Judit
3 °C
6 °C

Véget ért a 24 órás programozóverseny

2003.05.19. 09:16
Reggel kilenckor ért véget a 24 órás nemzetközi programozóverseny megoldási szakasza, a versenyző csapatok által kreált szoftverjátékosok végső összecsapása tízkor kezdődött volna. J. 4:46-kor értesített részvételi szándékáról, nem sok esély volt rá, hogy meg tudja csinálni.
Az első délelőtti látogatást természetesen egyedül hajtottam végre, szerencsére a Technika Ördöge megelőzött, így volt idő meglátogatni a gyerekorvost, szerencsére semmi komoly. Ráadásul a fordulóm végére már J. is magához tért, így ketten indultunk megnézni, hogyan halad az Ördög. Még ott volt, úgyhogy dohányzással, étkezéssel és székhurcolással szórakoztattuk magunkat. Ez utóbbi J-ben olyan erős erkölcsi aggályokat gerjesztett, hogy hosszú ideig csak bólogatással volt hajlandó kommunikálni. Aztán mintegy fél óra múlva végre eleresztette az addig két kézzel szorított széket, így lehetőségünk adódott meglátogatni az épület meglepően korrekt kivitelű tetőterét, ahol fiatal, csinos, távirányítású fákat lehet látni. Ezúton szeretném üzenni, hogy a vaspaddal szemben levő fácska meghalt.

Sárgával a neting
A technika ördöge
Az Ördögöt néhány óra múlva sikerült a projektorból a fő játékszerverbe szorítani, favoritunk, az SB csapat a későbbi abszolút győztes ellen is nyerni tudott a virtuális csatatéren és észrevettük, hogy a táskámban végtelen mennyiségű csokoládé van, tehát minden szép volt, csak az új nadrágom hiányzott egy kicsit. Sajnos Gonosz ellen vívott harc elhúzódása miatt nem folyhatott tovább a CircuitWar bajnokság: egy, az EU szavazásnál is alacsonyabb részvételi arányú voksoláson a versenyzők a mielőbbi eredményhirdetés mellett döntöttek.

A James Bond emlékterembe siettünk, ahol J. nem tudta megdönteni a vitorlásrepülős játékban beállított csúcsomat. Itt is várakoztunk egy keveset, ekkorra már nagy rutinunk lett ebben, "adunk nekik még öt percet" - ismételgettük szomorúan. Menekülésre nem volt mód, a padsor mindkét végét elit programozók torlaszolták el. Lassacskán beszállították és az előadói asztal mögé rejtették a többezer euró összértékű díjakat, és néhány szimpatikusan rövid beszéd után végre elkezdődött az eredményhirdetés.

Kedvenc csapatunk sajnos csak a 20. helyen végzett, a 24 órás nemzetközi programozóversenyeken egyébként szokatlanul szoros küzdelemben. A "legmeglepőbb díj"-díjat a "fél év szerverhoszting, domainregisztrációval" nyerte, második helyezett az "egy év szerverhoszting, domainregisztrációval", ezeket papírszatyrokban kapta meg a kilencedik illetve nyolcadik helyezett csapat. A legjobb külföldi csapat a svéd Balloons'R'Us lett, ők az ötödik helyen végeztek. A végső győzelmet a többi csapatnál jelentősen magasabb pontszámmal a neting szerezte meg, ők 1000 euróval lettek gazdagabbak.

Jövőre ugyanez ugyanitt, a szervezők még több külföldi csapat részvételében, mi a női versenyzők számának lassú, de tartós növekedésében bízunk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.