Majdnem egy éve terjed az új influenza

2009. június 12., péntek 14:40 |

Már tavaly augusztusban is terjedhetett emberek között az új influenza vírusa, jóval azelőtt, hogy áprilisban először kimutatták.

Az új influenzavírus elemzése azt mutatja, hogy tavaly augusztusban vagy már korábban is terjedhetett emberek között, közölte Oliver Pybus, az Oxford Egyetem munkatársa.

A vírus különböző törzseinek genetikai vizsgálatával összeállították a kórokozó családfáját, amelyből megbecsülhető, hogy a legelső, az ősvírus mikor indult útjára. A időpontot természetesen nem tudták pontosan meghatározni, az viszont egészen biztos, hogy régebben jött létre a vírus embereket fertőző változata, mint az első, áprilisi felbukkanás.

Az elemzésből az is kiderült, hogy a sertések között az eredeti vírus már évek óta jelen volt. A tudósok már korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy a sertések influenzáját alaposabban nyomon kell követni. Azt azonban még így sem tudnák megjósolni, hogy melyik azonosított sertésvírustörzs vezet járványhoz az embernél.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Tömeges sertésinfluenza-fertőzés Düsseldorfban - 2009.06.11.
A város japán iskolájának 27 diákja fertőződött meg, karanténba zárták őket.
WHO: 139 halottja van már az új vírusnak - 2009.06.08.
A szakértők a déli féltekére figyelnek, ahol most kezdődik a tél. Félő, hogy az új kórokozó a szezonális influenzavírusokkal keveredve agresszívebbé válik.
Ben Stiller kínjában a mexikói kormánynak dolgozna - 2009.06.10.
A színészt kicikizték a mexikói riporterek, amiért májusban kézfertőtlenítőt használt utánuk, mert pánikolt a sertésinfluenzától. Stiller kínjában felajánlotta, akár Calderon elnöknek is dolgozna.

Shopline

  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft
  • Négy lövés
    Evanovich, Janet: Négy lövés Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől