Katalin
3 °C
9 °C

Több mint 11 millió mobil-előfizető

2008.03.10. 11:20
A mobil-előfizetések száma 2007 végén meghaladta a 11 milliót, az internet előfizetőinek száma pedig 1,826 millióra emelkedett tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Ez egy év alatt 10,7 százalékos, illetve 37,4 százalékos növekedést jelent.

A vezeték nélküli internet előfizetőinek száma 434361 volt 2007-ben – 73 százalékkal több, mint 2006-ban. A szélessávú internetkapcsolattal rendelkezők száma 33 százalékkal nőtt 2007-ben: 739028-an xDSL, 557904-en kábeltévés előfizetéssel rendelkeztek. A mobilhálózatban 2007. negyedik negyedévében 5 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban, eközben 12 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 331 percnyi beszélgetés jutott, ez 2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A KSH szerint nem lassult a vezetékes fővonalak számának csökkenése, 2007 végén az előzetes adatok alapján már a 3,3 milliót sem érte el, 109 ezerrel kevesebb volt, mint 2006 azonos időszakában, és 33 ezerrel kevesebb, mint szeptember végén. A vezetékes fővonalak száma 100 lakosra vonatkoztatva 32,4, a mobil előfizetéseké 109,8 darab volt 2007 végén. Az internetszolgáltatók száma 326 volt 2007 negyedik negyedévében, 94-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált, 22 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát. Az internet-előfizetések száma 2007 utolsó negyedévében 8 százalékkal emelkedett, december végén 37 százalékkal volt több előfizetés, mint 2006 azonos időpontjában.

Az internetpiac dinamikus fejlődése az egyre korszerűbb technológiák mellett a szolgáltatók közötti élesedő versenynek is köszönhető. 2007 a vezeték nélküli szegmens csaknem 73 százalékos bővülésének éve volt, amihez nagyban hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternet. A széles sávú interneten belül éves viszonylatban a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsabban (49 százalékkal), az xDSL-előfizetések ennél kisebb mértékben (24 százalékkal). Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a negyedik negyedévben meghaladta a 29,9 milliárd forintot, ami 31 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.