Árpád
-2 °C
9 °C

Nehezen újít a Dell

2006.03.01. 08:43
Már a profitnövekedés hullámzása is elég indok volt sok befektetőnek arra, hogy csökkentse Dell-részvényekben fekvő pénzét.

Hiába mutatott be egy nemrégiben tartott konferencián kiváló negyedéves adatokat a Dell Inc. - 52 százalékkal, egymilliárd dollárra növekvő eredmény, 13 százalékkal, 15,2 milliárdra növekvő árbevétel -, a befektetők inkább arra koncentráltak, hogy a következő negyedévre csak 6-9 százalékos forgalombővülést vár a cég, szemben a tavaly ilyenkor elért 16 százalékkal.

Erős visszaesés

A részvényárfolyam a bejelentés után öt százalékkal, 30 dollárra csúszott vissza, ami összesen 25 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A vállalkozás ingadozó teljesítményről tanúskodó tavalyi adatainak hatására több nagy befektető csökkenteni kezdte Dell-papírokban fekvő pénzét, aminek hatására a cég kapitalizációja 70 milliárd dollárra esett. Ez kevesebb, mint a hardverpiacon éppen általa visszaszorított Hewlett-Packard 92 milliárdja.

Michael és Rollins Dell megtörte a számítógépértékesítés korábbi paradigmáját (azzal, hogy viszonteladók nélkül, közvetlenül a vásárlónak szállítják az azok igényei szerint felépített hardvereket), ám korántsem bizonyultak ilyen jónak a következő új paradigma felfedezésében - idézi a Business Week Davis Yoffie-nek, a Harvard Business School professzorának értékelését.

Az elvi megjegyzés mögött négy nagyon konkrét probléma húzódik meg, amelyekkel a Dellnek szembe kell néznie. Az egyik, hogy gyengítenie kell kapcsolatát a Microsofttal és az Intellel. Eddig kizárólag ezek termékeire épülő, úgynevezett Wintel platformú gépeket értékesített, ám az elmúlt években a Linux-szoftverek, az AMD-processzoros gépek és más cégek termékei teret nyertek a Wintellel szemben.

Új tárgyalások

Hírek szerint a Dell mások mellett a Google-lel is tárgyal arról, hogy annak programjaival ellátott gépeket értékesítsen, ami minden bizonnyal felbőszíti a keresőcég legnagyobb riválisát, a Microsoftot.

A második kihívás a Dell-lel szemben az, hogy az utóbbi időben gyorsabban nő a kiskereskedelmi hardverértékesítés a közvetlennél. Ennek hátterében az húzódik meg, hogy sok olyan innovatív termék jelent meg a nagyáruházakban, amelyeket értékesebbnek tartanak a fogyasztók, mint a direkt módon beszerezhető „egyengépeket".

Ezzel a problémával függ össze a Dell másik két gyengesége: az árak alacsonyan tartása érdekében keveset költenek kutatásfejlesztésre, illetve nem eleget fordítanak az utólagos támogatási szolgáltatásokra. Ennek felismerése vezethette a céget arra, hogy együttműködésre lépjen például a háttértárolók világelső szállítójával, az EMC Corp.-pal, illetve, hogy egyedül az USA-ban 20 százalékkal növelje támogatást nyújtó személyzetének létszámát.