Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Net cikkek
Az internet, illetve a tágabban értelmezett új média új nyilvánosságot teremtett: ennek színpadán a legkülönfélébb embereknek van lehetősége megjelenni a nagy és még nagyobb nyilvánosság előtt. Ez az alternatív szereplési felület új típusú sztárok megjelenését hozta magával – internetes sztár bárkiből lehet. Vagy mégsem? Mi az, ami miatt emberek a semmiből, a teljes ismeretlenségből előtűnve egyszerre csak a figyelem középpontjába kerülnek? Mi az oka sikerüknek?
Valószínűleg már a sumer piactereken voltak gnómok, tűznyelők, és a kíváncsiakat különféle látványosságokkal szórakoztató emberek, akik mutatványaikkal fogták meg az érdeklődőket. Az ókor komédiásairól, vagy a középkor csepűrágóiról pedig már számos adatunk és ismeretünk van. Egyben megegyeznek e szakmák képviselői: a látszólagos könnyedség mögött szívós, kemény munka áll – aki nem hiszi, de nem akarja a szakirodalmat böngészni, olvassa el Terry Pratchett regényét, a Vészbanyákat a szakszerű bolonddá válásról. Az internetes sztárok pedig mintha tükörképei lennének előképeiknek: sikeressé válásuk mögött azonban nem szívós munka, tudás vagy tehetség húzódik meg, hanem éppen a teljes alkalmatlanság, pillanatnyi divathullámok.
Nehéz megjósolni, hogy ki válik a médiában híressé, és ki nem. Ha megnézzük Uhrin Benedeket, Szalacsi Sándort, polgárjenőt, vagy más, a hazai média, mindenekelőtt az internet által híressé tett átlagembereket, két típust különíthetünk el. Az egyikbe azok az átlagos, tehetségesnek jóindulattal sem mondható emberek tartoznak, akik elsősorban énekesként szeretnének karriert csinálni. A másikba pedig a társadalom peremén élők, akiket egy véletlen helyzet sodor a médiába.
A jelenség nem magyar sajátosság, sokkal inkább a globális digitális kultúra jellemzője. Vinnyogó énekesek minden ország tehetségkutató versenyeiről felbukkannak, ugyanilyen sztárok minden nagyobb internetfogyasztó kultúrában megtalálhatóak. Túl sokkoló lenne például a legrosszabb lengyel énekest összehasonlítani a malajziaival, ezért nem is tesszük meg. Nemcsak nemzeti, de globális szinten is találkozhatunk hasonló jelenségekkel – itt persze leginkább a meglévő bálványok kifigurázása inkább a cél, de feltűnnek világhíressé vált bohócok is. Remek multimédiás összegzést találhatunk például cakke blogjában, ahol az egyik közismert celebhimnusz Youtube videóval, belinkelt szövegkönyvvel élvezhető egy kávé mellett – egy darabig.
Bár kulturális oldalhajtásaink ugyanolyan jók (pontosabban rosszak) mint bárki más a világon, sajnos a nyelvi gátak súlyosak – ezeken is át lehet azonban lépni, Speak már a nemzetközi színtéren is elnyerte a méltó ismertséget. Milyen jó lenne, ha a kisfalusi kocsmákból kitántorgó emberek angolul karattyolnának, felérne egy országimázs-kampánnyal.
A nyelvi gátak súlyosak
Természetesen számos különbség van az énekesként karriert csinálni vágyók, és az akaratukon kívül sztárrá válók között, de felfutásuk alapvető oka minden esetben, hogy valaki – például egy ismert újságíró vagy egy geek fiatal – valamilyen formában – újságcikk, YouTube videó – az interneten megismerteti őket, vagy még pontosabban az adott megnyilatkozásukat az emberekkel. Ha az illető nem nyúlt mellé, a láncreakció innentől beindul; kikerülve a netre elindul a „sikertörténetük”, az interneten gyorsan, futótűzként terjed el az új sztárolt figura híre, a róla szóló tudás bekerül az internetet használók kollektív tudatába.
Az újdonság pedig abban rejlik, hogy a média e szegmense alulról építkezik. Nem a mainstream média kapja fel ugyanis a 21. század új típusú sztárjait, hanem azáltal válnak híressé, hogy a közönség felfigyel rájuk, ismertté teszi őket. Jól mutatja ezt, hogy egyes esetekben csak évekkel a hagyományos médiában való szereplésük után, véletlenül, tűnnek fel, és kerülnek a figyelem középpontjába. Nem a média sztárcsináló folyamatainak lehetünk tehát szemtanúi, hanem egy öngerjesztő folyamatnak: a fogyasztó teremti meg a fogyasztandó terméket. Nem „felülről” az emberekre kényszerített sztárokkal van dolgunk, hanem alulról jövő választások során ismertté és híressé vált emberekkel. Ráadásul sokszor a felhasználók leleményessége által ki is léphetnek az eredeti kontextusukból, és alapjául szolgálhatnak az internetalapú digitális népművészeteknek, a netfolklórnak (módosított képek, flash-játékok).
Miért válnak azonban ezek a hétköznapi, egyszerű, lényegében ártalmatlan bolondnak, különcnek tartott emberek az internet-használó, értelmiségi fiatalok kedvenceivé? Nos, pont ezért. Az egyéniségük, szereplésük, „tehetségük” által kiváltott első döbbenetet ugyanis az önfeledt (?) nevetés váltja fel. Humorosnak, viccesnek, groteszknek találjuk őket. Egyszerre érezzük őket közel magunkhoz, hiszen hétköznapi, mindennapi átlagemberek, azonban különcségük miatt, vagy azért mert a társadalom peremén élnek tudattalanul el is távolítani magunktól őket. Személyiségükben vagy az általuk teremtett szituációban több, egymástól távoli, sokszor egymással ellentétes világ találkozik, ami könnyen válik a humor forrásává.
Médiaszereplésük ráadásul már alapjában véve nevetésre ingerlő, hiszen a maguk egyszerűségével, és természetességével egy olyan közegben jelennek meg, amelybe egyáltalán nem illenek bele. Alkalmatlanságuk és tragikomikumuk teszi őket alkalmassá arra, hogy médiaszereplővé váljanak, kitűnjenek a szürkeségből, a hétköznapiságból – így tesz az alkalmatlanság alkalmassá. Ahhoz, hogy felfigyeljünk rájuk, hogy a közönség megkedvelje őket, kell tehát valami szokatlan és megdöbbentő, sőt az sem baj, ha sokkoló vagy megrázó, amely – negatív irányba – kiemeli őket az átlagból.
Sikerüket csak tovább növeli, hogy az internetes közönség ráadásul ikonikus figurákká, az ismeretlenségből az érdeklődés középpontjába kerülő hősökké teszi őket. A személyükhöz kötődő rajongás azonban nem tisztelet, csodálat vagy azonosulási vágy, hanem inkább a sajnálat és a „nem trendi” különcködés különös keveréke.
Magyar internetes celebek
Szalacsi Sándor az első magyar internetes hírességek egyike. Az elhíresült, vele készült riport Bogdányi Ferencnek, a kertjében atombunkert építő Fogarassy Árpádról forgatott amatőr filmjéhez készült, amikor a rendező a helyi lakosok véleményét is meg akarta ismerni. A film 2002 tájékán került fel az internetre, és Szalacsinak a filmen elhangzott több szófordulata is gyorsan szállóigévé vált.Kolompár Sándor, alias Polgárjenő A roma férfivel a háza összeomlása kapcsán még 1986-ban a pápai helyi TV készített egy interjút, amelyben a férfi teljesen belezavarodik a mondanivalójába. Az anyag sokáig a különböző helyi televíziók szilveszteri műsoraiban volt látható, majd kikerülve az internetre futótűzként terjedt el.
Mivel azonban az egész folyamat, a sikeressé válásuk lényegében teljesen független tőlük, a bukás már kezdetektől kódolva van, hiszen ha valaki nem tud megújulni, akkor menthetetlenül eltűnik. Ezek az emberek pedig nem tudnak. Fényük megkopik, „rajongó táboruk” lecsökken, és amíg kezdetekben egy egész országot szórakoztattak - illetve szórakozott rajtuk – addig idővel már csak maroknyi „hívük” marad, akik egyengetni próbálják kedvencük útját, és különböző módokon igyekeznek megőrizni a hírnevét.
Forrás: www.szalacsi.hu
Összességében elmondható, hogy az internetes hírességek alapvetően önmaguk paródiái, groteszk figurái a magyar (celeb) társadalomnak. Nagyságuk pont kicsinységükben rejlik: kicsiny, tragikus hősök, akiket a média felkap, a társadalom egy csoportja a vállára vesz, segít, támogat, de mint minden csoda, ez is három napig tart. Idővel, mivel szűk képességek és lehetőségek között mozognak, nem tudnak újat, izgalmasat felmutatni: elfelejtődnek. Híveik köre egyre szűkülő, és végül csak egy honlap, egy YouTube videó, vagy egy szállóige emlékeztet rájuk.
Az írás szerzője a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő BME Információs Társadalom- és Trendkutató Központ kutatója. A tíz cikkből álló sorozat az Index Tech rovatában és az Infinit.hu oldalán egyaránt megjelenik.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
