Judit
-2 °C
8 °C

Tízezer munkavállalói számítógépre számítanak

2003.07.14. 12:19
A várakozások szerint a munkavállalói számítógépprogram keretén belül körülbelül tízezer számítógép jut majd a háztartásokba, és az internetelérések száma is jelentősen nőni fog.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) nyilvánosságra hozta a munkavállalói PC program részleteit, amely kedvező adózási szabályokkal segíti a háztartások számítógép- és internet-ellátottságának növelését. A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a program két törvénymódosításon alapul. Az egyik lehetővé teszi, hogy a vállalatok a korábbi három év helyett két év alatt leírhassák a számítástechnikai eszközöket. A másik értelmében a munkáltató által biztosított számítógép vagy internetelérés adómentes, még akkor is, ha a dolgozó kizárólag magáncélra használja azokat. A vállalatok a két évnél idősebb számítógépeket szintén a személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulék befizetése nélkül adhatják a dolgozónak.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter elmondta, hogy az elmúlt hat hónapban a jogszabály által már biztosított munkavállalói PC program megvalósításának feltételein dolgozott az IHM mellett a Pénzügyminisztérium, az APEH és az informatikai szakma képviselői. Az APEH állásfoglalása az adókedvezményről júliusban megjelenik.

Az informatikai miniszter emellett bejelentette, hogy az elektronikus hírközlési törvény, illetve az új postatörvény szerdán kerül a parlament elé. Kovács elmondta, hogy a számhordozhatóság vezetékes hálózaton 2004. január elsején megvalósulhat, és ennek a technikai megvalósítását a kormányzat is támogatja, amennyiben a cégek időben elkészülnek.

Megéri gépet adni

Kóka János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke elmondta: "Ha a munkaadó például egy kétszázezer forintos gépet ad használatra, majd örökbe a dolgozónak, akkor annak az egész értéke a munkavállalóhoz kerül. Ha ugyanezt az összeget bérként adná, akkor a különböző adók befizetése után már csak nyolcvan-nyolcvanötezer forint jutna a dolgozónak." Kóka szerint a program keretén belül körülbelül tízezer számítógép jut majd a háztartásokba, és az internetelérések száma is jelentősen nőni fog.

A sajtótájékoztatón Beck György, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) elnöke elmondta, hogy Magyarország a lakosság informatikai ellátottságában a régió sereghajtójának számít. Ezért különösen fontosnak tartja ezeket az adókedvezményen alapuló támogatásokat, amelyek bevezetésén az Inforum öt évig dolgozott. Beck elmondása szerint egy olyan modell alapján dolgoztak, amely Svédországban két év alatt száznyolcvan százalékkal növelte az internet és számítógépek elterjedtségét.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!