Lezárult a Megyék Harca első fordulója
További Tudomány cikkek
Múlt pénteken indult játékunk, melyben olvasóink regisztráció után kiválaszthatják, hogy melyik megyéért játszanak, majd pontszámaik ennek a területnek az átlagát módosítják, immár hivatalosan is lezárult. Egy hét állt a rendelkezésükre, hogy kitöltsék 12 tudományos kérdéseinket. A facebookos csoportok szinte forrtak, beindultak a trollkodások a szomszédos megyecsoportokban, a kvízt újabb és újabb hullámban támadták meg a csapatok, összességében közel 60 ezren kattintottak a kérdéseket tartalmazó cikkbe.
A kattintás után azonban sokaknak inába szállt a bátorságuk, hiszen összesen 13247-en töltötték ki a tesztet 7,66 pontos átlaggal, ami azt jelenti, hogy az országból minden 755. ember vállalta a kihívást.
A leglelkesebb megye egyértelműen Vas volt: a nyugat-magyarországi közigazgatási egység minden ötszázadik lakosa szembeszállt a tudományos kérdésekkel, de bátor volt még Budapest, Zala és Veszprém is. A legkevésbé harcos hangulatban ebben a hónapban Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun volt, innen csak minden 1200. lakos esett neki a kvíznek.
A legjobb eredménnyel a 30-49 évesek zártak, az ő átlaguk 12-ből 7,78 pont volt, míg a legkevésbé sikeresek a 65 év felettiek voltak 6,84 pontos átlaggal. Nekik még bőven lesz esélyük bizonyítani, hogy mindent jobban tudnak a fiataloknál. Ugyanígy a nők revánsot vehetnek azért, hogy a tudományos fordulóban 6,93 pontos átlaggal zártak az egyébként kétszer lelkesebb férfiak 8 pontjához képest.
Szerencsére alig volt 0 pontos teszt, alig öt embernek nem sikerült még véletlenül sem a helyes választ eltalálni. Csak 12 egypontos és 38 kétpontos teszt volt, míg a még szintén valószerűtlenül rossz hárompontos eredményt 141 olvasónak sikerült elérnie. Innentől kezdődnek a valószerű eredmények, a játékosok 98,5 százaléka háromnál több helyes választ adott.
Kevesen vannak ugyanakkor a csúcs közelében is: 11 válasz már nagyon jónak számít, ez az olvasók öt százalékának jött össze, míg a 12 pontos hibátlan teszt 181 embernek, a játékosok 1,4 százalékának.
És akkor nézzük meg a kérdéseket, vastagon kiszedve a helyes válasz:
- Hány kromoszómapárja van az embernek?
6, 23, 92 - Hol van a Hubble-távcső?
Andokban, Alaszkában, Világűrben - Melyik gáz képes ezek közül a legnagyobb üvegházhatást kifejteni?
Metán, Szén-dioxid, Hidrogén - Melyik állat képes elérni a legnagyobb sebességet?
Gepárd, Vitorlahal, Vándorsólyom, Kardhal - Milyen alakzat látható a képen?
Paralelepipedon, Deltoid, Paralelogramma - Mekkora a közepes Föld-Hold-távolság?
3,84 ezer km, 38,4 ezer km, 384 ezer km, 3,84 millió km - Melyik nem tartozik a fizika négy alapvető kölcsönhatása közé?
Gravitációs-, Elektromágneses-, Erős-, Részecske-kölcsönhatás - Melyik okozhat cunamit?
Földmozgás az óceánban, Olvadó jégsapkák, Melegebb áramlatok, Környezetszennyezés - Mitől különleges az őssejt?
Növényi rostokat tartalmaz, Csak a köldökzsinór-vérben található meg, Képes többféle sejtté változni - Hol található a Föld legmélyebb pontja, a Mariana-árok?
A Csendes-óceánban, az Atlanti-óceánban, az Indiai-óceánban - Melyek jelentek meg legkorábban a Földön a következő élőlények közül?
Ízeltlábúak, Hüllők, Halak - Igaz-e, hogy ha hipóhoz sósavat öntünk, klórgáz képződik?
Igaz, Hamis
Összegezzük a statisztikákat, és az első forduló végeredményét, a győztes megyét jövő héten hirdetjük ki egy videóban. Addig is ha részletesebb statisztikákhoz akar jutni, érdemes csatlakoznia saját megyéje csoportjához:
Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest,Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy,Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém, Zala.
Ha meg csak egy kis lelkesítésre vágyik, nézze megy megyéje híres szülöttét, amint játékra buzdítja. Alig több, mint két hét múlva visszatérünk még izgalmasabb, még szórakoztatóbb témakörrel. Februárban a show-business világában látogatunk el.
A visszaszámlálás megindult.