A sofőr csak beugrott a boltba.
A gép meg tudta jósolni a majom döntéseit.
Egyiküket sikerült megmentenie egy hős utasnak.
Két járókelő mentette meg az életét.
A típusa egyelőre nem ismert.
Egyikük végül meggondolta magát és segítséget kért.
A sánta kutya nagyon lemaradt, a hazudozók leleplezése már gyerekjáték.
A drón sikeresen eltalált egy célpontot.
Még időben észlelték, ezért nem halt meg.
Célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program.
Jó tanulók, ha egymást oktatják.
Peking szerint nincs gond az új törvényekkel.
Az ELTE kutatói jártak utána a kérdésnek.
Életveszélyes állapotban vitték kórházba az asszonyt.
A párkapcsolati válság könnyen gyógyítható.
10 ezer páciens kaphatja meg a vállalat személyre szabott terápiáját.
Évtizedek óta dolgoznak rajta, most az egyik kísérleti vakcina jó eredményeket mutat.
Az eddig próbálkozó győztes parlamenti frakciónak nem ment a kormányalakítás, most más próbálkozik.
2022. december 19., 06:08
„Búcsút mondhatnak az új vakcináknak és gyógyszereknek.”
2022. november 21., 06:33
Két gyermeket súlyos állapotban szállítottak kórházba.
Őssejteket használnak az előállításához.
Az érzelmek másodlagosak.
2022. szeptember 29., 13:49
A ruhadarabok megmutatják, hol a legtermékenyebb a talaj.
2022. szeptember 24., 15:04
A párizsiak alvás közben tanulták meg, hogy a japán inu ugat.
2022. augusztus 25., 06:05
Két éven belül egymillió érintett brit igényelhetné a tesztet.
2022.08.04. 06:01 Módosítva: 2022-08-05 06:04:44
A 13 vegyületből álló szintetikus vér a kulcs.
A főügyészség súlyosítást kért.
A rendőrség lépett közbe.
Gyorsabb és eredményesebb felépülés várható, ha beválik az új módszer.
Erre a következtetésre jutott egy friss tanulmány.
Három fehérarcú sátánmajmon végezték el a vizsgálatot.
2022.06.09. 13:48 Módosítva: 2022-06-10 06:54:05
A kísérleti lépéstől hatékonyabb munkavégzést remélnek.
Boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet eredményez, ráadásul a munkavégzés is hatékonyabb.
Szerintük Észak-Korea nukleáris fegyverprogramja mindenkire veszélyes.
Észak-Korea rakétákat lőtt ki az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlata után.
Nem tudja, miért tette.
Härtlein Károly súlyos tárgyakat dobált ki egy ötvenméteres daruról.
Videón a hátborzongató jelenet.
A négyszázmillió forint értékű orvostechnikai eszközt a Semmelweis Egyetem ezer kutatója használhatja.
A halandóság áldásán merenghetünk a tavasz legizgalmasabbnak ígérkező, ingyenes koncertjén.
A robbantást egy öngyilkos merénylő követte el.
Őrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egyik követőjét.
A száznapos kihívást csak 21 napig bírta, mégis száztizenöt millió forintnyi összeget tehetett zsebre a férfi.
A valóság kiegyensúlyozására jöhetnek létre.
A kilövést az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán is elítélte.
2022.02.02. 19:24 Módosítva: 2022-02-03 13:30:46
Kísérlet az Arany Kaviár étteremben, az Indexet Bakcsy Árpád képviselte.
A következő lépésben emlősökön is vizsgálnák, működik-e a módszer.
Már keresi a hozzáértő szakembert.
A férfi gyomírtóval akarta utána megölni magát.
A tervek szerint 130 órán keresztül zenélt volna.
Zuckerbergék suttyomban kipróbálták a felhasználókon a cenzúrázatlan hírfolyamot.
Mindezt kilencévesen.
2021. szeptember 2., 17:43
Azt hitték, csak az ember képes erre.
2021. augusztus 21., 16:59
2021. augusztus 11., 15:13
Az évi 96 millió csomag kézbesítése az osztrákoknál biztosan környezetkímélőbb lenne így.
Egyelőre csak állatokon bizonyult hatásosnak a kísérlet.
Az úgynevezett pánkoronavírus-vakcina nanorészecske segítségével építi ki a védelmet.
A járvány alatt otthonukban ragadt civil tudósok kiderítették.