Alig fél órával a bemutató után a kezünkbe fogtuk a Samsung andoridos tabletjét, a Galaxy Tabot. Az alig hét inches érintőkijelzős tablet nagyobb mint egy mobil, kisebb mint egy netbook, tudásában azonban inkább a netbookokkal vetekszik.
A Samsung ma bemutatta első andoridos tabletjét, a Galaxy Tabot. A tablet pont félúton van az érintőkijelzős okostelefonok és a netbookok között. Hogy értsük, ez mit jelent, nézzük a Galaxy Tab néhány jellemzőjét.
Tableteket már nagyon régóta próbálnak piacra dobni. A pici, érintőkijelzős, billentyűzet nélküli számítógépek piaca azonban nem igazán tudott beindulni. Egészen addig, míg az Apple idén tavasszal be nem mutatta az iPadot. Egy hónap alatt hirtelen egymillió iPad fogyott el, ami elgondolkodtatta a konkurens gyártókat.
A tablet ugyanis félúton helyezkedik el egy okostelefon és egy laptop (vagy netbook) között. Több mint egy mobilt, mert nagyobb a kijelzője, és jellemzően erősebb a processzora, több a memóriája. Kevesebb, mint egy netbook, mert nincs billentyűzete, kisebb a processzora. Egy harmadik kategóriáról beszélünk tehát, amire eddig nem volt szükség.
A közösségi szájtok, mint a Facebook, Twitter, iWiW, a videofeltöltő oldalak, mint a YouTube, Indavideó, Vimeo, a fotófeltöltő oldalak, mint a Flick, Picasa, Indafotó azonban megváltoztatták a felhasználók igényeit. Ahhoz, hogy ezeket használják a vásárlók, megnézzék az emailjeiket, elolvassák a híreket, megnézzék a napi vicces videókat és kapcsolatot tartsanak a barátaikkal, már nincs szükség szupererős gépekre. És itt jön képbe a netbook, illetve a tablet.
A Samsung Galaxy Tab egy harmadik eszköz, bár lehet vele telefonálni és gépelni, mégsem erre fogjuk használni. Hanem arra, hogy megtegyük a fent felsorolt műveleteket és ne kelljen elővenni a laptopot vagy bekapcsolni a gépet, hanem a kanapén kényelmesen elfeküdve is netezhessünk.
A Galaxy Tab valójában egy nagyra nőtt androidos telefon, a jó értelembe véve. Ugyanolyan gyors, mint egy kicsi mobil, de a nagyobb kijelzője jóval összetettebb élményt nyújt. A tabletnek 7 inches, 1024x600-as felbontású a kijelzője. A legújabb Andorid, a 2.2-es fut rajta, 1 GHz Cortex A8 processzor, 512 RAM van benne, valamint Wi-Fi a/b/g/n, Bluetooth 3.0, GPS, DLNA, Flash 10.1 és 3 és egy 1,3 megapixeles kamera. Le tud játszani 1080p-s videókat (igaz, ehhez kicsi a kijelző felbontása), van benne microSD kártyaslot, tárhelye 16 vagy 32 GB. A súlya pedig 380 gramm.
A Galaxy Tabot alig fél órával a bemutatója után ki is tudtuk próbálni az IFA nemzetközi elektronikai kiállításon, Berlinben. Elsőre egy nagyra nőtt telefonnak tűnt, másodjára is, annyi különbséggel, hogy sokkal jobb rajta például videót, képeket nézegetni, térképet bogarászni, maileket olvasgatni. A kétszer nagyobb átmérőjű kijelző tényleg sokat számít.
Kipróbáltuk a böngészést, megnyitottuk a Google Mapset, nézegettünk képeket, videót, megpróbáltunk telefonálni – minden működött. És nemcsak hogy működött, de jól működött. A kijelző felbontása nem tűnik soknak, manapság már sokkal jobb kijelzőjű kütyüket gyártanak, de egy hét inches kijelzőn tűélesnek tűnnek a képek és a videók. Állítólag hat óráig bírja egy feltöltéssel normál használat mellett.
Mint említettem, ekkora kijelzőn már élvezhetővé válik a filmnézés is, legalábbis sokkal jobban, mint egy mobil kijelzőjén. A gépelés is kényelmesebb, mint egy mobilon, mivel nagyobbak a betűk, de kérdés, hogy egy hosszabb cikket is kényelmes lenne-e begépelni rajta.
Az sem egyértelmű, hogyan kell tartani. Két kézbe fogva, mint egy PSP-t és hüvelykujjal gépelve kényelmetlen. Ölben tartva görnyednénk felette. A legkényelmesebb, ha kitámasztjuk, vagy egy asztalra tesszük. Ezzel azonban pont a mobilitása veszik el. Mivel elég könnyű, nem nehéz hosszabb ideig tartani, de egy idő után már érezni a súlyát, még ilyen rövid teszt alatt is. Könyvet például nem biztos, hogy ezen olvasnék. Főleg, hogy a háttérvilágítás miatt hamarabb elfáradna a szemem.
A Galaxy Tabot csütörtökön mutatták be a berlini IFA-n, Magyarországon valószínűleg várni kell még november elejéig ahhoz, hogy meg is lehessen vásárolni. Várhatóan szolgáltatóknál lesz kapható, de még nem nyilvános, hogy melyiknél, és mennyibe kerül majd.