Csökkent a Microsoft nyeresége

2009. július 24., péntek 10:20 |

A nagy konkurensek, a Google és az Apple után a Microsoft is közzétette aktuális negyedével pénzügyi jelentését.

Bár a cég forgalma, és profitja is nagyjából annyi, mint a két nagy vetélytársé összesen, a piaci elemzők és a részvényesek csalódottak: tavaly ilyenkor még sokkal jobban ment a Microsoft szekere, és hiába hízik milliárdokkal a cég kasszája, a tőzsdét csak a növekedés üteme érdekli. Az meg egyre lassul.

A június végén lezárult negyedévben a szoftvergyártó forgalma 13,1 milliárd dollár volt – az előzetes várakozások 14,5 körüli összeget vártak, tavaly ilyenkor bőven 15 felett volt. Ebből nettó nyereségként 3,045 milliárd maradt, ami az egy évvel ezelőtti 4,3-hoz képest csúnya visszaesés.

A cég pénzügyi vezetői a pc- és szerverpiac visszaesésével indokolják a gyenge eredményt, és bár a Windows 7-et csak a közeljövő reményt keltő termékei között említik, valószínűleg az új operációs rendszer hatása is érezhető a cég forgalmának nagy részét adó Windows-eladásokon (a vásárlók inkább kivárnak a hetes Windowsig).

A válságra a cég januárban 5000 fős leépítéssel reagált, de a működési költségeket mégsem sikerült visszafogni. A 2010-es pénzügyi évre, ami július elsejével kezdődött, 26,6-26,9 milliárd közötti fenntartási költséggel számolnak, ami másfél milliárddal több, mint az idei kiadási oldal volt.

A bejelentésre a Microsoft részvényérfolyama azonnal 8 százalékos csökkenéssel reagált, ezzel egy hosszú, stabil növekedési periódust szakítva meg, a cég papírjai a márciusi mélypont óta ugyanis folyamatosan emelkedtek, bő négy hónap alatt közel 70 százalékkal. Elemzők szerint ez a piac bizalmát jelzi a Windows 7-ben és a Bing keresőben, és a mostani, halványabb pénzügyi eredmény nem fog ezen sokat változtatni.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Lassan jön ki a gödörből az AMD - 2009.07.22.
Tavaly óta a negyedére csökkentette veszteségét a processzorgyártó, de még mindig 330 milliós mínuszban van.
Újabb rekordnyereség a Google-nél - 2009.07.17.
Másfél milliárd dolláros profit mellett a növekedés egyre lassul, ez nem tetszik a részvényeseknek.
6400 embert rúg ki a Hewlett-Packard - 2009.05.20.
1,7 milliárd dollárra csökkent a negyedéves profit a számítógépgyártónál, ezt kompenzálják a leépítéssel.