Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Az Interware-től kapnak hálót a Telnet szerverei

2003.04.29. 12:43
A tegnapi lekapcsolás után ismét elérhetők a Telnet szerverei, miután üzemeltetőjük, a Net Solution az Interware-től vásárolt sávszélességet. Azt továbbra sem tudni, a Telnet többszázezres díjtartozásait ki fizeti meg a hazai internetkicserélő központ üzemeltetőinek. A cég tartozásai többmillió forintra rúgnak, képviselői elérhetetlenek.
A Telnet BIX-kapcsolatának hétfő déli megszüntetése utáni néhány órás állás után este már ismét elérhetőek voltak a cég szerverei. Mint már korábban írtuk, a Telnet Rt. többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki a múlt évi BIX szolgáltatási díjakat, így a BIX, a hazai internetszolgáltatók közötti budapesti internet-kicserélőközpont üzemeltetői április elején felmondták a céggel kötött szerződést, majd hétfőn lekapcsolták a céget a hálózatról.

Az Interware szolgáltat

A Stop, az Apronet, az Extra és a Telnetnél hostolt oldalak, mint a Mancs.hu hétfő este ismét elérhetővé váltak, ám a Telnetet nem kapcsolták vissza a BIX-re. Az oldalak azután váltak elérhetővé, hogy az Interware internetszolgáltató megállapodást kötött a Net Solution Kft.-vel, mely az idei év elején átvette a Telnettől a szerverek üzemeltetését. A megállapodás értelmében az Interware biztosít sávszélességet a Net Solutionnak, mondta el kérdésünkre az Interware képviselője.

Többmilliós tartozások

Azt egyelőre nem tudni, az elmaradt BIX-tagsági díjat ki fogja megfizetni. A BIX-szabályzat havi nettó 110 ezer forintban maximálja az 1 gigabites kapcsolatok díját, a Telnet tegnapi lekapcsolásáig ilyen sávszélességgel csatlakozott a hálózatra. Tüdős András, a BIX-bizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy az elmaradt tavalyi második féléves díj bruttó 823 ezer forint. A Telnet idén sem fizetett tagsági díjat, ám a tavalyi tartozás kifizetésével elkerülhette volna a lekapcsolást. Tüdős András elmondta, nem ismeri még a Net Solutions és az Interware megállapodásának részleteit. Mivel a Stop szerverei nem csatlakoznak közvetlenül a BIX-re, nincs szabálytalanság, ám etikailag tisztázandó a kérdés, vélte a BIX-bizottság elnöke.

Szomszédtól veszik a villanyt

A kérdéssel foglalkozó Index-fórumban egy Pudding nevű felhasználó úgy fogalmaz: "Kicsit ez az egész olyan, mintha kikapcsolnák nálam a villanyt, mert nem fizetek. Erre én szólok a szomszéd Karcsinak, hogy eztán tőled veszem az áramot. Csak, ha jól emlékszem az áramszolgáltató kiköti a "mezei" fogyasztónak, hogy nem értékesítheti tovább az áramot. Ezután a BIX is biztos ki fogja kötni, hogy nem lehet olyannak továbbadni a BIX-es netet, akinek tartozása van a BIX felé."

Az Interware képviselője erre reagálva fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a BIX felé a Telnetnek van tartozása, az Interware Rt. ellenben a Net Solutionnel kötött szerződést.

Információink szerint a Telnet egymillió forintnál is nagyobb összegű domainregisztrációs díjjal is tartozik az ISZT-nek, mely az év elején felfüggesztette a Telnet domainregisztrátori jogait. Mint már korábban írtuk, a cég egy munkaügyi per kapcsán mintegy 25 millió forinttal tartozik a Jövőnéző producerének, Miskolczy Csabának. A Telnet képviselői továbbra is elérhetetlenek.

Outsourcing

A Telnettel kötött outsourcing szerződés értelmében a Stop szervereit január óta a Net Solution üzemelteti, mondta el lapunknak Bonyár Miklós, a cég üzletfejlesztési tanácsadója. Mivel a Telnet BIX-kapcsolatát tegnap megszüntették, a cég internetszolgáltatót váltott, és az Interware-rel kötött szerződést. Mint mondta, a Stop Network nem fog eltűnni a piacról, bár ezt sokan szeretnék, hanem a megfelelő marketingstratégia birtokában még nagyobbra fejlesztik. Véleménye szerint a tegnapi ideiglenes leállás jó reklám volt a cégnek, hiszen felhívta rájuk a figyelmet.

Megújul a Stop

A Net Solution nemcsak a Stop, Extra és Apronet technikai üzemeltetését végzi, a cég munkatársai szerkesztik a Stop hírportált is. Bonyár Miklós elmondta, hogy a Stop átalakítása jelenleg is folyik, az áttervezett oldalt szeptemberben mutatják be. Tudomásuk van arról, hogy az Apronet.hu oldalt Netapro.hu néven másolják. Az üzletfejlesztési tanácsadó gyerekes próbálkozásnak nevezte az oldalt, mint mondta, a Net Solution és a Telnet jogi képviselői bírósági beadvánnyal készülnek az ügyben.