717 milliót bukott a Google

2009. július 28., kedd 14:55 |

A Google óriási veszteséggel adott túl AOL-részvényein: 2005-ben egymilliárd dollárért vette meg a vállalat részvényeinek 5 százalékát, most 238 milliót kapott érte.

A vevő Time Warner hétfőn jelentette be, hogy egy július 8-án aláírt dokumentum értelmében 238 millió dollárért hozzájutott a Google AOL-részvényeihez, azaz a vállalat részvényeinek 5 százalékához – írja a Reuters. Az üzlet azért volt fontos a Time Warnernek, mert év végéig külön cégbe szervezi leányvállalatát, az AOL-t, teljesen leválasztja magáról – így egy nyolc évig tartó, problémás egyesülési kísérlet ér majd véget. A Time Warner tervei szerint az AOL főleg az online hirdetési piacon próbál majd érvényesülni. Az AOL részvényesei nagy valószínűséggel a Time Warner jelenlegi részvényesei lesznek.

Az üzlet azt sugallja, hogy az AOL 5,7 milliárd dollárt ér, ami a Brigantine Advisors elemzőcég munkatársa, Colin Gillis szerint nagyjából a padló, ennél lejjebb nem nagyon fognak menni a részvény árai. Egyébként az árfolyam éppen azért ilyen alacsony, mert a cég kiszervezés előtt áll. A cég 2009 utolsó kilenc hónapjában 90 millió dollár átszervezési költséggel számol. Az első negyedévben már 58,3 milliót el is különített ilyen célra, ezt a pénzt többnyire elbocsátásokkal és üzembezárásokkal takarította meg.

A Google még 2005 decemberében, egy, a két vállalat között kötött ötéves hirdetési szerződés keretében, egymilliárd dollárért jutott hozzá az AOL részvényeinek 5 százalékához. A Google tehát 717 milliót bukott az üzleten, ezt azonban a részvényei alig érezték meg: 1,92 dolláros mínusszal, 444,8 dolláron zárt a Nasdaq-n. A Time Warner részvényei gyakorlatilag semmit nem változtak, 2 centtel emelkedtek, 27,6 dollárra, ami azt jelzi, hogy nem érte meglepetésként a piacot a részvényeladás.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A Google-nél a legtöbb a látogató, de az AOL-nál maradnak legtovább - 2009.01.28.
A Nielsen adatai szerint 2008 decemberében a Google vonzotta a legtöbb látogatót az internet összes oldala közül: 133,9 millió egyedi látogatót fogadott a kereső (meg a Google márkanév alatt futó összes többi oldal együttvéve).
Továbbra is a Google a web királya - 2008.12.22.
Keresésben néhány éven belül egyeduralkodó lehet, online hirdetési részesedése pedig már most 15-ször nagyobb, mint a Microsofté.
Egymilliárd dollárt adott
a Google az AOL egy huszadáert
- 2005.12.18.
Egymilliárd dollárért megveszi a Google az AOL öt százalékát, amelyre a Microsoft is pályázott.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!