El fog tűnni a kislábujjunk
További Tudomány cikkek
- Kiderült, az állva végzett irodai munka semmivel sem egészségesebb, mint ha ülve dolgozunk
- Horror vagy médiahack az első fejátültetés?
- És ön mennyit káromkodik a munkahelyén?
- Vulkánkitörések alakíthatták a Hold túloldalát
- Ufószkeptikusok, itt a magyarázat, miért nem találkoztunk még a földönkívüliekkel
Az végtagjaink közül talán a lábfejünk a leginkább egyedülálló. A főemlősökéhez képest rövid, csökevényes lábujjaink vannak, amelyek első látásra talán funkciótlannak tűnhetnek. A rövid lábujjak ugyanis az állatvilágban általában futásra lettek optimalizálva.
Elemzések azt mutatják, hogy a több erőt igényelne a futás, ha hosszú lábujjunk lenne, nem is beszélve arról, hogy a láb ízületeinek se tenne jót, ha a nagy lábujjak miatt nagyobb ütés érné a talp felületét. Az őseinknél a rövid lábujj valószínűleg ez a vadászat során vált előnyössé, miközben a zsákmányt üldözték - vagy éppen akkor, mikor a zsákmánnyá válást próbálták elkerülni.
„A hosszabb lábujjak több izommunkát igényelnének, és az egyensúly fenntartása is nagyobb problémákkal járna a kis ujjakhoz képest„ - mondta Campbell Rolian, a Calgary Egyetem antropológusa a New Scientistnek - „Olyan sokáig volt szükségünk a futásra, hogy a természetes szelekció során a rövid lábujjakat váltak gyakorivá az előemberek körében."
A legtöbb főemlős - még a hozzánk legközelebb álló, a csimpánz is - jóval hosszabb lábujjakkal rendelkezik, mint az ember. A mienk ezekhez képest törpe, és csak hajlítani tudjuk, de nem tudunk fogni, kapaszkodni vele. A legtöbb futó életmóddal rendelkező állatnak is kifejezetten rövid lábujjai vannak, ami majdnem teljesen kitölti a mancsukat. Ez a tény vezette Rolian csapatát arra a következtetésre, hogy a futás lehet a rövid lábujjak kialakulásának.
Rolian tanulmánya azt is kiemeli, hogy milyen fontosak a lábujjak a futás során. A séta folyamán ugyanis egyik láb a másiktól váltva veszi át a testsúlyt, mikor éppen mindkét láb a földön van. Futás esetén viszont az úgy löki fel a testet a levegőbe a lábfej, hogy a másik még nincs a földön, tehát az egész test súlyát kell megmozgatnia. Ez a súly mind a lábujjakra nehezedik.
Daniel Liebermann, a Harvard Egyetem szakértője felteszi a kérdést, hogy az őseink, akik a nagy ragadozókhoz képest kicsik, és gyengék voltak, hogyan ejthettek el mégis ilyen óriási állatokat zsákmányul. „A válasz, az, hogy üldözték őket. Arra kényszerítettük a zsákmányállatokat, hogy kifulladjanak. Az ősember a gazellával is bírta tartani az iramot, sőt, hosszabb ideig bírta a futást, mint a gazella.
Természetesen a mai világban a hosszútávfutás már csak rekreációs kikapcsolódás, és a gumitalpú cipők sokat elnyelnek a futás közben a lábat érő ütésből. Vajon most, hogy már nincs szükség a lábunk evolúció által kialakított futó-formájára, mi fog történni vele?
„Túl korai még megmondani, de ez általában egy olyan kérdés, amit az ember anatómiával kapcsolatban sokszor feltehetnénk. Például a kislábujj úgy tűnik, hamarosan eltűnik." Ezzel azonban nem mindenki ért egyet: „A járás és a futás ugyanazokat a testrészeteket mozgatja meg" - Mondja John Hawks, a Wisconsini egyetem paleoantropológusa, aki nem vett részt a kutatásban - „Nehéz eldönteni, hogy a testalkatunk speciális tulajdonságai a járás, és a futás hatására alakultak ilyenné, vagy kifejezetten a hosszútávfutásnak köszönhető".