Magyar diákok nyertek nemzetközi fizikaversenyt
Idén 19. alkalommal rendezték meg az Ifjú Fizikusok Osztrák Versenyét (Austrian Young Physicists' Tournament, AYPT) az ausztriai Leobenben. A tornán 9 ország 16 csapata versenyzett. A magyar csapat rendkívüli szerepléssel az abszolút első helyet szerezte meg – olvasható a csapat közleményében.
A majdnem fél éves felkészülés során a versenyzők önálló kutatómunkát folytattak 3 nyílt végű probléma kapcsán. A feladatokat az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyének feladatai [pdf] közül kellett kiválasztani. A magyar csapat a Lufi légkürt, a Főtt tojás és az Üveghúzás című problémákat adta elő.
A háromfős magyar csapat tagjai Graning Sára (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest), Hamilton-Meikle Phyllida Kerstin (Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest) és Vavrik Márton (Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest) voltak. A versenyen elméleti és kísérleti eredményeiket mutatták be a rivális csapatoknak, amelyek egy tudományos vita formájában kritizálták az elhangzottakat. A verseny különlegessége, hogy nem csupán a nyers tárgyi tudás van a középpontjában, legalább annyira fontos a csapatmunka, a jó kommunikációs készség és a kritikus gondolkozás.
A felkészítő munkát egyetemi oktatók és fizika tanárszakos hallgatók végezték az ELTE Anyagfizikai Tanszékén.