A LHC adataiból kirajzolódó részecske páratlan: ez az első, páratlan számú gluonból álló részecske.
Egy elméleti fizikus szerint a kollégái hamis ígéretekkel próbálnak pénzt kicsikarni a laikusokból.
2020.06.19. 22:08 Módosítva: 2020-06-20 08:30:07
A most elfogadott stratégia szerint új, nagy részecskegyorsító még jó pár évtizedig biztosan nem épül, inkább a Nagy Hadronütköztetőt fejlesztik tovább, amit majd egy kisebb elektron-pozitron ütköztető követ.
Ebben az évtizedben láttunk először fekete lyukat fényképen, hagytuk el a Naprendszert, értük tetten a gravitációs hullámokat Kifejlesztettük az ebola elleni vakcinát, a HIV-védőoltás pedig már csak hónapokra van.
2018 szeptember 10., 18:16
10 éve indították el a svájci-francia határon fekvő Nagy Hadronütköztetőt. Az emberiség dollármilliárdokat költött egy elméleti fizikai kérdés megválaszolására - de végül sikerrel járt.
Tízszer annyi ütközés, tízszer annyi lehetőség az új fizika előtt.
A tíz évig épült Linac 4 két éven belül veszi át elődje, a 40 éve üzemelő Linac 2 munkáját.
Egy barion gerjesztett állapotait azonosították.
Egy brit elméleti fizikus levezette, miért ellentétes a fizika törvényeivel a szellemek léte.
A mérési eredmények végül nem igazolták az X részecske létezését, pedig az még a Higgs-bozonnál is nagyobb durranás lett volna.
A világ legnagyobb részecskegyorsítója leállt, az állat elpusztult.
Nem csak a világegyetem titkait fejtheti meg.
Lehet, hogy felfedeztek egy új részecskét a CERN-ben. Ha valóban így van, az forradalmi felfedezés.
Óriási energiájú ionok ütköztek az új kísérletekben, több billió fokosra hevül a kvark-gluon plazma.
2015.09.02. 21:09 Módosítva: 2015-12-16 16:55:24
A Nagy Hadronütköztetőben egymásnak csapott részecskék úgy estek szét, hogy az ellentmondott annak a fizikának, amit pont a Higgs-bozon megtalálásával igazoltak. Most akkor a mindenség egyenlete mehet a kukába?
Most sikerült először bizonyítani a pentakvark létezését az atomfizikusoknak.
A Higgs-bozon csak a kezdet volt, most 60%-kal erősebb lett a világ legbonyolultabb kísérlete. Pedig nem is nyomták a pedált a padlóig.
Két évvel a felfedezés után most már biztosan nem tévedtek az LHC-ben a B-mezonnal kapcsolatban.
Ráadják as kakaót a kétéves szünet után újraindult részecskegyorsítóra. Soha nem látott energiaszinten karamboloznak majd a protonok.
Újraindult a nagy hadronütköztető, és az eddigi teljesítmény kétszeresén fog működni.
Egy kis fémizé volt a bűnös, de nincs több késés, jöhet a szuperszimmetria.
nononononono
A szuperszimmetria elméletét szeretnék bizonyítani a Nagy Hadronütköztetőben dolgozó kutatók.
Az újraindított LHC kísérleteiből kiderülhet, miért van a világegyetemben ennyi antianyag.
2014 szeptember 23., 09:39
2020-ban kezdik el alkalmazni az eszközt az LHC kísérleteiben.
2028-ra állhat üzembe, és csaknem kétszer akkora lesz, mint a Nagy Hadronütköztető.
Másfél év szünet után újraindul a svájci LHC.
Négyszer nagyobb és nyolcszor erősebb lehet a 100 kilométer kerületű új részecskegyorsító.
2013 szeptember 30., 08:19
A világ legnagyobb kutatóközpontja 5 évente tart ilyet, most 70 ezren mentek el rá.
2013.07.19. 08:22 Módosítva: 2020-07-19 19:44:40
Nem is olyan nehéz bejutni, az életrajzban pedig nagyon jó pontnak számít, mondják a svájci CERN-ben, a nagy hadronütközetőben dolgozó magyarok. Kiderül, miért hülyeség a Terminátor részecskegyorsítós része.
Két évig készítik fel a részecskegyorsítót arra, hogy az eddiginél is durvább ütközésekre legyen képes. Most, hogy áll, egészen közelről lehet megnézni, milyen is a világ legbonyolultabb szerkezete.
Két független elemzés ugyanazt az eredményt hozta ki, hogy az isteni részecskét találták meg.
Kevesebb energia kell ehhez, mint gondolták.
A sosem látott anyag az univerzum 25 százalékát adja, mégis drága űreszköz kell a megtalálásához.
A CERN a leállás alatt elvégzi a javításokat, és felkészíti a rendszert a nagyobb terhelésre.
Az egyik legfontosabb hazai tudományos projekt beindításához alig tíz hónap kellett.
Jurij Milner hárommillió dollárral honorálta a Higgs-bozon megtalálását és fekete lyukak elméletét.
2012.11.30. 20:37 Módosítva: 2013-02-13 15:25:45
2014 márciusában leáll a Nagy Hadronütköztető, de csak azért, hogy másfél évnyi felkészülés után még nagyobb energiára kapcsolhassák a világ keletkezését kutató tudományos szerkezetet.
A színes üveg kondenzátum létezését egy évtizede jósolták meg. Úgy tűnik, hogy most előállították.
Bizonyítékot vártak tőle a fizikusok a sötét energiára és anyagra, de nem kaptak.
A kurta fénylöketek révén a szekundum kvadrilliomod része is mérték lehet.
Az LHC új eredményei alapján valószínűleg téves a fizikusok egyik legnépszerűbb teóriája.
A CERN-t perelték be, mert az LHC kísérleteiben elpusztíthatja a Földet egy fekete lyuk.
2012 szeptember 13., 19:27
A Higgs-bozon megtalálása után a tudósok célja a kvark-gluon plazma megalkotása.
2012 szeptember 12., 11:41
Publikálták a CERN részecskegyorsítója, az LHC történetének legfontosabb felfedezését.
2012 augusztus 14., 11:30
Rengeteg adatot gyűjtött az LHC a nehézion-kísérletekből, magyarok is részt vettek ebben.
Az MTA fizikai kutatóközpontjában elárulták a valószínűleg Nobel-díjat érő elemi részecske megtalálásának műhelytitkait.
A Higgs-bozon csak a kezdet, a cél jóformán felfoghatatlan. A magyarok a szuperszimmetrián, a jövő szenzációján dolgoznak.
Új részecskét talált a CERN az LHC kísérleteiben. A bejelentés alapján úgy viselkedik, mint a Higgs, de még meg kell erősíteni a felfedezést.
A CERN kutatói szerdára nagy bejelentést ígértek, a Fermilab megelőzte őket két nappal. Az eredmény meggyőző, de nem elég pontos.
A részecskéknek tömeget adó jelenség létét jelenthetik be szerdán. Vagy mégsem.
Július 4-én a Higgs-bozonnal kapcsolatos felfedezésről tartanak sajtótájékoztatót.
Az MTA Wigner kutatóintézetének most átadott rendszeréből csak három létezik a világon.
Az LHC-ben megfigyelt új részecske segíthet megfejteni a kvantumfizika nagy rejtélyeit.
Az LHC TOTEM kísérlete hozta a tavalyi év egyik legfontosabb részecskefizikai eredményét.
Az új módszert a fénysebességnél gyorsabb részecskéket mérő kísérlet tette szükségessé.
A 8 teraelektronvoltos ütközésekkel egy éven belül meglehet a Higgs-bozon.
Tízmilliárd eseményt kellett elemezni, hogy megfigyelhessék a Bs mezon bomlását.
Már 4 teraelektronvoltos protonnyalábokat fognak ütköztetni. 2015-ig ezt 7-re növelik.
A Chi-b(3P) bozon hozzájárulhat a részecskefizika standard modelljének felülvizsgálatához.
A CERN kutatói tovább szűkítették a részecske lehetséges tömegtartományát. Lehet, hogy jövőre már meg is találják. De mi az a bozon, és mire lesz jó, ha megtaláljuk?