Néhány kutató úgy véli, hogy ez a baktérium egy biológiai nanohálózaton tartja a kapcsolatot fajtársaival. A fehérjerostokból álló rendszer lehetővé teszi, hogy baktériumok egy csoportja elektronokat továbbítson fajtársainak, ezáltal pedig egyfajta szuperorganizmusként működjenek. Lars Peter Nielsen, a dániai Aarhus University professzora csapatával olyan bizonyítékot talált, amely alátámasztja ezt a régóta vitatott teóriát.
Rengeteg tengeri baktérium fejleszt úgy energiát, hogy az óceánokban gyakran fellelhető hidrogén-szulfidot oxidálja. Ehhez az apró organizmusoknak a vízben levő oxigénre van szüksége, amely a hidrogén-szulfid gáz lebomlásakor keletkező elektronok elszállításához kell.
Nielsen és csapata egy ilyen baktériumokkal teli iszapréteget emelt ki az Aarhus városa melletti tengervízből. A laboratóriumban a minta fölé olyan tengervizet töltöttek, amelyből először kivonták, majd újra visszaengedték bele az oxigént. A hidrogén-szulfid szintjének mérése közben kiderült, hogy a felszíntől pár centire levő baktérium annak ellenére lebontja a vegyületet, hogy az oxigén még nem ért vissza a közelébe.
Nielsen állítása szerint a baktériumok elektromosságot vezető finom fehérjeszálai lehetővé teszik, hogy az apró organizmusok távolabbi, az iszapban található oxigénmolekulák felhasználásával oxidálják a hidrogén-szulfidot. A fehérjeszálak segítségével az oxigénhiányos részeken levő baktériumok az elektronokat tovább küldték az oxigéndúsabb iszaprétegben található társaiknak, amik végül kiegészítették az energiatermelő folyamatot. Nielsen elmondása alapján az Avatarban látott rendszerre az itt látott folyamat csak minimálisan hasonlít, hiszen egyelőre nincs rá semmi bizonyíték, hogy a fehérjeszálakon keresztül bonyolultabb információáramlás zajlana.