Múlt pénteken a New York Post és a Wall Street Journal értesülései alapján felröppent a pletyka minden idők egyik legnagyobb cégfelvásárlásáról, a Microsoft állítólagos Yahoo-bekebelezéséről. A hír hatására a Yahoo részvényárfolyama egy éve nem látott magasságba emelkedett. A csoda három napig tartott, és ugyanaz vetett végen neki, aki elindította: a Wall Street Journal webes kiadása ma már arról ír, hogy a hónapokig tartó tárgyalások a két cég között már véget értek, és nem lesz összeolvadás. "A két cég az együttműködés más módjaival kísérletezik" - szólt a szűkszavú hivatalos kommentár.
A hír nemcsak a két érintett cég részvényeinek tett jót, de az egész technológiai szektort maga után húzta - jelentette a MarketWatch, hozzátéve, hogy a mostani esethez kísértetiesen hasonló történt néhány hete, amikor a Coca-Cola és a Starbucks kávézólánc összeolvasádáról terjedtek el - később megcáfolt - hírek. A legfőbb nyertes persze a Google, ami egyrészt az árfolyam emelkedésének örülhet, másrészt annak hogy mégsem született meg az óriás-ellenlábasa.
A Microsoftnak lépni kell
Bár az ötvenmilliárdos üzlet elmaradt, a Gates-birodalom azért nagy igyekezettel vásárolgat fel kisebb cégeket: 2007-ben máris több mint kétszer annyit költött ilyen célra, mint egész 2006-ban. A legutóbbi felvásárolt cégek között van a Tellme Networks hangfelismerő szoftvereket fejlesztő cég (az ár egymilliárd körül), és a ScreenTonic mobiltelefonos hirdetésekkel foglalkozó francia vállalat; mindkét üzlet május elején köttetett meg.
Elemzők egyetértenek abban, hogy a Microsoftnak sürgősen tennie kell valamit a Google ellen, ha az online hirdetési piacon életben akar maradni. A piac nagyjából 20 százalékkal bővül évente, és a várakozások szerint 2009-re már 40 milliárd feletti összeg fog forogni benne. Bár a Microsoft online hirdetési bevétele a legutóbbi negyedévben már elértre a 456 millió dollárt, ez eltörpül a Google 3,66 milliárdja mellett. A netes keresésben is szilárd a Google trónja; a legutóbbi adatok alapján a piac 54 százalékát uralja, míg a Yahoo 22, a Microsoft pedig mindössze 10 százalékon áll.