Az emberi nyelv hihetetlenül összetett, egyik gyakran használt jellegzetessége az a folyamat, amellyel a szavak elé és után előtagok, toldalékok kerülnek, ezáltal megváltozik a szó eredeti jelentése.
Egy kutatócsoport a Campbell-cerkófokat (Cercopithecus campbelli campbelli) tanulmányozta Elefántcsontparton, ahol természetes környezetükben figyelték meg őket. Hat vadon élő csoportban követték a felnőtt hímek viselkedését a Tai Nemzeti Parkban. Ezek a majmok a potenciális veszélyre figyelmeztetik a többieket, aminek során hívójeleket használnak. A hívójelek között olyanok voltak, mint a bum, krak és hok. A krak például leopárdot, a hok pedig koronás sast jelent.
Kiderült az is, hogy a cerkófok képesek két-három ilyen felszólítást egymás után rendezni, sőt a krak és hok esetében kibővítették időnként "ú"-val, amitől a közlés jelentése megváltozott.
Amikor csak bumok hangzottak el, akkor a cerkófok csoportos indulásra figyelmeztettek. Ha egy bum-bum-ot csak néhány krak-ú követett, akkor szinte mindig lezuhanó ágra hívták fel a figyelmet. Amikor viszont két bum után váltogatva krak-ú és hok-ú hangzik el, akkor az vagy egy szomszédos cerkófcsoport, vagy pedig egy magányos hím jelenlétét jelzi.
Klaus Zuberbühler, a skóciai St. Andrews Egyetem kutatója szerint meglepő volt, hogy miközben a csimpánzok nem tudnak hosszabb mondatokat összerakni a szavaktól eltérő jelentéssel, a cerkófok képesek erre. Ezt a szintaxisnak nevezett nyelvi sajátságot eddig kizárólag emberi jellemzőnek vélték.
Zuberbühlernek meggyőződése , hogy a cerkófok végződésekkel is ellátják hívószavaikat a jelzésrendszerben - azok jelentése ezáltal más lesz -, a sorrendjüket pedig váltogatják. Ezek a jegyek nagyon hasonlítanak az emberi nyelvben használt rendszerekhez.
A kutatók szerint a cerkófnyelv vizsgálata visz közelebb az emberi nyelv eredetéhez. A tudósok elkészítették és tanulmányukban közzétették a cerkófszótárt is.