Jusztina
8 °C
19 °C

Felújították Magyarország legnagyobb lakóházát

2009.12.15. 18:21 Módosítva: 2009-12-15 21:28:48
Teljesen átalakították az óbudai faluházat, hogy spóroljon a lakóknak és megkönnyítse a küzdelmet a globális felmelegedés ellen.

Itt van velünk szemben Magyarország legnagyobb lakóépülete, elég kinéznem a szerkesztőség ablakán, hogy lássam. A 43 ezer négyzetméternyi panelban 884 lakás található, amikben háromezer ember él, lakásonként tehát átlagosan 3,393. Ez körülbelül 21 ezer embert jelent négyzetkilométerenként, alig lemaradva a 27 ezres Manhattan mögött. Oké, mondjuk az egy városrész, ez meg csak egy panel.

FALUHAZ A FELUJITAS ELOTT

Viszont óriási, ennek megfelelően faluháznak hívják, hiszen többen lakják, mint Tatárszentgyörgyöt vagy éppen Hévízt.

Ez azonban így van már évtizedek óta. Amitől érdekes lesz a panel, az a burkolat. Meg a tetején a napkollektor. Meg a speciális nyílászárók. Ezt az épületet ugyanis kifényesítették, teletömték extrákkal, becsomagolták, aztán átadták a lakóknak 324 millió forintért. Ennyi ugyanis az önrész az 1,2 milliárdos beruházásból, aminek hála drasztikusan javultak a 15 lépcsőházas épület károsanyag-kibocsátási mutatói.

Összedobták

A költségek 40 százalékát az EU és Óbuda-Békásmegyer önkormányzata dobta össze, az állam 33 százalékos részt vállalt a finanszírozásból és 27 százalék maradt a lakóknak. Lakásonként körülbelül 350 ezer forint, ami egyébként idővel visszajön az alacsonyabb rezsiből, mégis nehéz elképzelni, hogyan sikerült egységre bírni egy ekkora közösséget.

Voltam én már egy olyan, 240 lakásos ház gyűlésén, ahol kis híján meglincselték a bank nulla százalékos hitelt ajánló képviselőjét. Sosem felejtem el jogászunknak, Dr. Bodolainak azt az esetét sem, amikor az ablakon kellett kimenekíteni egy óbudai lakógyűlésről, mert a nyugdíjasokból álló B közép krumplival, sörös dobozokkal, végül kőbányais üvegekkel támadt az akkor még csak ügyvédbojtárként tengődő kollégánkra.

P1000814

Ilyen körülmények közt csak nehezen jelenik meg előttem, amikor a legalább 884, szavazati joggal bíró lakó 82 százaléka kimondja az áment a beruházásra, ami a polgármester, a polgármester-helyettes, az önkormányzati miniszter, és a beruházó szerint is nagy szó. Utóbbi egyébként az ünnepélyes átadón tartott beszédében megemlítette még azt is, hogy az államtól a mai napig nem kapta meg fizetségét, ami jó hír a pontosan dolgozó munkásoknak így, karácsony előtt.

Akárhogy is a felújítás megtörtént, az épület karaktere alaposan megváltozott. Na szép nem lett, egy panel valószínűleg csak annak tetszik, aki sosem élt benne, és ezen a színes burkolat sem változtat, de mindenképp elviselhetőbb látványt nyújt az épület.

Mindenki jól jár

A beavatkozás azonban inkább életminőség-javító, mintsem esztétikai jellegű volt. A panel új burkolatot kapott, ami megakadályozza, hogy azonnal kiszaladjon minden meleg a lakásokból. Lecserélték az ablakokat is, az új, ötkamrás nyílászáróknak és a burkolatnak hála a panel szigetelőképessége jobb, mint egy újépítésű házé. A legérdekesebb fejlesztés azonban a tetőre szerelt 1500 négyzetméternyi, 1128 MWh-nyi napkollektor, ami a ház melegvíz-fogyasztásába segít be. Pontosabban az lenne a dolga, hogy a felhasználás ötven százalékát fedezze, amire elvileg képes is, de csak hosszú távon derül ki, hogy hozza-e a referenciaszámokat.

P1000815

Ha igen, a lakók és a világmindenség is jól járt: az egy házra jutó energiafogyasztás akár 50 százalékkal is csökkenhet, ami hasonlóan nagy szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést jelenthet, a Szőlő utca lakói tehát megtették a magukét, hogy az EU teljesítse a húsz százalékos csökkentését.

A háromszáz méter hosszú faluház 1970-ben épült, és a felújításnak hála körülbelül 150 évre nőtt a várható élettartama. Akkor is itt áll majd tehát, amikor mi már mindannyian halottak leszünk. Én is, ön is, barátai, rokonai is, lényegében mindenki, aki már él. Ehhez mérve meg már nem is tűnik soknak ez az 1,2 milliárd forint, amiből várhatóan még 2120-ban is profitálni fog az épület, amikor már űrhajóleszálló lesz a tetején, napi kétszeri járattal a Marsra. Már ha a lakóközösség azt is megszavazza 82 százalékkal.

Egyedülálló élmények Gyulán

Ősszel is az egész családnak az új Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Last minute tengerparti nyaralások

Még nem volt nyaralni? Ősszel sem késő elutazni ezekre a gyönyörű helyekre.