Instagram sörösdobozzal a legmenőbb

A camera obscura varázslatos dolog, pedig a hivatalos definíció nem ezt valószínűsíti. A lyukkamera ugyanis egy „lencsetag nélküli optikai eszköz, mely a környezet vizuális leképezésére szolgál. Egy minden oldalról fénytől védett doboz vagy szoba, melybe a fény egy apró lyukon keresztül hatol be. Ez a fény fordított állású képet rajzol ki a camera obscurán belül a lyukkal ellentétes oldalon”.

Fogalmazzuk át egy picit:

Hirtelen kevés menőbb dolgot lehet mondani, mint hogy a fényképezés legnépszerűbb formáját a fényképezőgép ősével űzzük, a csontvázig lecsupaszított alapelvet kihasználva.

Az alapelv pedig igen egyszerű: ha egy teljesen lesötétített kamrába egyetlen kis lyukon eresztünk csak fényt, a külvilág tükörképe a lyukkal szemközti oldalra vetül ki. Ezt egy lesötétített szobában is ki lehet próbálni (egyetlen ponton kilyukasztott alufóliával kell befedni az ablakot), de ha egy kisebb dobozban gondolkozunk, elég valami olyat a lyukkal szemben elhelyezni, ami fénykép rögzítésére alkalmas.

Készítsen ősfényképezőgépet!

Persze kell egy kis barkácsolás, de tényleg csak annyi, hogy még a legbénább, legfakezűbb próbálkozók is csak kétszer sodorhatják magukat halálos veszélybe. A hozzávalók:

• egy darab kimosott, kiszárított üdítős vagy sörösdoboz,
• egy varrótű,
• egy tekercs alufólia,
• szigetelőszalag, lehetőleg fekete,
• egy tapétavágó, esetleg olyan körömolló, amiért nem kár,
• fényérzékeny fotópapír, fekete-fehér.

Ezekből igazán csak a fotópapírt nehéz beszerezni, de azt sem lehetetlen. A lényeg, hogy ne keverjük össze azzal a fotópapírral, amire nyomtatni szoktunk, mert ez valójában olyan papír, aminek egyik fele fényérzékeny anyaggal van bevonva, és a megfelelő eszközbe helyezve ugyanolyan fényképnegatívokat készíthetünk vele, mint a filmet használó analóg gépekkel.

Eleinte azt hittem, elég csak felhívni bármelyik, véletlenszerűen kiválasztott fotósboltot, amit a google kidob arra a keresésre, hogy fényérzékeny fotópapír. Valójában azonban csak akkor biztos a siker, ha fényképész szaküzletet keresünk fel, mert a fényképelőhívásra szakosodott boltok ugyan tartanak olyan papírt, ami nekünk kellene, de nem árulják, mert ők is arra hívják elő a hozzájuk beadott képeket. (Legalábbis a három felhívott boltból háromban ezt mondták.)

Végül egy hetedik kerületi, híres szaküzletben sikerült papírt találni: kétezer-párszáz forintért tíz A4-es ívet kaptam, ami a sörösdoboz méretével számolva nagyjából hatvan képnek felel meg. Én papír alapú papírt vettem, de később megtudtam, hogy a műanyag alapú jobb lett volna, az jobban ellenáll a dobozt érő viszontagságoknak és az esetleg kialakuló párának. A neheze megvolt, jöhetett a kamera elkészítése.

A netes receptek alapján az első lépés a doboz kitisztítása és alapos kiszárítása után az kéne legyen, hogy levágjuk a tetejét. Azonban nekem célszerűbbnek tűnt, hogy először kilukasszam az eredeti állapotában jóval merevebb dobozt nagyjából a közepén, és csak aztán skalpoljam meg. A lyukasztás amúgy az első lehetőség arra, hogy maradandó sérülést szerezzünk, mert nem is olyan egyszerű átszúrni az alumíniumot az acél varrótűvel. Tipp: használjunk gyűszűt, vagy azzal egyenértékű papírgalacsint a megfelelő erő kifejtéséhez. Amint megvan a lyuk, egy kis darab szigszalaggal tapasszuk is le, és amíg nem akarunk fényképezni, ne is szedjük le onnan.

Most már levághatjuk a fenti részt, bátrabbak tapétavágóval, óvatosabbak körömollóval, az előbbi megoldás a második tuti lehetőség ereink véletlen felvágására. Ha megvan a lukas és felnyitott doboz, vegyük elő a fotópapírt.

A sötétkamra nem feltétel

Elméletileg most jönne az a rész, hogy egy lesötétített helyiségbe vonulunk, ahol legfeljebb gyenge vörös fényt használva méretre vágjuk a fotópapírt, majd belerakjuk a dobozba, és még a sötétben lefedjük. Valójában ez csak akkor fontos, ha valóban pillanatképet akarunk rögzíteni, nem pedig olyan projektet szemelünk ki magunknak, mint amit én csináltam.

Én ugyanis egy hétig kint hagytam a fotópapírral megtöltött dobozkamerát, pontosabban kettőt is, két külön helyszínen. A célom az volt, hogy a fényképen látsszon, mennyire eltérő pályán látjuk mozogni a Napot a nyári napfordulóhoz közeledve.

Mivel amúgy is hosszú ideig érte fény a papírt, nem kellett teljesen sötétbe vonulnom, pontosabban egyszer megtettem, de egyszerűen nem láttam, melyik a papír fényérzékeny oldala, szóval a munkahelyemen, az asztalomnál, nappali világosságnál vágtam ki a papírt akkorára, hogy a luk melletti fél centis sávot kivéve teljesen lefedjem a doboz belsejét. Ha ez megvan, le lehet fedni. Aztán két óra múlva kibontottam, és megnéztem, hogy a jó oldalával tettem-e be a papírt. Nem, szóval nappali világosságnál kivettem, megfordítottam és visszatettem, de a végeredményen ez egyáltalán nem látszik.

Két dobozt készítettem, az egyiket otthon, egy zsákutca végére tettem ki, egész pontosan a zsákutcát jelző tábla oszlopára ragasztottam oda, nagyjából két méter szürke ragasztószalaggal, hogy biztosan ne fújja el a szél. A másikat annak az irodaháznak a tetejére tettem ki, ahol az Index is van. Ezt a dobozt műanyag gyorskötözővel rögzítettem a tetőt övező korlátra.

Másfél hét kihagyás után tértem vissza mindkét dobozhoz. Az otthon kirakott teljes sikert hozott: a fotópapíron már a negatívra ránézve is látszott, hogy sikerült a kísérlet. A papírdarabot beszkenneltem (érdekesség, hogy még a szkenner fénye sem hagyott nyomot), Photoshopban két egyszerű művelettel pedig elő is hívtam.

Egyrészt elforgattam és megtükröztem, másrészt invertáltam a színeket, és így a negatívból rögtön látványos kép lett, ami feljebb látható. A nagyjából dél felé állított kamera nemcsak a Nap pályáját rögzítette tökéletesen, de a környezet is jól látszik. Az a furgon is például, ami néhány napig pont a látómező kellős közepén parkolt, bár a kihelyezésnél és a levételnél már nem volt ott.

Elfújta a szél

A sikeren felbuzdulva nagy izgalommal mentem a tetőn hagyott dobozért, de sajnos itt kellemetlen meglepetés ért: a kamera sehol, csak a gyorskötözők fityegtek a korláton. A tanulság:

Valójában attól féltem a kihelyezésnél, hogy a túl szorosra feszített műanyagpánt behorpasztja a dobozt, de utólag még az is jobb lett volna, mint a semmi. Így csak az vigasztal, hogy talán valaki megtalálta az összeszigszalagozott, alufóliával lefedett, lyukas ásványvizes dobozt, és legalább két percig megakadt azon, hogy vajon mi a fene lehet az. (Ha ez a valaki olvassa a cikket, és nem dobta ki a kamerámat, kérem, hogy küldjön egy emailt.)

Ha valaki kedvet kapott a kísérletezéshez, de nem akar még ennyit sem szívni az előkészületekkel, annak nagy szerencséje lehet. A Magyar Csillagászati Egyesület napészlelő csoportja ugyanis kifejezetten olyan embereket keres, akik vállalják, hogy kitesznek egy szolárgráfot (vagyis a fent leírt módon elkészített camera obscurát) valami jó helyre. Hannák Judit, a csoport vezetője elmondta, hogy bizonyos területekről nagyon várnak jelentkezőket az akcióra. „Főleg Miskolc és környéke, Karcag és környéke, Csongrád, Hódmezővásárhely, Kiskunhalas, Szekszárd, Kaposvár, Szombathely, Tata és ezek környéke nincs még lefedve. Budapestről rengeteg jelentkezőnk van, így onnan már nem várunk további jelentkezéseket. Néhány száz kameránk van, amit fő támogatónk, a GLS futárszolgálat visz ki a jelentkezőknek június elején, akik a nap@mcse.hu címen jelentkezhetnek május végéig.”

Hannákék külön blogot is indítottak, ahol a doboz elkészítésének fortélyait is közzéteszi. Például a helyes lyukméret kiválasztásának fontosságáról is esik szó, illetve részletekbe menő teszt van a különböző fotópapírokról, illetve a szkenneres előhívás is szokatlanul részletesen le van írva. Ha valaki náluk jelentkezik, nem sok dolga lesz, a fotópapírral megtöltött dobozt kell kirakni egy jó helyre úgy, hogy dél felé nézzen. Az akció június 21-én, a nyári napforduló napján indul, és egészen decemberig 21-ig tart, pontosan azért, hogy a felvételen kirajzolódjon a Nap teljes útja napfordulótól napfordulóig. Érdemes tehát olyan helyet találni a műszernek, ahonnan nem szedik le kíváncsi vagy hivatalos személyek, illetve ahova fél év múlva is el tudunk menni. (És persze tanuljunk a hülye újságíró hibájából: rögzítsük úgy a cuccot, hogy ne fújhassa el az első könnyű szellő.)

Az interneten amúgy számos útmutatót találni, ami alapján bárki elkészítheti a saját camera obscuráját, és ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy az előhívással is pepecseljünk, érdemes az ehhez szükséges folyadékokat is beszerezni (ez néhány ezer forint plusz kiadást jelent), hogy akár a családot vagy valami más, népszerű témát is megörökíthessünk. Hihetetlen sikerélmény ez, és kisebb gyerekeknek ugyanúgy maradandó élményt nyújthat, mint a technika iránt amúgy cseppet sem érdeklődő felnőtteknek. Vagy pont arra jó, hogy a gyerekünkből ne a technika iránt cseppet sem érdeklődő felnőtt váljon.