Már majdnem kész a Windows 7

2009. január 8., csütörtök 12:00

Nyomul a Microsoft: kiadták a Windows 7 első bétáját, hadat üzennek a Google-nek a keresők piacán és az antivírusszoftverek terén is beleerősít a cég.

A Las Vegas-i Consumer Electronics Show a szórakoztató elektronika iparágának egyik legnagyobb partija. Az elmúlt években általában Bill Gates tartotta a nyitó előadást, de a Microsoft napi ügyeitől való visszavonulása után a cég vezetésével együtt ezt a feladatot is Steve Ballmer vette át tőle. Ballmer a tőle megszokott stílushoz képest igen visszafogott volt, és főleg arról beszélt, hogy a gazdasági válság a techvilágot sem kerüli el, de a digitális életünk ennek ellenére sokkal gazdagabb lesz, mint eddig bármikor volt.

A Windows 7 már majdnem kész - borzolta a kedélyeket a Microsoft-vezér, aki egyúttal bejelentette, hogy az operációs rendszer első publikus bétaverzióját péntektől bárki letöltheti és kipróbálhatja (az első jelentések szerint ránézésre nem sokban különbözik a tavaly őszi verziótól, amit mi is teszteltünk, de stabilabb és gyorsabb). Hivatalos megjelenési dátum továbbra sincs, a legújabb ígéret az, hogy legkésőbb a Vista harmadik születésnapjára, vagyis 2010 januárjára a boltokban lesz.

Az előadásból ítélve a Windows 7 mellett a Live Search kereső lesz Microsoft legfontosabb terméke 2009-ben. Leszerződtek a korábban a Google-lel együttműködő Dell-lel, hogy a cég pécéin előre telepített Live Search alkalmazások, és alapértelmezett Microsoft-kereső legyen, és hasonló kooperáció készül az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltatóval, a Verizonnal is. Hogy ez mennyire lesz elég a Google-lel szemben, kérdéses, ahogy az is, hogy végül sikerül-e bekebelezni a Yahoo keresőjét, amiről nemigen akaródzott Ballmernek beszélnie, külön kérdésre sem.

Az operációs rendszer és a kereső mellett a biztonsági szoftverekre figyel még oda most nagyon a Microsoft: kivonják a piacról a OneCare nevű, felemás sikerű vírusirtó szoftverüket (néhány hónapja a fél világ azon röhögött, hogy a program vírusként azonosította a Skype online telefont), és egy ingyenes antivírus rendszert vet be helyette az év második felében, ami jelenleg a Mirro munkanevet viseli.

Ballmer nem hagyta ki a lehetőséget, hogy odarúgjon egyet az Apple-nek, és kijelentette, hogy a válság majd ráébreszti az embereket, hogy a drága és a funkcionalitás helyett a designra koncentráló eszközök helyett az ár-érték arányban verhetetlen pécéké. Megvolt az elmaradhatatlan kínos baki is, bár nem volt olyan kellemetlen, mint amikor a 2005-ös Gates-előadáson a kivetítőn egy hatalmas kék halált figyelhetett meg a közönség: az Xbox Live újdonságainak bemutatásánál nem működött a konzol kontrollere.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!