Rákgyógyszerrel értek el memóriajavulást
Amerikai kutatóknak egy rákgyógyszerrel sikerült javítaniuk Alzheimer-kóros egerek memóriáját. Az epothilone (EpoD) nevű szerről a Pennsylvaniai Egyetem kutatócsoportja már korábban kimutatta, hogy fiatal, génmódosítással Alzheimer-kórra hajlamossá tett egereknél megelőzi a szellemi leépülést. Mostani tanulmányukban megállapították, hogy idősebb, már az Alzheimer-kór tüneteit mutató egereknél is javította a tanulást és emlékezést a szer adagolása.
A szer vélhetően stabilizálja az idegsejtekben lévő mikrotubulusokat, amelyek a tápanyagok szállításában játszanak szerepet. Amikor a betegség előrehaladtával fehérjeplakkok rakódnak ki az agyban, ezek a mikrotubulusok széttörnek, párhuzamos csövecskés szerkezetük szétesik.
Az EpoD úgy működik, mint a jól ismert paclitaxel nevű rákellenes kemoterápiás szer, azzal a különbséggel, hogy átlép a vér-agy gáton - magyarázta Kurt Brunden kutatásvezető, akinek tanulmánya a Journal of Neuroscience című szakfolyóirat legfrissebb számában jelent meg. Mint rámutatott, az EpoD bekerül az agyba, ahol jóval tovább fennmarad, mint a vérben, ezért már kis dózisban is hatékonyan és biztonságosan alkalmazható volt az Alzheimer-kóros egerekkel végzett kísérletekben.