Készségfelmérő rendszert fejleszt az SZTE
Az általános iskolás diákok tudásának, értelmi fejlődésének rendszeres felmérésére alkalmas számítógépes diagnosztikai rendszert dolgoznak ki európai uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatáselméleti kutatócsoportjának szakemberei – közölte Csapó Benő professzor, a csoport vezetője szerdán.
Csapó a 706 millió forintos uniós támogatással megvalósuló projekt nyitókonferenciáján elmondta, hogy a tanárok feleltetésekkel, dolgozatokkal rendszeresen mérik a diákok fejlődését, de az ilyen értékelésekben sok szubjektív elem van, költséges az előkészítésük, sok munkát igényel a javítás, és nehezen megoldható, hogy a különböző felkészültségű gyerekek más-más feladatot kapjanak.
A professzor elmondta, hogy elektronikus tesztrendszereket világszerte fejlesztenek, de ezek elsősorban a középiskolás korosztályra koncentrálnak. Az SZTE által kidolgozandó rendszer célja az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományos tudás részletes felmérése az első hat évfolyamban. A rendszer 2014 elejéig tartó kialakításában háromszáz hazai és külhoni iskola vesz részt.
A központi szerveren tárolt több ezer feladatsort a diákok bármikor elérhetik, saját számítógépeiken megoldhatják, és eredményeikről azonnal visszajelzést kapnak. Csapó szerint a módszerrel azt is meg tudják határozni, hogy a diákoknak mely részterületen kellene még fejlődniük. A színes, beszélő, animációkat és videókat is lejátszó tesztrendszer több helyes választ is tud kezelni, mondta Molnár Gyöngyvér, a kutatócsoport munkatársa. A szakértő szerint a gyerekek élvezik a feladatsorok megoldását, és kihívásként élik meg az új feladatokat, ellentétben a papír alapú felmérésekkel.