószínűleg söréttel kéne tüzelnünk, és nem nagy kaliberű lőfegyverrel", ami egyszerre válasz az információs társadalom és a militáns Gyuri bácsi kihívásaira.

Mi meg, gyáva pacifisták: illa berek, nádak, erek. Menekültünkben azért még tiszteletünket tesszük a Corvinusról elnevezett Marx Károly szobránál. Úgy ül még mindig, évtizedek óta a közgáz aulájában, mint ha mi sem történt volna. Bal kezében könyv, üres jobb kezét pedig maga előtt tartja, mintha meg akarna fogni valamit. Talán a jövőt.

Mindegy, mi nyel el.