Észak-Koreának mindenre van orvossága
Észak-Korea – tudják, az ország, ahol nincsenek emberi jogok, sosem köszöntött be a XXI. század, az egyetlen piacképes termék a rakétatechnológia és az atombomba, és egy sztálinista dinasztia ifjú leszármazottja vezeti, aki hajóágyúval végeztette ki a nagybátyját – szóval Észak-Korea bejelentette, hogy feltalálták az ellenszerét. Hogyhogy minek? Mindennek.
Komolyan. Mármint nem komolyan feltalálták, hanem komolyan bejelentették. Az észak-koreai tudósok állítólag ginszengből és más szerekből fejlesztettek ki egy olyan gyógyszert, ami gyógyítja az ebolát, az AIDS-t, illetve a MERS és SARS vírus ellen is védelmet nyújt. A phenjani vezetés nem foglalkozott olyan apróságokkal, hogy perdöntő bizonyítékot mutasson; csak bejelentették, hogy gyógyítani tudják a felsorolt betegségeket, és kész.
Az ne tévesszen meg senkit, hogy néhány éve még sörösüvegekből adtak infúziót.
Az észak-koreai központi hírügynökség szerint a kutatók a Kumdang–2 nevű szert olyan ginszengből szintetizálták, amit ritkaföldfémekkel kevert műtrágyában neveltek. Az Észak-Korea-párti hírportál, a Minjok Tongshin szerint a szert 1996-ban állították elő először, és a szervezetbe injekciózva immunerősítőként hat. Emiatt olyan betegségekre is jó, mint az AIDS, a SARS, a MERS vagy az ebola.
Az észak-koreai kormány azután tette a bejelentést, hogy Dél-Koreában kitört a MERS-járvány, ami több mint 160 embert fertőzött meg és kéttucatnyit ölt meg. A betegség gyógyíthatatlan; így jár, akinek nincs annyi esze, hogy humanitárius segélyért forduljon Észak-Koreához.