Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

14 percen múlik a karambol a Földdel

2013.02.15. 14:01
Tizennégy percet téved csak az a háztömbnyi kisbolygó, ami péntek este száguld majd el a Föld mellett. A szakértők szerint az 1908-as tunguszkai eseményhez hasonló pusztítást okozna, ha becsapódna. Viszont hiába jön közel, megfigyelni nem egyszerű.

A 2012 DA14 katalógusjelű kisbolygó pályája a Föld mellett vezet el, közelebb, mint ahol a Hold, sőt, mint ahol egy átlagos műhold kering. A fejlett távcsövek korában még egyetlen, ilyen nagyságú aszteroida sem jött ilyen közel. A legkisebb távolság 27 700 kilométer lesz, magyar idő szerint este 20:24 perckor, sajnos azonban hazánkból nézve ekkor még nem lesz látható a negyvenöt-ötven méteres, szilikátos összetételű kisbolygó. A szikladarab pályáját nehéz teljesen pontosan meghatározni, ugyanis a Föld gravitációs mezője miatt folyamatosnak mondhatók a kis mértékű változások, de az biztos, hogy a látszólag délről északra haladó, mozgó csillaghoz hasonló égitest 20:35-kor emelkedik a látóhatár fölé.

Az objektum nagyjából kilenc órára ér olyan magasságba, hogy a földi légréteg ne akadályozza túlságosan a megfigyelést, ekkor a Szűz (Virgo) és a Bereniké haja (Coma Berenices) csillagképek között érdemes keresni. Résen kell lenni, a kisbolygó fényessége ugyanis a várhatóan 7,2-8-as magnitúdó lesz, vagyis szabad szemmel még a legsötétebb égbolton, legideálisabb légköri viszonyok között sem lenne látható. Szerencsére azonban egy egyszerű távcsővel (csillagász szakzsargonnal binokulár) már van esélyünk, azonban még ekkor is kell némi szerencse a megfigyeléshez.

Vegyük például azt, hogy valószínűleg borult lesz az idő – ez természetesen teljesen lehetetlenné teszi az észlelést. Viszont ha véletlenül látszik is majd az ég, egy szokatlanul gyorsan mozgó, percenként majdnem egy fokot (vagyis nagyjából a telehold átmérőjét) emelkedő kis pontot kell keressünk, ami a műholdakhoz hasonlóan száguld az állónak látszó csillagok között. Annak is nehéz dolga lesz, aki komolyabb, amatőr csillagászoknak szánt távcsővel próbálkozik. A kisbolygó ugyanis egy percnél is hamarabb száguld át az ilyen eszközök által mutatott égterületen, ráadásul a szűkebb látómező eleve megnehezíti a 2012 DA14 megtalálását.

Az is könnyen csalódhat, aki a távcsőre szerelt, úgynevezett GoTo automatikában bízik, az előzetes pályaadatok túl pontatlanok ahhoz, hogy a vezérlés ráálljon a helyes koordinátára. Ha valaki ezzel, illetve nagyobb távcsővel próbálkozik, vegye figyelembe a tényt, hogy a szokatlanul közel elhaladó szikla parallaxisa már az országhatárokon belül is elég nagy lehet, vagyis a kisbolygó pozíciója attól is függ, hogy Szombathelyről nézzük vagy Gyuláról.

A NASA itt közvetíti az eseményt, az élő adást ausztrál és európai teleszkópok segítségével streameli, itt pedig megtalálhatóak azok csillagvizsgálók, amelyek folyamatosan fényképezik a bolygót és közzé is teszik a képeket.

Nehéz lesz lekapni

A kisbolygó pont akkorra veszít annyit a fényerejéből, amikor az átlagos binokulárok gazdái a legkönnyebben megtalálnák. A számítások szerint a pályája 22:29-kor metszi majd a Göncölszekér rúdját, azonban a 9-es magnitúdó már csak ideális körülmények között látható egy nem csillagászatra kitalált eszköz lencséin keresztül. A Sarkcsillag közelében már 12,5 magnitúdónál járunk majd, ami már a nagyobb tükörrel szerelt, félprofi távcsöveknek is kihívást jelent.

Ha valaki meg akarná örökíteni a jelenséget, akkor jó, ha előre felkészül. Éder Iván magyar asztrofotós szerint kompakt gépekkel, videokamerákkal nem érdemes próbálkozni, akinek csak ilyen van, az inkább a távcsövet válassza, a fénykép amúgy sem jönne össze. Éder, aki képeivel többször is szerepelt már az APOD elnevezésű, a legszebb csillagászati témájú fotókat összegyűjtő NASA-válogatásban, leginkább a tükörreflexes gépek gazdáinak javasolja, hogy próbálkozzanak, de azért nehézségből nekik is jut majd bőven: „Fényerősebb teleobjektívvel érdemes nekilátni, amellyel az adott területre állva pár perces expozíciót kell készíteni. Nem árt, ha az égbolt elmozdulását követni tudja csillagászati mechanikával, mert akkor a csillagok pontszerűek lesznek, míg a kisbolygó szép csíkot fog húzni. Persze mivel a kisbolygó igen kicsi, ezért részlet nem fog látszani rajta (nem úgy, mint egy rendes bolygón), tehát még távcsőben is csak egy gyorsan mozgó csillagnak fog látszani.”

Éder szerint a legegyszerűbb és legjobb megoldás, ha inkább a legközelebbi csillagvizsgálóba megyünk el este. A budapesti Polarisba például akkor is érdemes kimenni, ha a felhős ég miatt a konkrét megfigyelés nem lesz lehetséges, az este nyolc és kilenc óra között tartott előadás alatt sok érdekességet tudhatunk majd meg a 2012 DA14-hez hasonló égitestekről. A fővárosi csillagda mellett több helyen várják még az érdeklődőket. Szegeden az egyetemi csillagvizsgálóban, Gyöngyösön a Tesco parkolójában és Miskolcon a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban, Pécsen az 58-as út hatos kilométerénél, Sülysápon a Csillagvizsgálónál, Szarvason pedig a városi könyvtárban várják az érdeklődőket.

Ezt megúsztuk

A negyvenméteres szikladarab komoly veszélyt jelentene, ha becsapódna. A hirosimai atombomba erejének százötvenszeresével robbanna fel, ami lakatlan vidéken egy újabb tunguszkai eseményt okozna, civilizált környéken viszont akár tízezrek is belepusztulnának. Az amerikai Popular Science-ben megjelent példánál maradva egy ilyen becsapódás nemcsak a Golden Gate hidat döntené romba, de általában mindent, amit az ember és a környezet San Francisco és San Jose között felépített. A jó hír az, hogy a kozmikus karambol kivédhető, ha elég korán észrevesszük, hogy jön felénk egy veszélyes szikla.

A DA14 pályája
A DA14 pályája
Fotó: NASA/Handout / Reuters

A szakemberek nagyjából egymillió olyan kisbolygót tartanak számon, amelyek Nap körüli pályája keresztezi a Föld útvonalát. Az igazán veszélyes, nagy méretű, 1-10 kilométer átmérőjű szörnyek legnagyobb részét már követi a NASA, azonban a korábbi űrhajós, Ed Lu a Stanford Egyetem egy előadásán elmondta, hogy a kisebb, de még mindig veszélyes, negyvenméteresnél nagyobb aszteroidák pályaadatainak mindössze egy százalékát ismerjük.

Ennek Lu szerint több oka is van. Az egyik, hogy egyszerűen nincs pénz a speciális technológiát igénylő vizsgálatokra. Egyrészt a távcsövek csak éjjel működnek, nappali világosságban nem látszanak az amúgy sem túl nagy fényességű sziklák, így a Nap felől érkező aszteroidáknak csak elenyésző részét vesszük észre. A másik nehézség, hogy az ilyen aszteroidák nagy része túl sötét ahhoz, hogy tükrös vagy lencsés teleszkóppal ki lehessen szúrni, és bár infravörös fényt bocsátanak ki, a földi atmoszféra ezt még azelőtt kiszűri, hogy eljutna a teleszkópokig. A megoldás Lu szerint az a Sentinel nevű űrtávcső lenne, ami egy a Vénusz körüli pályáról figyelné a Föld felé tartó kisbolygókat. A 2018-as indulással tervezett, 400 millió dolláros projekt a tervek szerint a hat és fél éves élettartam alatt 500 ezer Föld-közeli objektumot mérne be, a 140 méternél nagyobb sziklákat kilencven, a 40 métereseket pedig ötven százalék eséllyel szúrná ki.

A Sentinelhez azonban pénz kell, Lu ezért most folyamatosan adományszerző rendezvényeket tart, ahol megpróbálja világossá tenni a veszély mértékét. Szerinte 30 százalék esély van arra, hogy a következő száz év során bekövetkezzen egy újabb tunguszkai esemény, és 1 százalék marad a 100 megatonnás robbanást kiváltó, 140 méteres kődaraboknak (a bolygónkon az élet nagy részét kiirtó, 1 kilométeresnél nagyobb kisbolygókarambolra 0,1 százalék esély van). Ha e mellé odarakjuk, hogy egy átlagos amerikait 23 százalékos eséllyel visz el a rák, 1 százalékossal egy autó-, 0,01 százalékkal pedig egy repülőbaleset, akkor jó képet arról, milyen veszéllyel nézünk szembe.

Lu szerint a Sentinel az emberiség biztonsági öve lehetne, a kisbolygóütközés ugyanis kivédhető, de csak akkor, ha jó előre tudjuk, hogy baj lehet a közeledő szikladarabbal. Az elmélet szerint tíz év már elég lenne ahhoz, hogy egy űreszközzel az aszteroida közelébe repüljünk, és kis mértékű pályamódosításokkal lelökdössük, vagy a gravitáció hatását kihasználva eltérítsük az ütközési pályáról. Minél kevesebb időnk van, annál nagyobb hatás kellene a sikeres kitérő manőverhez: tízévnyi távolságból elég, ha másodpercenként néhány milliméternyit változtatunk a kisbolygó sebességén az ütközés elkerüléséhez, ezt követően viszont nagyon hamar felugrunk a méter per szekundumos nagyságrendbe.

A teljes infografikáért kattintson a képre!
A teljes infografikáért kattintson a képre!

A 2012 DA14-et egy spanyol amatőr csillagász, polgári foglalkozását tekintve szájsebész Jaime Nomen vette észre még 2012. február 23-án. Nomen és csapata a La Sagra Obszervatórium 45 centiméteres tükörátmérőjű, automatizált távcsöveinek képeit elemezték, és úgy találták meg az akkor épp távolodó, nagyjából 3 millió kilométerre lévő, 19 magnitúdó fényességű objektumot. Eleinte az is felvetődött, hogy valami ember alkotta tárgyról van szó, de aztán a pályaadatok ismeretében kizárták, hogy egy korábban felbocsátott űreszköz Nap körül pályára állt gyorsítófokozatát találták volna meg. Miután kiszámolták, hogy a kisbolygó keringési ideje majdnem pontosan egy év, vagyis nagyon hamar újra földközelbe ér, elkezdtek többet foglalkozni a haladási jellemzőivel.

Amikor biztossá vált, hogy a kisbolygó szokatlanul közel jön, kicsit felgyorsultak az események, de a NASA hivatalos közleményben nyugtatta meg a világot: az ütközés esélye pontosan nulla százalék. Viszont az érintett műholdak üzemeltetőit folyamatosan értesítik a legújabb, pontosított pályaadatokról, hogy ha kell, még időben odébb tudják mozdítani az eszközöket, vagy legalább tudják, hogy veszélyben van egy nem mozgatható műholdjuk. A legfrissebb adatok szerint azonban nagyon kicsi az esélye, hogy a kisbolygó elsodorna bármit is. Egyelőre úgy tűnik, hogy a egy 23 éve az űrben keringő hajtóműdarab lesz a legnagyobb veszélyben, az 1989-006AB katalógusjelű űrszemét 1950 kilométerre lesz a kisbolygótól. A legközelebbi olyan működő műhold, ami elég magasan van ahhoz, hogy félteni kelljen, az amerikai légierő GPS-műholdja lesz, de ez is bő 8 kilométerrel jár majd odébb, mint az aszteroida pályája.

A föld alól az űrbe

Az egyik lehetséges pénzforrást talán pont a mostanában valósággá váló aszteroidabányászat jelenthetné. Az ötletet először céges, vagyis profitorientált formába öntő vállalat, a Deep Space Industries szerint a 2012 DA14-ben például 195 milliárd dollár értékű nyersanyag lehet. A cég a kisbolygó fényessége alapján 65 milliárdnyi vizet és 130 milliárdnyi fémet prognosztizál, de tudni kell, hogy ez inkább tipp, mint a valóságot közelítő becslés. Az aszteroida fényessége, vagyis inkább fényvisszaverő képessége alapján valóban meg lehet tippelni az összetétel típusát, de az Egyesült Államokban működő Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatórium (NRAO) szakértője szerint a Deep Space finoman szólva is túlbecsüli a lehetőségeket.

„A 2012 DA14 infravörös spektrumának elemzése alapján egy L-típusú kisbolygóról van szó, vagyis kitermelhető víz vagy egyéb nyersanyag csak nyomokban található meg benne” – mondta Michael Busch, az NRAO szakértője. Az aszteroidabányászok amúgy sem pont ezt a Föld-súroló aszteroidát nézték ki, túl hamar jött és túl gyorsan. Rick Tumlinson, a cég elnöke szerint azonban ez kiváló alkalom arra, hogy további adatokat gyűjtsenek a későbbi küldetéshez, amely során a kinyert anyagokat nem feltétlenül hoznák vissza a földre, a Deep Space ugyanis inkább töltőállomásként, illetve az űrbéli építkezés nyersanyagforrásaként tekint a kisbolygókra.