Miklós
-7 °C
2 °C

Forgalmi korlát a korlátlan szolgáltatáson?

2000.11.14. 17:00
Háborognak az UPC Chello előfizetői, mivel állításuk szerint havi 5 GB forgalom elérése után letiltja hozzáférésüket a cég. A UPC szerint azonban a szolgáltatás korlátlan, mindössze a túlságosan nagy forgalmú előfizetőket helyezik át egy kisebb kapacitású vonalra.
A UPC november elsején indította Budapesten és Miskolcon Chello nevű szélessávú kábeles internetszolgáltatását, mely másodpercenként maximum 512 kilobites letöltési és 128 kilobites feltöltési sebességet tesz lehetővé. A havi 10900 forintért kínált szolgáltatás előfizetői elméletileg korlátozás nélkül internetezhetnek, valójában azonban bizonyos forgalom felett erősen limitálják számukra a szolgáltatást.

5 GB felett letiltanak

Az Index Törzsasztalában a Chello egyik felhasználója leírta, hogy a UPC statisztikái szerint internetforgalma november hetedikén érte el az 5 gigabyte-ot. A Chellohate néven szereplő felhasználó szerint az ügyfélszolgálat közölte vele, hogy az éles szolgáltatás elindulásával valóban 5 gigabyte-os forgalmi korlátot vezettek be, a korlátot túllépőket ,,egy 64k-s büntető vonalra teszik". Az ügyfél kapcsolatának sebessége elmondása szerint ekkor ,,a korábbi, nemegyszer 50kbyte/sec sebesség maximum 2-3kbyte/sec "csúcsot" ért el, és inkább a párszáz char/sec volt a jellemző." Az ügyfél saját forgalommérése egyébként a UPC adatainál 40 százalékkal kevesebbet mutatott.

Nincs garantált minimális forgalom

Gyerekbetegségek
A november elsején indult szolgáltatásra egyébként nem túl egyszerű előfizetni. A cég weboldala azt tanácsolja: ,,Hívja ügyfélszolgálati irodánkat, vagy küldjön egy emailt". Az info@chello.hu címre november hetedikén küldött emailre mostanáig nem érkezett válasz.

Az UPC telefonos ügyfélszolgálatát tárcsázva három menüpont közül választhatnak az érdeklődők: kábeltévés ügyfélszolgálat, UPC Direct ügyfélszolgálat és műszaki hibabejelentés. Ha az utóbbit választjuk, ismét három lehetőségünk van: kábeltévés, UPC Direct és internetes hibabejelentés. Bingó! Az internetes hibabejelentés menüpontját tárcsázva kapcsolnak minket egy operátorhoz, akinél előfizethetünk a Chellóra.

Szerencse kérdése, hogy milyen választ kapunk kérdéseinkre az ügyfélszolgálattól: míg az egyik munkatárs szerint felfelé 512 kilobit, lefelé pedig 64 kilobit a kapcsolat maximális sebessége, addig egy másik munkatárs először 518 és 129 kilobitet említ, amit rákérdezésünkre 512/128 kilobyte-ra, később kilobitre módosít.

Az UPC sajtóközleményében és a felhasználói szerződésben is az szerepel, hogy a szolgáltatás korlátlan. A szerződés ugyanakkor semmilyen minimális forgalmat nem garantál az előfizetőknek. A cég kelet-európai igazgatója, Uli Neuert szerint valóban nincs forgalmi korlát, azonban az előfizetőknek be kell tartaniuk az úgynevezett ,,Fair Use Policyt", tehát a jóhiszemű felhasználásra vonatkozó feltételeket. A Chellohate nevű előfizető kérdésünkre elmondta, egyelőre sem a szerződés saját példányát, sem a policyt nem kapta meg a cégtől.

Van adatforgalmi korlát, de mekkora?

Ebben a dokumentumban szerepel, hogy a szolgáltatást kifejezetten nem üzleti, otthoni használatra szánják. A Chello szolgáltatáson nincs adatforgalmi korlát, a cégnek azonban van ,,jóhiszemű felhasználási kvótája", mely lehetővé teszi, hogy valamennyi felhasználó ki tudja használni a szélessávú kapcsolat előnyeit.

Nem jóhiszemű felhasználásnak az számít, ha a felhasználó olyan mennyiségű adatforgalmat bonyolít, hogy az hátrányosan befolyásolja a többi előfizető hozzáférését. A cég ezért tiltja például az otthoni webszerver üzemeltetését. A Chellohate néven szereplő előfizető kérdésünkre elmondta, hogy nem üzemeltet webszervert, pusztán internetezésre használja, használná a szélessávú kapcsolatot.

A dokumentum nem állapítja meg pontosan a kvótákat és forgalmi határokat. A policy szerint a kvóta túllépése esetén a cég ,,figyelmezteti a felhasználót, adatforgalmi korlátozást vezet be, külön díjat számláz ki, vagy más előfizetési kategóriába helyezi a felhasználót és az alapján számláz".

Nincs kvóta, de megszüntetik

Miután a Chello átalánydíjas szolgáltatás, külön díjszámlázásáról nem lehet szó esetünkben, és más kategóriába sem lehet helyezni a felhasználót. Így marad az adatforgalmi korlátozás bevezetése. A Chellohate néven szereplő előfizető szerint 64 kilobites vonalra kerülnek a túlságosan nagy forgalmú felhasználók, a cég szerint 2-4 megabites kapacitású vonalról van szó. A ,,büntetővonalra" került előfizetők nem tehetnek mást, várniuk kell a következő hónapig, amikor lenullázódik a kvóta. A cég ügyfélszolgálata szerint létezik az 5 GB-os forgalmi korlát, amit a cég hivatalosan sehol nem ismer el. Az ügyfélszolgálat szerint folyamatban van a forgalmi korlát megszüntetése.

Jön a cégeknek szánt Chello

Uli Neuert kérdésünkre elmondta, hogy a Chello más országokban már kínál olyan szolgáltatásokat üzleti felhasználók számára, melyek lehetővé teszik a webszerver üzemeltetését is. Ezeket a szolgáltatásokat kifejezetten a SoHo-k (kis cégek és otthon dolgozó vállalkozók) számára kínálják. Véleménye szerint a jelenlegi Chello szolgáltatás nemcsak a magánfelhasználók, de a SoHo-k igényeit is kielégíti. Mint elmondta, a cégeknek szánt további szolgáltatások indítását az UPC jelenleg vizsgálja.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.