Tekla
9 °C
16 °C

Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?

000 8G4XA
2017.09.07. 09:19 Módosítva: 2017-09-07 11:02:56
Bejárta a netet egy pár hete megjelent tanulmány, amely azt állítja, nem is az ember a hibás a klímaváltozásért. Más klímakutatókat viszont inkább az érdekel, hogyan jelenhetett meg egy ilyen alapvető hibáktól hemzsegő tanulmány tudományos lapban. Többet nem fog, legalábbis ebben a lapban biztosan nem, mert a kiadó kommentár nélkül megszüntette. A kutatókat támogató szervezetek nem ma kezdték, rutinos klímaszkeptikusok, nem túl meglepő támogatókkal.

Masszív tudományos konszenzus áll a mögött, hogy az egyre fenyegetőbb klímaváltozást jelentős részben emberi tevékenység okozza – még akkor is, ha nem feltétlenül „a tudósok 97 százaléka” gondolja így, ahogy az tévesen elterjedt.

Ettől függetlenül biztosan ön is találkozott már olyan véleményekkel, hogy ez az egész nem is olyan komoly, csak a környezetvédők lihegik túl, sőt valójában egy csomó hasznot is hoz, meg amúgy sincs új a nap alatt. A szó szoros értelmében vett klímaváltozás-tagadás persze csak a legelborultabb konteóhívők kiváltsága, sokkal kifinomultabb csak azt megkérdőjelezni, hogy van-e ehhez a valóban létező jelenséghez bármi közünk.

Az ilyen gondolatok általában nem jutnak el addig, hogy tudományosan jegyzett, szakértők által lektorált folyóiratokban megjelenjenek, mert a) nem érik el azt a színvonalat, a kívánt hatásuk viszont enélkül is megvan; b) az ellenvéleményt nem tűrő tudományos elit ellehetetleníti őket – mindenki kiválaszthatja a szerinte valószínűbb indokot. Mindenesetre az ilyen jellegű írások általában szerzői kiadásban vagy újságcikként jelennek meg és terjesztik az igét.

Ezúttal viszont egy tanulmány nagyon is megjelent, méghozzá a világ legnagyobb tudományos kiadója, az Elsevier egy folyóiratában, a GeoResJ nevűben. Ráadásul nemcsak a klímaváltozás, de egy másik hívószó, a mesterséges intelligencia (pontosabban annak mai legnépszerűbb ága, a gépi tanulás) is megjelent a címében:

Gépi tanulás alkalmazása az ember által okozott versus természetes klímaváltozás értékelésére

Nem csoda, hogy a sztorira gyorsan rá is ugrott a nyilvánosság erre fogékony része. Az amerikai szélsőjobbos Breitbart cikke szerint például a tanulmány „megerősíti”, hogy nagyrészt nem az ember felelős a klímaváltozásért. A hír bulvárlapok ingerküszöbét is megütötte, sőt kis csúszással Magyarországra is elért.

Pedig addigra már a Guardian újságírója vette a fáradságot, és megkérdezett öt neves klímakutatót, mi a véleményük a tanulmányról. Finoman szólva nem sok jó, de előbb nézzük, mit is állítanak maguk a tanulmány szerzői.

Mit állít a tanulmány?

Mit is csináltak tehát az ausztrál kutatók, a tanulmányt jegyző John Abbot és Jennifer Marohasy? Múltbeli adatok alapján mesterséges intelligenciával modellezték a klíma változását, hogy bebizonyítják, a jelenlegi helyzetért nem is az ember a felelős.

Ehhez úgynevezett proxy adatokat használtak. Mivel a több száz vagy ezer évvel ezelőtti klímáról közvetlen mérési adataink értelemszerűen nincsenek, ilyen közvetett adatokkal szokás rekonstruálni az akkori éghajlati körülményeket. Ezek a becsléshez használt adatok sokfélék lehetnek korabeli leírásoktól a fák évgyűrűin át a tavak és tengerek üledékrétegéig. A szerzők időszámítás előtt 50-ig visszanyúló adatokat vettek alapul, ezeket feldolgozták, aztán ráeresztették a gépi tanulásos algoritmusukat.

A gépi tanulás a mesterséges intelligencia egyik ága, a lényege, hogy egy rendszert nem manuálisan programoznak be valamilyen konkrét feladatra, hanem sok-sok adattal tréningezik, hogy magától fejlődjön. Így szoktak például rengeteg cicás képet megnézetni egy képfelismerő algoritmussal, hogy aztán magától is észrevegye, ha egy fotón szerepel egy macska. Ezúttal a kutatók nem cicákkal, hanem közvetett klímaadatokkal etették az algoritmust, hogy a régmúlt adatai alapján a jelenre is képes legyen klímamodellt alkotni: a 1830 és 2000 közötti időszakra készítettek vele előrejelzéseket.

Trump döntött: felrúgja a történelmi klímaegyezményt

195 ország írta alá, de az Egyesült Államok kilép az Obama által szentesített párizsi egyezményből. Az amerikai elnök kamunak tartja a klímaváltozást. Tovább

Azt akarták vele kiszámoltatni, hogy ha csak a régi idők időjárását vesszük alapul, akkor most milyennek kellene lennie a klímának. Ha kijön, hogy pont olyannak, mint amilyen valójában, akkor ez egy természetes folyamat, nem pedig ember által okozott jelenség, így el lehet felejteni az önostorozást, a pánikkeltést meg holmi klímaegyezményeket.

A gép által kidobott modellből a szerzők két fő következtetést vonnak le:

  • Egyrészt azt, hogy a globális klíma majdnem ugyanennyit melegedett volna az ipari forradalom vagy bármiféle emberi segítség nélkül is.
  • Másrészt azt, hogy ha a légkörben megdupláznánk a jelenlegi szén-dioxid-mennyiséget, még az is csak 0,6 Celsius-fokos globális melegedést idézne elő.

A légköri szén-dioxid megduplázásával járó hőmérséklet-emelkedést egyensúlyi klímaérzékenységnek (ECS) hívják, és ez a 0,6-os érték lényegesen alacsonyabb, mint más becslések, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) például 1,5 és 4 fok közé teszi.

Jennifer Marohasy a Spectator nevű lapban egy cikket is írt a kutatásukról. Ebben azt írja, hogy az eredményeik szerint még akkor is majdnem ugyanilyen mértékű felmelegedés lett volna tapasztalható a 20. század folyamán, ha nem lett volna ipari forradalom, és egyáltalán nem égettünk volna fosszilis üzemanyagot.

És mi ezzel a probléma?

A Guardian által megkeresett összes kutató egyetértett abban, hogy a tanulmány hemzseg a komoly módszertani hiányosságoktól és hibáktól, ezért az eredményei használhatatlanok. (A lap egyébként a tanulmány két szerzőjét is megkereste, de ők nem reagáltak.)

Ez történik, ha az ember már azelőtt levonja a konklúzióit, mielőtt nekiáll a munkának

– mondta az egyik megkérdezett kutató, Gavin Schmidt, a NASA Goddard Űrkutatási Intézet igazgatója.

Szerinte a módszertan már elvben is hibás. A klímaérzékenység kiszámításakor ugyanis abból indultak ki a szerzők, hogy minden természetes változás teljesen függetlenül történt olyan külső befolyásoló tényezőktől, mint a vulkánkitörések vagy éppen a Nap hatásának változásai. Schmidt szerint ez még a tanulmányon belül máshol leírt állításoknak is ellentmond.

garvin

Hibáztak akkor is, amikor digitalizálták az adatokat (konkrétan rosszul szkennelhették be őket), így elcsúsztak 35 évet, vagyis Schmidt szerint „ami szerintük 2000, az valójában 1965” – ami nagyon nem mindegy, ha napjaink klímaváltozása a téma.

Önmagában a proxy adatok használatával egyébként nem lenne gond. Benjamin Henley, a Melbourne-i Egyetem klímakutatója maga is több tanulmányt írt proxy adatok alapján régi idők klímájáról, mégis azt mondta a Guardiannek, hogy ennek a tanulmánynak sose lett volna szabad megjelennie, de ha már így alakult, legalább vissza kéne vonni. Szerinte érthetetlen, miért csak hat paleoklíma-adatsort használtak, miközben egy idén júliusban megjelent tanulmány például 692-t gyűjtött össze, és a szerzők nem is indokolják meg, miért pont ezt a hatot választották.

Henley szerint az is „extrém módon tudománytalan”, hogy a szerzők meg se próbálták azzal igazolni a megközelítésük pontosságát, hogy összehasonlítják a modelljük eredményeit valódi hőmérsékletmérésekkel, így az eredmények nem támogatják a konklúziókat”.

Piers Forster, a Leedsi Egyetem Priestley nemzetközi klímakutató központjának igazgatója szerint a szerzők fogták a múltbeli adatokat, és egyszerűen kivetítették a jelenre, anélkül, hogy megnézték volna, a valóságban közben milyen változás történt.

Azt is tévesen előfeltételezték, hogy minden olyan természetes változás vagy ingadozás, amely az ipari forradalom előtt történt, napjainkig folytatódott volna. Forster szerint nagyon kevés az ilyen periodikus ingadozás, a legtöbb teljesen rendszertelen. Főleg a vulkáni aktivitás kezdi ki ezt a megközelítést, hiszen azt feltételezi, hogy az 1880 előtti vulkanikus tevékenység máig ugyanúgy folytatódik, miközben a valóság ettől igen távol áll. Más kutatások pedig már korábban bizonyították, hogy a klíma véletlenszerű változásai maximum 0,2 fokkal járulhattak ehhez hozzá.

A modelljük azt is feltételezi, hogy az egyes helyekről származó közvetett adatok ingadozásai a globális átlagban is hasonló ingadozást jelentenek, ami megint csak hibás előfeltevés. És mivel a már megvalósult 1 fokos változás úgy történt, hogy a szén-dioxid-duplázódásnak még csak nagyjából a felénél járunk, a 0,6 fokos klímaérzékenység biztosan kizárható, meg minden más szám is 1,5 fok alatt.

A szerzők elemzése látszólag úgy működik, mint a varázslat

– foglalta össze Steven Sherwood, az Új-dél-walesi Egyetem klímaváltozás-kutatási intézetének igazgatóhelyettese. Szerinte az az érdekes a tanulmányban, hogy éppen azt csinálják a szerzői, amivel a fősodorbeli klímakutatókat szokták vádolni: rövid távú múltbeli adatokat vetítenek rá a jövőre.

A Twitteren több más kutató is azon háborgott, hogyan jelenhet meg egyáltalán egy ilyen gyenge lábakon álló tanulmány lektorált szaklapban. Egy klímakutató blogbejegyzése alatt pedig egy gépi tanulással foglalkozó kutató is kommentelt, aki szerint ezen a téren se túl acélos a tanulmány.

Olajozott együttműködés

A tanulmányban mindkét kutató megjelöli munkahelyeként az Institute of Public Affairs és a Climate Modelling Laboratory nevű intézményeket. Utóbbiról nem sokat tudni azon kívül, hogy a két szerzőn kívül egy harmadik munkatársa van még, az ő neve a honlapjukon feltüntetett publikációk közül egynél szerepel társszerzőként, a többi 19-et a két kutató jegyzi együtt vagy egyedül.

Jennifer Marohasy és John Abbot
Jennifer Marohasy és John Abbot

Érdekesebb az Institute of Public Affairs (IPA). Ez egy 1943-ban alapított ausztrál klímaszkeptikus szervezet, amelyet erős szálak fűznek az ausztrál liberális párthoz. Az IPA a szénre hagyományosan erősen támaszkodó országban hosszú ideje kardoskodik a szénárszabályozás és a károsanyag-kibocsátás csökkentésének szükségszerűsége ellen, és az általa pénzelt kutatók, általa kiadott könyvek általában is megkérdőjelezik a fősodorbeli klímakutatás eredményeit.

Az IPA-nak az ausztrál törvények értelmében nem kötelező felfednie a támogatóit. A Sydney Morning Herald még 2010-ben kiderítette, hogy az éves támogatásuk legalább negyede jött olyan cégektől, amelyek közvetlenül érdekeltek a klímaszkeptikus nézetek terjesztésében. A támogatóik között megtalálható volt például egy sor globális olaj-, bányász- és dohányvállalat is.

A tanulmányra a figyelmet először felhívó Breitbart-cikket egyébként egy bizonyos James Delingpole írta, aki maga is írt egy fejezetet a Climate Change: The Facts című 2014-es könyvbe, amelyet az IPA adott ki, és amelyben Abbot és Marohasy is jegyeznek egy közös fejezetet. A könyv ismertetője szerint „a világ legjobb tudósai és közgazdászai” működtek közre benne. Delingpole angol irodalomból diplomázott, a klímaváltozáshoz köthető tudományos fokozata nincs.

John Abbot a tanulmányban megjelölt egy harmadik munkahelyet, a queenslandi James Cook Egyetemet is. Az egyetem szerint azonban a kapcsolatuk fél évvel azelőtt megszűnt, hogy Abboték a tanulmányt benyújtották volna megjelenésre: 2015 októbere és 2016 szeptembere között kutatott az egyetemen, a tanulmányt 2017 áprilisában küldték be a folyóiratnak. Abbot egyébként a klímakutatás előtt többek között a Caltex nevű olajcégnek végzett az olajfinomítással kapcsolatos kutatásokat.

A tanulmányban (amely pdf-ben itt érhető el teljes terjedelmében) az áll, hogy a kutatást a B. Macfie Family Foundation finanszírozta. De nemcsak ezt a tanulmányt, hanem Marohasy összes kutatását ők pénzelik.

Az alapítványt egy Bryant Macfie nevű filantróp hozta létre. Amikor 2008-ban az ez alapítvány 350 ezer dollárral támogatta az IPA és a Queenslandi Egyetem együttműködését, Macfie a bejelentéskor arról beszélt, hogy az egészséges tudományos szkepticizmust hirdetik. Egyúttal viszont Galilei meghurcolásához hasonlította az ember által okozott klímaváltozást megkérdőjelezők tudományos elutasítottságát, és kijelentette, hogy a környezetvédő aktivizmus napjaink új vallása, amely rátelepszik a tudományra, csak időközben „szélturbinára cserélték a keresztet”. (Az most mellékes, hogy a Galilei-sztori valójában nem is pont úgy történt).

Rákeresve arra, milyen kutatásokat támogatott még az alapítvány, előkerül például a Bizonyítékalapú klímakutatás: Adatok a szén-dioxid-kibocsátás mint a globális felmelegedés elsődleges forrása ellen című munka, benne egy Marohasy és Abbot által írt fejezettel.

Belebukhatott a folyóirat

Az ilyen történetek általában itt szoktak lezárulni, de ezúttal történt még egy mozzanat, amely ugyan hivatalosan mindettől független, de a gyakorlatban valószínűleg nagyon is az eddigiekből következik.

A holland kiadóóriás Elsevier ugyanis úgy döntött, bezárja az először 2014-ben kiadott GeoResJ-t, ahol a tanulmány megjelent.

A GeoResJ 2018 januárjától megszűnik, és nem fogad új beadványokat

– olvasható a lap honlapján.

Az okokról se itt, se máshol nem derül ki semmi, sőt saját bevallása szerint maga a folyóirat vezető szerkesztője se tudja, miért döntött így a kiadó. Más kérdés, hogy magát a tanulmányt nem vonták vissza, így nem jelenthető ki egyértelműen, hogy emiatt szántják be.

Egy folyóirat tehát lehet, hogy belebukott ebbe a történetbe, a klímaváltozás viszont köszöni szépen, remekül van. A témáról szóló összes cikkünket ide kattintva találhatja meg.

A klímaváltozás itt van, és megeszi a világot

Önmagukat gerjesztő folyamatok egész sora miatt robog a vég felé az emberiség, és ma már nem az a kérdés, melyik időjárási jelenség függ össze a klímaváltozással, hanem hogy mikor ismerjük fel: a klíma már megváltozott. Tovább