Megduplázták a fiatal kutatók támogatását
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
Óriási verseny folyik a tehetséges kutatókért Európában és a világban, ők jelentik ugyanis egy-egy ország jövőjét, és nemcsak a kutatás-fejlesztésben, hanem a közéletben is. Magyarországon ezer munkavállalóra csupán négy-négy és fél tudományos tevékenységet végző szakember jut, míg az Európai Unió tizenöt régebbi tagállamában ez a mutató tíz fölött van. E verseny jegyében hirdette meg Pálinkás József 2009-ben az agyvisszaszívási programot, hogy hazai előrelépési lehetőséget biztosítson a világ élvonalába tartozó tehetséges fiatal kutatóknak.
A projekt a nyertes kutatók iskolateremtő tevékenységével az akadémiai intézetek kutatási témáinak megújítását, versenyképességük növelését is szolgálja. Az első évben öt, tavaly pedig 7 kutatócsoport alakult a program keretében, amelyek vezetői között van fizikus-csillagász, biológus, vegyész, kutatóorvos, agykutató, közgazdász és matematikus is. Az első nyertesek által létrehozott kutatócsoportok már számos színvonalas folyóiratban publikálták tudományos eredményeiket, és külső pályázatokon összességében több támogatást nyertek el, mint amennyit az Akadémiától kaptak.
A Lendület Programot mára jól ismerik a kutatás-támogatással foglalkozó szakemberek Európában, és nagyon hasonló módszert dolgozott ki az Obama-adminisztráció az Egyesült Államok kutatóinak visszacsábítására.
Még nagyobb lendület
Az Országgyűlés a 2011-es pályázatokra a korábbi évek összegének kétszeresét, 600 millió forintot szavazott meg. Az előző pályázatokkal együtt az idén az Akadémia 1,1 milliárd forintot fordít a programra.
Az MTA a programot az idén az egyetemekre is kiterjesztette: a pályázatok finanszírozására 2011-ben rendelkezésre álló 600 millió forint fele az akadémiai kutatóintézeteiben, másik fele pedig hazai egyetemeken induló Lendület-kutatócsoportok támogatására fordítható.
További újdonság, hogy a kutatók életkoruknak megfelelően két kategóriában pályázhatnak. Az egyikben önálló kutatói pályájukat kezdő, 30-40 év közötti ígéretes fiatal kutatócsoport-vezetők pályázatait várja az MTA elnöke. A másikban 35-45 év közötti, nemzetközi mezőnyben is tartósan kiemelkedő teljesítményű, professzori kiválóságú vezető kutatók adhatják be pályázataikat.
Ipari paripa
A Lendület-2011 meghirdetése után Pálinkás József és Baji Csaba, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) vezérigazgatója megerősítette a Magyar Tudományos Akadémia és a vállalatcsoport együttműködését az ígéretes kutatók támogatásában. Az MVM Zrt. 2013-ig, évi 5 millió forinttal támogatja az egyik tavalyi nyertes, Gali Ádám napelemekkel összefüggő kutatásait.
Az eredetileg villamosmérnökként végzett, majd fizikából doktorált Gali Ádám olyan költséghatékony és környezetbarát, úgynevezett harmadik generációs napelemek kifejlesztésén dolgozik, amelyek nagymértékben javíthatják a jelenlegi napelemek hatásfokát. Gali Ádám pályázata kivívta a vállalat elismerését, hiszen eredményei a megújuló energiák térnyeréséhez járulhatnak hozzá, amit kiemelt jelentőségűnek minősít az MVM vezetése.
Baji Csaba beszédében azt hangsúlyozta, hogy az MVM Zrt. a legnagyobb nemzeti energetikai vállalatként kötelességének érzi a jelen és a jövő szakembereinek továbbképzésének és tudományos munkájának a támogatását. A magyar gazdaság fellendítéséhez ugyanis elengedhetetlen az energiaipari fejlesztések beindítása, ami egyre több és magasabb színvonalú hazai szaktudást igényel.