Leopárd! Leopárd!

A Mac OS X Tiger szerintem kora legkényelmesebb operációs rendszere volt, tele egy rakás újítással, olyan funkciókkal, amik használhatóbbá tették a számítástechnikát. Nem csak arról volt szó, hogy új, addig nem létező szolgáltatásokat vezetett be az Apple, mert manapság már alig van olyan igény, amit ne elégített volna ki rég valamelyik 15 éves indiai programozó, ingyenesen letölthető szoftverrel. A Tiger azért volt jelentős operációs rendszer, mert ezeket a funkciókat tálcán kínálta fel, és nem kellett még középszintű júzernek sem lenni ahhoz, hogy birtokba vegyük. A Tiger eldobta magát az ágyon, csak rá kellett feküdni.

Elvárások

A Leopard helyzete korántsem volt egyszerű. Az új operációs rendszer már sokkal nagyobb bázisnak készül, mint az előző, manapság több Macet vesznek, mint valaha. Időközben megjelent a Windows Vista is, ami több-kevesebb sikerrel lemásolta, újraértelmezte a Tiger legnagyobb dobásait, ráadásul a Microsoft operációs rendszere most már minden további nélkül rápakolható bármelyik Macre: házon belül van a konkurencia. Nagyok voltak az elvárások is, a Tiger után mutatni kellett valamit, főleg, hogy hónapokat, sőt, az eredeti dátumhoz képest majdnem egy évet csúszott a premier, miközben korábban az Apple röhögte ki folyton a Microsoftot a csúszások miatt.

Múlt pénteken viszont befutott a Leopard 300 újítással, és a várt hatás sem maradt el: a világsajtó lefeküdt a macska elé, hogy imádja azt. Úgy látszik, egyedül csak én húzom a számat. Nem nagyon, de leborulni akkor sem fogok.

Nem az a problémám, hogy a Leopard nem jobb, mint elődje, hanem hogy nem annyival, hogy az újítások kevésbé meggyőzők, hogy nem sikerült a Tiger szolgáltatásaihoz hasonló nagy dobással előállni. Nekem ez egy kicsit soványka. És még mielőtt tovább mennénk a lényegi újítások felé, álljunk meg egy pillanatra, és idézzük fel a korábbi verziók legjelentősebb újításait. Hogy legyen mihez mérni a rendszert.

Híres elődök

A Tiger a Dashboardot, Spotlightot és Intel-támogatást hozta el magával, a Panther meg sok egyéb közt az Exposét. Négy olyan újítás, amihez hasonló szerintem nincs a Leopardban, de mielőtt ezt kifejteném, gyorsan elmondom az újonnan érkezetteknek, hogy mi ez a négyes. A Dashboard widgetjeit lopta el, majd rakta bele gadget néven a Microsoft a Vistába, csak sokkal bénábban. Ezek a háttérben futó kis alkalmazások, amiket egy gombnyomásra lehet előrángatni. A Spotlight a keresés magasabb szintre emelése volt, amikor nem kellett semmi pontosat tudnunk a fájlról, hogy megtaláljuk, elég, ha valamit tudtunk róla. Persze ez is megjelent a Vistában, ami már Macre is pakolható: a Tiger volt az Apple első operációs rendszere, ami Intel processzorokon is működött. Az utolsó az Exposé, ami az ablakok praktikus elrendezését hozta, amihez képest Vista Windows+Tab-megoldása kész röhej. Ezekhez képest kellet volna mutatnia valamit a Leopardnak.

Az új rendszer nagyjából egy óra alatt mászik fel a gépre. Természetesen driverek utólagos telepítése nélkül is hibátlanul működik a Macintoshon, méghozzá elég sokon: a Leopard minimális rendszerkövetelménye 867 megahertzes G4-es processzor, a hírek szerint ezzel már egész használható, nem szenved, nem haldoklik. Saját tapasztalatom nincs a korábbi gépekkel, mindenesetre a 2 gigahertzes core duós, 1 gigabájt memóriás Macbookomon még gyorsabbnak is tűnt a Leopard, mint elődje. Nem azt mondom, hogy mellbe vágott a különbség, de mintha kevésbé lassult volna be a rendszer a sok alkalmazás párhuzamos futtatása mellett. Nem csoda, átdolgozták a szoftver hátterét is, sőt, talán azon dolgoztak a legtöbbet.

Na de a háttér csiszolgatával egy átlagos felhasználó nem foglalkozik, úgyhogy összpontosítsunk inkább a látható dolgokra. Például az új dockra, a képernyő alján elhelyezkedő programindító sávra. Merthogy ez 3D-s lett, csillogó, tükröződik rajta a környező világ, fényes sáv az operációs rendszerek szürke eseményhorizontján. Csak egy dolog maradt le róla: a szélén vattacukrot majszoló, rózsaszín-masnis kislány. Van, akinek tetszik, én nem tartozom köréjük, szerintem túlságosan díszesre, cifrára sikerült. Szerencsére sokan éreznek hozzám hasonlóan, így a neten is gyorsan meg lehetett találni a megoldást: elég beírni a terminálba, hogy defaults write com.apple.dock no-glass -boolean YES, és már elő is jön a hagyományos elrendezés. Ha valakinek mégis hiányzik a térbeli tálca, írja be ugyanezt, csak a YES helyére kerüljön NO.

Ücsörgő ikonok

A tálca szélére került a Stacks, ami a prezentációkon nagyon meggyőző volt, élőben már nem annyira. Mert mi ez: alulra rendezett mappák, amikre ha rákattintunk, akkor szellemes alakzatokban az asztalra hányják tartalmukat. Hasznos funkció, mert végre tényleg teljesen tisztán tarthatjuk az asztalunkat, az újdonságnak hála például már a legújabb letöltések sem zavarják az összképet, mert azok a Downloads nevű Stacks-mappába kerültek, de hogy nem alakítja át az életem a szolgáltatás, az biztos.

A másik rögtön látható újítás a felső menüsáv átlátszóvá válása, ami sokaknak nem tetszett, nekem viszont pont de, amiből egyértelműen kiderül, hogy ízlésgnóm vagyok. Csak egy probléma van vele: ha háttérképnek az eddigi kedvenc fekete-fehér fotómat rakom be, nyomasztóan szürke lesz a menüsáv is, úgyhogy most egy vidám, színes képet használok, de az meg nem tetszik.

Átalakult a Finder, a Mac OS X Explorerje is, viszont ezt nekem három nap alatt sem sikerült megszeretnem. A korábbi, rögtön azonosítható színes mappákat elegáns kékesszürkék váltották (érdekes, ha próbálom felidézni őket, mindig lilák), és megváltozott az oldalsó sáv is: mostantól nem a képek, a videók, az alkalmazások vagy a zenék mappája van ott, hanem még a virtuálisnál is virtuálisabb keresőkönyvtáraké, például az összes fotóé. Ezt szó szerint kell érteni, a rendszer megkeresi, és bepakolja (persze csak virtuálisan) az összes hasonló típusú állományt egy helyre, ami leegyszerűsíti a keresést.

Viszont ennek a beosztásnak azért van némi kockázata is, például nehezen tudok elképzelni olyan egészséges kamaszt, akinek nincs egy rakás pornókép a gépén. Ebben az esetben viszont a fényképek mappájába kattintva a következő látvány fogadja az apukát: Miklóska 15. szülinapja, Miklóska a sporttáborban, Miklóska puszit ad a nagyinak, nagymellű nő négy fickóval dupla anál-dupla vagina-formációban (dvda), Miklóska átveszi érettségijét. Mondom, kockázatos, de megvan ennek az előnye is, például nálam az All Movies mappának hála olyan régi nyaralós videók kerültek elő, amikről már rég lemondtam.

Viszonylag sokat lehet pusztítani ebben a sávban, sőt, újabb keresési kategóriákat is beállíthatunk maguknak, úgyhogy akinek az az összes vágya, hogy egy virtuális mappában meglegyen az összes pdf-e, az nyugodtan meghalhat, mert élete beteljesedett. Ez a funkció például előbb jelent meg a Vistában, mint az OS X-ben, de szerencsére az oldalsó sáv kedvünkre átszerkeszthető, úgyhogy akinek az kell, vissza tudja hozni a Tigert.