Kellemes kalóriaünnepeket kívánunk
További Tudomány cikkek
Férfi, 35 éves, budapesti tartózkodási címe van. Átlagosnál enyhén magasabb, enyhén köpcösebb. Gyerekkora óta súlyproblémái vannak, vagyis lettek volna, ha problémának érzi őket. Csecsemőként csípőficamos volt, gyerekként setesuta, erős testfelépítése ellenére, vagy éppen azért, tornaórákon mindenben az utolsó. Cukorbeteg nem volt, családjában sem fordult elő, még öregkori sem (ameddig visszaemlékszik). Koleszterinszintje magas, mint mindenkié a családban. Hajlamos epegörcsökre, epeköve, epehólyag-gyulladása nincs, nem is volt. A családban jellemző a vérnyomás-probléma, ő sem kivétel alóla. Emésztőszervi problémája nincs. Napi egy-három kávét iszik, általában tej és cukor nélkül. Alkoholt több-kevesebb rendszerességgel és nagy élvezettel fogyaszt.
Sosem voltam még belgyógyász, és ahogy a dolgok állnak, már nem is leszek. Mindenesetre nagyjából ezt a látletetet és ~ House-függők, remélem, jól mondom ~ családi anamnézist tudom felállítani magamról. Emellett jelenlegi állapotok szerint – december 11-e, péntek éjszaka – 95,1 kiló, a vérnyomása 124/99, a pulzus 78 - de nem volt ez mindig így.
A marhapörköltes-sztrapacskás srác
Négy évvel ezelőttig nem foglalkoztatott, hány kiló vagyok, nem volt vérnyomásmérőm, és eszembe sem jutott, hogy időnként ujjon szúrjam magam, hogy megtudjam a vércukorszintemet. Volt – vagyis még mindig van – viszont egy kedvenc éttermem, ha reklám, ha sem, megírom, a Pozsonyi kisvendéglő Újlipótvárosban, ahol egy időben törzsvendégként ismertek (barátom, a virtuális foci különféle válfajaiban hűséges társam és ivócimborám, Feri társaságában). Én voltam a srác, aki sztrapacskával eszi a marhapörköltet, aminek Jókai bablevessel ágyaz meg, és amit egy jó adag frissen készült somlóival fojt el.
Aztán egyszer, már nem is emlékszem, miért, készült rólam egy laborvizsgálat, rengeteg vért levettek, kaptam egy jó hosszú papírt. Irodalmias túlzás lenne azt állítani, hogy tele volt csillagozva, de elég sok volt ahhoz, hogy szemet szúrjon. Nemcsak nekem, hanem egy belgyógyásznak is, aki a 160/120-as vérnyomás mellett főként a 8,3-as koleszterinszintet tartotta túlzásnak – az egészséges szint 2,6 és 5,3 között van –, és mivel akkoriban 120 és 125 kiló között ingáztam (és ennek, mi tagadás elenyésző része volt izom és csont), így mindenféle gyógyszeres kezeléssel strukturálta át a családi kassza kiadási oldalát az éttermekből a patikákba.
Ingadozom
A gyógyszerekről azóta már lejöttem, de, mintha érzékeny lelkű díva lennék, azóta is odafigyelek a súlyomra. Három éve porontyos kismamákkal együtt szálltunk harcba a kilók ellen. Akkorban már csak a 110 kilós szint környékén mozogtam. Azóta kisebb-nagyobb intenzitással váltogatják egymást az egészséges életet élek rohamok a Shrek bácsi mindent felfal, amit lát fázisokkal.
Szerencsére előbbiek voltak többségben, így október végére lélektani szintre, 95 kiló alá süllyedt a súlyom. A csúcsot, november végén a 92,7 kiló jelentette, ami egy lendületes, október elején kezdődött fogyókúra eredménye volt (jellemzően gyorsan fogyok és gyorsan hízom, előbbinek még örülni is tudok).
Csakhogy november végén megkezdődött az advent, ami nemcsak azt jelenti, hogy minden akciós terméket elvisznek, mire a zsúfolt boltokban eljutunk az akciós polcig – vasárnap az 1600 forintos unicumról maradtunk le, legutóbb 17 évesen éreztem így magam, amikor a másolt PUF-kazetta mindkét oldala félig üres volt –, hanem azt is, hogy indul a nagy karácsonyi, karácsony előtti és utáni zabálásroham. Mert az ember ilyenkor disznót vág, vagy legalábbis hurkát, kolbászt, disznósajtot, toroskáposztát csinál, és aztán persze vannak a jellegzetes karácsonyi és szilveszteri ételek, márpedig a halak kivételével azokat sem a kímélő menükből válogatták.
Szép kis hagyományok
Ráadásul ebben az időszakban az átlagosnál gyakoribb a vendégjárás és a vendéglátás, és a magyar közgondolkodásból – legalábbis személyes tapasztalataink szerint – még mindig nem bírt kipusztulni az a borzasztó rögeszme, hogy az az igazi vendéglátó, aki halálra tömi a vendéget, és kétpercenként próbál lenyomni a torkán még valami finomságot, vagy legalább egy kortyot Jocó bácsi – egyébként szódával is rettenetes, a pohár falát kimaró – házi borából. És hogy az az igazi vendég, aki derűs tekintettel eszi ki a háziakat minden vagyonukból, miközben persze udvariasan tiltakozik, és az est végére ideális esetben sírásig, vagy ami rosszabb, közös dalolásig issza le magát a ház urával. Mert ünnepelni tudni kell, ugye.
A reformkornyha híveinek, a koleszterin- és vércukorszint-csökkentés megszállottainak, valamint a hívő dietetikusoknak ez az időszak valószínűleg a földi poklot jelenti – mert ha ők maguk ellenállnak is, látniuk kell, ahogy kalóriákban, zsírban és cukorban tobzódó embertársaik mélyre süllyednek az evés mocsarában.
De valóban olyan veszélyes a karácsonyi nagy zabálás? Kíméletet nem ismerve elszántam magam: végigeszem a legborzasztóbb, jellemzően az úgynevezett ősi magyaros konyha téli ízeivel a decembert, és közben szemmel tartom magamat, mérem a súlyom, a vércukrom és a vérnyomásom. Emellett a nagy zabálás kezdetén, december 7-én, és tervezett végén, január első hetében is készül rólam egy átfogó belgyógyászati laborvizsgálat, a kettő különbségét pedig egy belgyógyász segítségével ki is elemzem. És ha lesz erőm, januárban végig bio- és reform- és ápdét termékeket eszem, hogy februárban egy újabb laborvizsgálaton kiderüljön: van-e értelme a tudatos étkezésnek.
Rajt
A december hetediki vérvétel laboreredménye szerint három értékem lóg ki az egészséges tartományból. A már említett koleszterin ismét csúnyán megugrott, 7,3-as mmol/liter szinttel kezdjük a nagy menetelést – egykor 3,4-es szintre le tudtuk dolgozni, igaz, valami kreatinkináz-szintet évekre tönkretevő gyógyszerrel –, míg a trigliceridem szintén fölfelé lóg ki, 0,7 és 1,7 mmol/liter között lehetne, ám ehelyett 2,34-es értéket mutat. Emellett a vércukrom volt magas, a 3,5-6,1 tartomány helyett 7-es, de hajnalban tévedésből ittam egy kávét, így azt nem tekintem valós értéknek, pláne, hogy egy hajnali itthoni mérés 4,9-et mutatott.
A startnál a súlyom 93,9 volt – mindez már romló tendencia, de a hétvégén vidéken kolbászt tölteni voltunk, tudják, mi következik ebből -, a vérnyomásom 120/93, a pulzus 76. Az első héten ettem, a teljesség igénye nélkül, fasírtot, sült kolbászt, a füstről frissen levett füstölt kolbászt, bablevest, rántott sertéshúst, és némi süteményt. Öt nap alatt már fel is jött 1,2 kiló, és nőtt kicsit, bár, ahogy mondani szokás, statisztikai hibahatáron belül, a vérnyomásom. Mostantól naponta írom a súlyomat és a vérnyomásomat, és úgy tervezem, hogy háromnaponta mérem a vércukor-szintemet. Egy hét múlva jelentkezem, feltéve, hogy a hasamtól még odaférek a billentyűzethez.