Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az internet növeli a tudásszakadékot?

2000.11.27. 23:13
Az internet megosztja a társadalmat, a jól informált sokat olvasók és a passzív médiakerülők közti szakadék csak bővül az újmédiával. A mainzi Olvasás Alapítvány (Stiftung Lesen) tanulmánya szerint a jelenséget alátámasztják a német olvasási szokások. A ,,tudásszakadék" nem új jelenség, kommunikációs kutatók már évek óta figyelmeztetnek rá. Az internet gyors elterjedésével a folyamat azonban felgyorsult, és már a fiatalokat is érinti - mondja az alapítvány.
Az egyre szélesedő képzeletbeli szakadék egyik szélén az információs társadalom elitje áll, olyan emberekkel, akik sokat és rendszeresen olvasnak, sőt a nyomtatott információk mellett az elektronikus médiát (rádió, televízió és internet) is igénybe veszik. A másik oldalon a könyvet vagy újságot szinte soha kézbe nem vevő emberek állnak, akik számára a televízió nem információforrás, hanem álomba ringató, kandallóként villódzó duruzsoló láda.

A tudásszakadék csökkentését a gyerekek olvasási kedvének növelésével kell kezdeni

A múlt héten Mainzban tartott tanácskozás (címe: Gutenbergs Folgen) felszólalói szerint a fiatalok körében megmutatkozó információs szakadék aggodalomra adhat okot. Hiszen a keveset olvasók az információs társadalomban ,,lekéshetik a csatlakozást", kevésbé informáltak, és gyérebb ismeretekkel rendelkeznek. Ez pedig nem csak a munkaerőpiacon rontja le az esélyeiket, de a társadalom egészére is negatív hatást gyakorolhat. A demokrácia sokat emlegetett felelős állampolgára információk nélkül a választásokon esetleg teljesen hasraütésszerűen szavaz majd, ha elmegy rá egyáltalán.

A szakértők egybecsengő véleménye, hogy a tudásszakadék csökkentését és az egész társadalom felkészítését az új, multimédiával átszőtt korszakra a gyerekek olvasási kedvének növelésével kell kezdeni.

Az internetes szörfölés megváltoztatja az igényt az információ és a szövegek előkészítettségére

A csütörtökön Mainzban bemutatott tanulmány első pillantásra optimizmust kelt: összességében nem olvasnak a németek kevesebbet, mint 1992-ben, a legutóbbi vizsgálat idején. Azonban az olvasási szokások jelentősen megváltoztak, regények és verseskötetek helyett egyre többen nyúlnak inkább szakkönyvekhez. A könyv csemegézése, az utolsó betűig kiolvasása átváltott kapkodva olvasássá, ahol csak a lényeges információkat futják végig. Ez leginkább a 19 év alatti fiatalokra jellemző.

Ezzel egyidejűleg úgy találták a kutatók, hogy a kiadós internetes szörfölés nem megy a könyv- és újságolvasás rovására. Viszont megváltoztatja az igényt az információ és a szövegek előkészítettségére, és nem igényli az olvasótól az információ komolyabb osztályozásának képességét.

Az interneten hatalmas mennyiségű adatszemét keletkezik - jelentette ki egy pódiumbeszélgetésen Werner Klatten a Spiegel kiadó részéről. Tájékozódási és navigációs segítségre van szükség, hogy helyreálljanak az összefüggések.

A kiadványok megjelenését és szerkesztését a megváltozott olvasói szokásokhoz kell igazítani

Az internet az oldalakat összekötő linkek révén remekül alkalmas erre. A könyvek, újságok és magazinok viszont nehéz feladat előtt állnak, ha fiatal olvasókat akarnak megnyerni. Ennek megoldását még nem találtuk meg - ismerte el Klatten. A kiadók kénytelenek a kiadványok megjelenését és szerkesztését a megváltozott olvasói szokásokhoz igazítani.

Ha az újmédia hatására az olvasás módja és a szöveg tálalása iránti igények megváltoznak, ha az alapos átolvasás helyett a kapkodó stílus nyer teret, akkor legfőbb ideje cselekedni, hogy a tudásszakadék ne mélyüljön el még jobban - figyelmeztetett Klaus Ring, a Stiftung Lesen ügyvezetője. A növekvő szakadék elfogadhatatlan, erre a családokban is rá kell döbbenni, amíg alakítható a gyermekek hozzáállása.