A dohányzás elmezavarokat okozhat

2015.07.10. 23:09

A rákos, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedéseken túl olyan súlyos elmezavarok kialakulásához is hozzájárulhat a dohányzás, mint a tudathasadás – olvasható a Lancet Psychiatry című brit szakfolyóiratban pénteken megjelent tanulmányban. A dohányzás és az elmezavarok – mindenekelőtt a skizofrénia - közötti statisztikai összefüggést már korábban is tapasztalták – írja az MTI.

Megfigyelték, hogy a súlyos elmezavarokban szenvedő páciensek hajlamosabbak voltak dohányozni, a pszichózisban szenvedők között háromszor gyakoribb volt a dohányosok száma, mint az összlakosság körében. Továbbra sem volt ismert azonban, miért hajlamosabbak dohányozni az elmezavarokban szenvedők.

Vajon a pszichiátriai betegség és/vagy annak kezelése késztet a dohányzásra? Több elmélet is létezik ezzel kapcsolatban, amik szerint állítólag a cigarettával kompenzálni lehet a gyógyszereknek az örömérzetért felelős agyi vegyületre, a "boldogsághormonként" is ismert dopaminra gyakorolt hatását. Kevés kutató foglalkozott azonban azzal az elgondolással, hogy maga a cigaretta növelheti ezen betegségek kialakulásának a veszélyét.

A mostani tanulmány pontosan ennek az elméletnek a helyállóságát kutatta, és azt kívánta megállapítani, hogy az elmezavar korábban jelentkezik-e a dohányosoknál, mint a nem dohányzóknál.

A korábbi – összesen 14 555 dohányosra és 273 162 nem dohányzóra kiterjedő – kutatások elemzése egyértelmű eredményt mutatott.

"A mindennapi dohányzás az elmebaj és az elmezavarok korai megjelenésével járt együtt" – írja a tanulmány két fő szerzője, Pedro Gurillo, a kelet-spanyolország Torrevieja kórházának orvosa és Sameer Jauhar, a londoni King's College professzora. A betegség megjelenésekor az elmezavartól szenvedőknek háromszor nagyobb az esélyük arra, hogy dohányosok lesznek, mint a lakosság többi részének.

"Még ha nehéz is megállapítani az ok-okozati összefüggést, az eredményeink azt mutatják, hogy a dohányzást komolyan az elmezavar kialakulásának lehetséges kockázataként, nem pedig a betegség egyszerű következményeként kell tekintenünk – írta egy másik szerző, a MacCabe, a King's College tanára.

"Lehetséges, hogy a dopamin szétáradását növelő nikotinnak való kitettség miatt alakulnak ki az elmezavarok", a túl nagy mennyiségű dopaminnal magyarázza ugyanis az egyik elmélet a skizofrénia kialakulását - hangoztatta Robert Murray (King's College).

A mostani tanulmány, akárcsak egy nemrégiben a cigarettáról és a tudathasadásról megjelent svéd munka határozottan állítja, hogy ok-okozati összefüggés van a dohányzás és a skizofrénia között – közölte Michael Owen, a Cardiffi Egyetem pszichiátere. Kollégája, Michael Bloomfield, a londoni University College tanára szerint viszont "sok munka van még hátra, amíg a tudósok bizonyossággal kijelenthetik, hogy a dohányzás valóban növeli a tudathasadás kockázatát".

Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok

Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM