Olivér
1 °C
5 °C

Magyarok a fénysebesség kapujában

2013.07.19. 08:22
A Higgs-bozon körüli felhajtás miatt az emberek többségének van kialakult képe az LHC-ról, nagyjából annyira, mint mondjuk arról, hogy néz ki belülről az Országház, hogy működik egy atomerőmű, vagy mi van egy McDonald's konyhájában. A CERN-ben eltöltött két nap alatt kiderült, hogy az ott látható dolgok nagyrészt felfoghatatlanok, de azért jó pár kellemes meglepetés is ért minket. Például gondolták volna, hogy az egész részecskegyorsítós biznisz elmegy néhány gramm hidrogénből?

Kétnapos CERN-látogatásunk első napjának estéjén jutottunk el a részecskegyorsítási folyamat legelejére, ahol nem valami hatalmas protongyártó szerkezet áll, hanem egy leginkább porral oltóra emlékeztető, piros palack; jóval kisebb annál, ami mellett nap mint nap elmegyünk a munkahelyünkön. Egy grammnyi hidrogén elpötyögtetéséhez 107 nap kellene. Persze van egy halom egyéb feladat és veszteség, így egy palack nagyjából 50 évre elég.

Szillási Zoltántól megtudjuk, hogy ettől függetlenül mindenféle technikai okokból évente cserélik a palackot. „De azért ebből is látszik, hogy az LHC nem egy ipari eszköz, hiszen akkor tonnákban mérnénk a felhasznált alapanyagot. Ez nem egy Higgs-gyár, ez egy gép, amiből időnként kiesik egy Higgs-bozon.” A brookehaveni gyorsítóban aranyatommagokat ütköztetnek, így ott is felmerült, hogy ez talán komoly költségvetési tényező, és a raktárakban hegyekben áll a nemesfém, de Barnaföldi Gergely Gábor, a Wigner Intézet színeiben az ALICE-kísérleten dolgozó elméleti fizikus szerint az ő karikagyűrűjéből ott jó ötven évig kijönne minden elképzelhető kísérlet.

A Terminátor és az Angyalok és démonok is hülyeség

Még a protonforrásnál állunk, mikor kiderül, hogy bár az LHC 27 kilométer kerületű gyűrűjében már valóban a fénysebesség 99,9999991 százalékával mennek a protonok, igazán nagyot itt, az úgynevezett LINAC lineáris gyorsítóban, vagyis az LHC első fokozatában gyorsítanak a 4140 kilométeres másodpercenkénti sebességgel kezdő protonokon. Mire a gyorsító második, kör alakú fokozatába lépnek, már a fénysebesség egyharmadával, nagyjából 94 200 kilométeres másodpercenkénti sebességgel száguldanak. A legnagyobb gyorsítóig, az LHC-ig még három lépés van, amikben egyre nagyobb, de már kör alakú szerkezetek gyorsítják és szinkronizálják a protoncsomagokat.

A teljes infografikáért kattintson!
A teljes infografikáért kattintson!

Mivel az LHC-val, illetve a részecskegyorsítókkal kapcsolatos tudásunkat főleg a filmekből szedjük össze, két emlékezetes példára rá is kérdeztünk. Az egyik a Terminator 3-ból való, ott a gonosz T-X robotot fogja meg a valamiért beindított részecskegyorsító hatalmas mágneses ereje. Bajkó Márta, a CERN SM18-as kísérletén dolgozó, nemzetközi szinten is elismert mágnesszakértő elmondása alapján kijelenthető, hogy a jelenet bár látványos, úgy hülyeség, ahogy van. A gyorsító csövét ugyanis eleve úgy építik fel, hogy a mágneses erővonalak pontosan arra menjenek, amerre a tervezők szeretnék. Ha hagynák szabadon lobogni a jó pár vasúti szerelvény megemelésére alkalmas potenciált, a gyorsítás korántsem lenne olyan hatékony, így a szupravezető mágnesek köré épített hatalmas vasmag megakadályozza, hogy a mágneses tér kinyúljon a csövön kívülre. Magyarán teljes lovagi páncélzatban is odaállhatnánk az áram alá helyezett szerkezet mellé, és még mindig csak a gravitációval kellene küzdenünk.

A Dan Brown-féle Angyalok és démonok is az LHC hullámain evezett. Ott a történetben gonosz emberek ellopnak egy adag antianyagot a kísérletből, majd azzal felrobbantják a Vatikánt. Barna Dániel („angolosan Dan Brown”, jegyzi meg mosolyogva) a Tokiói Egyetem megbízásából dolgozik Svájcban, az antianyagot előállító és vizsgáló ASACUSA-kísérletben. Elmondása szerint ő már azon is röhögött, mikor a filmben a részecskegyorsítót a hangosbemondóból áradó „Figyelem! Gyorsítás!” jelzések kíséretében indították el, aztán a film után kiszámolta, hogy mennyi antianyagra is lenne szükség a filmben látható robbanáshoz, és annak előállításához mennyi időre lenne szükség a rendelkezésre álló gépekkel. A jelenlegi módszerekkel fél gramm antianyag összegyűjtéséhez két-hárommilliárd év kellene.

Antianyag csapda az Angyalok és Démonokban és a valóságban
Antianyag csapda az Angyalok és Démonokban és a valóságban
Fotó: Index

„Tudni kell, hogy azért antianyagot csapdázni nem olyan magától értetődő. Most már akár 1000 másodpercig is képesek vagyunk életben tartani egy-egy antihidrogénatomot, de bombát gyártani belőle a mai tudásunk szerint nem lenne érdemes, számos sokkal olcsóbb és hatékonyabb, hagyományos bomba áll az emberiség rendelkezésére. Amúgy is, a filmben egy tízcentis dobozban viszik ki azt a rengeteg antianyagot, a mi csapdánk meg akkora, mint egy autó.”

A film nemcsak ebben téved, a leglátványosabb különbség az ottani és a valóságos LHC között, hogy az utóbbiban pontosan nulla darab fehér köpenyes kutatót láttunk. Ráadásul hiába is lopnánk el valaki szemét csak azért, hogy átjussunk a retinaszkennereken, az ajtót az irányítóteremből nyitják, ha a biztonsági kamera képe alapján meggyőződtek arról, hogy belépésre jogosult ember próbál bejutni a műszerek környékére.

A fizikusok nem olyanok

Komoly előítélettel érkeztünk a CERN-be, a fizikusokról alkotott képünk főleg a Big Bang Theory finoman cizellált karaktereivel mutatott sok hasonlóságot. Az első néhány óra rögtön rácáfolt erre, az egész kirándulás első élménye a CERN ebédlőjében megjelenő, hetvenfős skót diákcsoport, ahol mindenki más színű szoknyában költötte el a magyar szemmel nézve baromi drága ebédjét. Aztán ahogy mélyebbre mentünk, csak nem akartak jönni a bohókás alakok, csupa fiatal és középkorú átlagember volt körülöttünk, és nem szagoltunk körbe minden fizikust, de ránézésre a személyes higiéniával sem voltak gondok.

Annak ellenére sem, hogy a már említett ebédlőben volt tisztálkodószer-automata is, fülpucolóval, izzadásgátlóval, hónaljsprével. „Régebben zoknit is lehetett kapni” – meséli Barnaföldi. „Van olyan, hogy három napig szinte egyvégtében dolgozol, olyankor jól tud jönni egy tiszta zokni.” Az időnként emberpróbáló munkakörülményeket Barna Dániel is megerősíti. „A mi kísérleteink egy évből csak néhány hónapot visznek el, de olyankor heti hét nap, napi tizensok óra az, amit bent kell töltenünk.”

Talán furcsa, de a hatalmas CERN-ben ritka az üzemi baleset. Barnaföldi szerint két, halálos áldozattal is járó eset volt a megalapítás óta, de ezek egyike sem konkrét kísérlethez köthető, az egyikben egy ember megbotlott, és csúnyán összetörte magát, a másikban pedig egy banális autóbaleset vitt magával valakit. "Több mint 61 év alatt ez egy normális, szintén öt-tízezer fős városnál is szép teljesítmény lenne" – mondja a szakember.

Aki tesz érte, kijuthat

Akit nem ijesztenek el az ilyenek, és szeretné magát kipróbálni a CERN kötelékében, az jó ha tudja, hogy korántsem lehetetlen kijutni Svájcba. A kint megismert fiatal, illetve akár már tíz-tizenöt éve a CERN-nek dolgozó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy a megfelelő tudás birtokában bárki pályázhat. Van köztük informatikus, mérnök, de humán területen is van értelme keresgélni.

Szeberényi Ágnes EU-s projektekkel dolgozik a CERN főállású alkalmazottjaként. Rálát például arra, mennyi támogatás érkezik a tagállamok befizetéseiből és az ipari megrendelések bevételeiből, illetve hogy ezek hogy viszonyulnak a CERN teljes költségvetéséhez. Garai Zsuzsanna a látogatásszervezéssel tölti az idejét, ami csak első hallásra egyszerű. „Évente nagyjából százezer látogatója van az intézetnek, és egyelőre igyekszünk senkit sem visszautasítani. Sajnos magyarok csak ritkán jönnek, pedig a CERN előzetes bejelentkezéssel ingyenesen látogatható, szervezett csoportokban visszük körbe az embereket. Ha kiszúrunk egy magyar nevet, igyekszünk elintézni, hogy az itt dolgozó magyar kollégák közül valakihez osszuk be az illetőt.”

Érdekesség, hogy ha valaki fizikusként dolgozik kint, az nem jelenti azt, hogy a CERN alkalmazottja, sőt az is előfordul, hogy egy magyar szakember nem magyar színekben, hanem egy nagy nyugati, vagy épp keleti egyetem megbízásából dolgozik odakint. Krasznahorkay Attila a New York-i Egyetemtől kapja a fizetését, ennek ellenére nem sokszor volt az amerikai városban. „Az amerikaiak nem szeretnek sokáig itt lenni, viszont az adott kísérletnek folyamatos jelenlétre van szüksége. Így inkább meghirdetik a helyeket, az európaiak pedig örömmel pályázzák meg ezeket.”

Érdekes kérdés a nyelvtudás. Az angol természetesen alap, de Szillási és sokan mások is egyetértenek abban, hogy egy idő után az ember így vagy úgy, de megtanul franciául. „Az intézet falain kívül a saját dolgodat könnyíted meg, ha érted, mit kérdeznek a hivatalos papírokon, mit mondanak a pékségben, illetve az sem baj, ha tudod, hogy van franciául, hogy akkus csavarhúzó." Az oktatás megoldott, a CERN külön franciakurzusokat szervez, és mi is tapasztaltuk, mennyivel máshogy állnak az emberhez a boulangerie-ben, ha úgy nyitja a társalgást, hogy bonzsúr.

A magánélet nem áll meg, csak átalakul

Helyszínen dolgozó, vagy szakdolgozatukat író fiatalokkal beszélgetve kiderült, hogy bár elég nagy vállalkozás felpakolni az egész itthoni létet, azért megéri. Van, aki egy hazai startuptól ment ki a CERN-hez, van, aki gyorsítófizikusként botlott bele a lehetőségbe. Arra a kérdésre, hogy nem akasztja-e meg a költözés a magánéleti előrelépést, vegyes válaszokat kapunk. Van, aki a CERN-es magyarok által működtetett táncházban ismerte meg a feleségét, de azért nem mindenkinek van ekkora szerencséje.

Mint megtudjuk, Genf nem az a kimondott buliváros, ráadásul nehéz ismerkedni, ha mindenki csak néhány évet tölt odakint. „Számtalanszor láttuk már, milyen rossz vége van az olyan nagy szerelmeknek, amikor a pár egyik felének haza kell költöznie mondjuk Venezuelába, vagy valami hasonlóan közeli helyre” – meséli Csikós Donát, aki másfél éve dolgozik Svájcban programozóként.

A fizetés magyar szemmel nézve nem rossz, de a 3-11 ezer svájci frankos (forintban 700 ezer és 2,6 millió között) fizetés mellé tudni kell, hogy az ebéd 15-20 frank (3-5 ezer forint) naponta, egy havi albérletért pedig akár kétezer frankot (470 ezer forint) is elkérhet a főbérlő. Cserébe viszont pár év a CERN-ben nagyon jól fest az ember önéletrajzában. Ugyan a megkérdezett fizikusok szerint a CERN csak egy lépcsőfok, mérnökként, informatikusként hatalmas fegyvertény, ha valaki itt szerzett tapasztalatot. Egy kétszer is hallott legenda szerint az itt kezdő informatikusok belátható időn belül törvényszerűen a Google-nél kötnek ki. Tekintve, hogy a Google ugyanúgy a Big Datában érdekelt, mint az LHC, ez nem is tűnik annyira meglepőnek.

Az ebédlő előtti nagy réten beszélgetve feltűnik, milyen alacsony átlagéletkorú emberek fociznak és frizbiznek, amerre a szem ellát. Barnaföldi szerint ez nem véletlen. „Volt egy idősebb kolléga, aki egyik reggel már nem tudott bejönni, mert a kártyája nem nyitotta az ajtókat. Hatalmas balhét csapott, mikor kiderült, hogy a CERN automatikusan nyugdíjazta, amikor elérte a korhatárt. Menjen napozni, élvezze Svájcot, mondták neki. Persze ez a mi fajtánknál nem így működik: aki negyven évet lehúzott, folyamatosan képezte magát és publikált, az nem tud leállni csak azért, mert 65 éves lett.”