Az új naptárban csak a március, június, szeptember és december volna 31 napos, a többire 30 nap jut. A Baltimore-i Johns Hopkins egyetem fizikusa a 364 napos és 52 hetes naptári évek okozta eltolódást időnként póthét betoldásával igazítaná a csillagászati évhez, írta a New Scientist.
Oda néhány születésnap
A Calendar-and-Time (C&T) nevet viselő fejlesztés 5 vagy 6 évente igényelné az extra hét betoldását. Ezt Dick Henry saját példaképe, Isaac Newton után Newton-hétnek nevezné. Az amerikai fizikus szerint a Newton-hetet fizetett szabadságként ki kellene adni mindenkinek.
A kutató tisztában van vele, hogy a fejlesztését nem fogadják majd mindenhol kitörő örömmel. Hiszen az új rendszerben minden születésnap is a hét fix napjára esik majd. Néhány születésnap pedig elméletileg megsemmisül, hiszen nem lenne többé például január 31.
Voltak próbálkozások
A naptárak készítésével foglalkozók számára, illetve a csillagászatban könnyebbséget hozhatna az új rendszer, jelentette ki Owen Gingerich, a Harvard egyetem történész-csillagásza.
Mostanáig az új naptármodellek rendszerint azért buktak el, mert kikezdték volna a hétnapos hét intézményét, véli Gingerich. Ezen kívül a történelemből ismert, milyen sokáig tartott a ma használatos Gergely-naptár átvétele.
Anglia és a brit gyarmatok csak 1752-ben, míg Oroszország csak a bolsevik forradalmat követően vezette be. A Henry-naptár bevezetésére viszont kiváló alkalom nyílhatna 2006. január 1-én, mivel ez a nap (aligha véletlenül) a hagyományos és az új naptárban is vasárnapra esik.
Segítene a világidő?
Közben Dick Henry sem ül nyugodtan a babérjain, újabb számításokat és modelleket készít. Újabb javaslata a teljes Földön érvényes világidő bevezetése, méghozzá a Greenwich-i időzónát (GMT) alapul véve.
Ennek alapján az USA keleti partján az emberek 17 órakor ülnének le ebédelni. Dick Henry ebben nem lát különösebb problémát, szerinte az emberek a könnyebbséget jelentő változásokhoz igen könnyen alkalmazkodnak.
Az oldalról ajánljuk
- Tech-Tudomány
Kínaiul gondolkodik az OpenAI új mesterséges intelligenciája
Talán a hatékonyság miatt vált nyelvet magától.
január 25., 08:06
- Külföld
Az amerikai szenátus megszavazta Donald Trump védelmi miniszter jelöltjét
Pete Hegseth-et a demokraták közül többen nem tartják alkalmasnak a Pentagon vezetésére.
január 25., 08:28
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Nem hagyjuk, hogy a Margitszigetet komposztálónak használják
A frakcióvezető szerint a Fővárosi Önkormányzat lustaságból tárolja ott a zöldhulladékot.
január 25., 08:59
- FOMO
Kolosi Péter: A televíziós hírpiacon vagyunk erősek, az online hírportálok versenyében nem
Évet értékeltünk az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesével.
január 25., 09:17
- Kultúr
Rendhagyó programmal emlékeznek Fekete István születésének évfordulójára
A Tüskevár szerzőjével kapcsolatos a MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum szervezi.
január 25., 08:36
- Belföld
Halálos fenyegetést kapott Magyar Péter, feljelentést tesz az ügyben
A Tisza Párt elnöke az üzenet szövegét is megosztotta a Facebookon.
január 25., 08:53
- Belföld
ATV: megszólalt a nyírcsászári óvónő, akit kirúgott állásából a fideszes faluvezetés
Azért bocsátották el, mert a nyomás ellenére nem mondott le képviselői mandátumáról.
január 25., 08:58
- Kultúr
Donald Trump ismét olyat húzott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot
A szakmai szövetség elhatárolódik.
január 25., 08:15
- Belföld
Hollik István is kapott fenyegető üzenetet az iskolákat ért bombafenyegetés előtt
A politikus szerint az Iszlám Államra utaló levél érkezett hozzá.
január 25., 07:48
- Belföld
Újabb fejezet Rákosrendező-ügyben: Karácsony Gergely adatigényléssel fordul a vagyonkezelőhöz
Kormányzati mutyit emleget legújabb posztjában a főpolgármester.
6 perce
- Kultúr
Megtalálták Olaszország legfinomabb fagylaltját, mindenki odavan érte
A neve sem mindennapi.
január 25., 09:58
- Futball
Páros lábbal mellbe rúgott egy szurkolót, és ezzel örökre bevonult a futballtörténelembe
Harmincéves Éric Cantona feledhetetlen kungfurúgása.
január 25., 07:19
- Külföld
Váratlant húzott Amerika, kulcsfontosságú programok felfüggesztéséről született döntés
Ukrajna is érintett benne.
január 25., 10:10
- Belföld
A magyar hallgatók csaknem fele nem meri kinyilvánítani véleményét az egyetemén
A felsőoktatásban megjelenő politikai diszkriminációval kapcsolatban végeztek felmérést.
január 25., 09:39
- FOMO
A tiltólistára került magyar író, aki kitaszítottként is naggyá lett
125 éve született Fekete István.
január 25., 05:54
- Tech-Tudomány
Fantasztikus dolgok, amelyek mégsem léteznek
A képzelet által teremtett jövő sokszor megvalósult. De hogy volt, amikor mégsem?
január 25., 05:57
- Külföld
Hatalmas problémák elé nézhet Ukrajna, Robert Fico kemény üzenetet küldött Volodimir Zelenszkijnek
január 25., 06:04
- Külföld
Fergeteges bakiparádéba torkollt Donald Trump beiktatása
Sokak szerint a first lady szándékosan választott olyan kalapot, hogy a férje ne érhessen a közelébe.
január 25., 07:32
- Gazdaság
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról
Az elővásárlási jog érvényesítéséről jövő szerdán dönt a közgyűlés.
január 25., 07:04
- Autó-motor
Elmentünk az eseményre, ahol elmondták, miről szól az új magyar F1-álom
A hazai üzleti- és közélet jeles képviselőivel együtt ismertük meg a projekt részleteit.
január 25., 06:07
- Külföld
Rendkívüli lépésre készülhet az EU az Orbán Viktor által is problémásnak mondott területen
Jövő héten hoznák meg a döntést.
január 25., 06:29
- Belföld
Kiadták a veszélyjelzést, sűrű ködbe borulhat az ország egy része szombaton
Csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap.
január 25., 06:16
- Tudomány
Nagy baj, ha az internet népe orvost játszik
Szorongás és stressz, ezt köszönhetjük dr. Google-nek.
január 25., 06:23
- Külföld
Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?
Egy szakértő elmondta, milyen bajokhoz vezethet az Egyesült Államok politikája.
január 25., 06:23
- Külföld
Aggasztó jelek látszódnak Donald Trumpon a szakértők szerint
Többen is elmondták a véleményüket az elnök testbeszédéről.
január 25., 07:18
- Belföld
Koponyasérülése ellenére otthagyta a kórházat egy férfi, másnap holtan találtak rá
Pólóban, branüllel a karjában sétált ki a traumatológiáról.
január 25., 06:49
- Belföld
Kigyulladt egy ikerház Budapesten, meghalt egy ember
A tűz keletkezési körülményeit jelenleg még vizsgálják.
január 25., 09:32
- Külföld
Megkezdődött Trump első ígéretének végrehajtása, tömegek gyűltek össze az amerikai– mexikói határon
január 25., 07:27
- Belföld
Alaptörvény-módosítást sürget Kocsis Máté, szerinte az ember csak férfi vagy nő lehet
A frakcióvezető szerint ezt a módosítást a magyar országgyűlésnek sem szabad megspórolnia.
január 25., 06:24
- Belföld
Értéke tizedéért adott el egy szolgálati autót a nagykőrösi fideszes önkormányzat, a rendőrség nyomoz
A járművel ezt követően is a volt polgármestert látták közlekedni.
január 25., 06:46