Százak tüntettek Bukarestben a kötelező védőoltás ellen
A védőoltások kötelezővé tétele ellen rendeztek tüntetést egyházi és világi egyesületek vasárnap Bukarestben. A tüntetők élőláncot alkottak a parlament előtt, miután a kétkamarás román parlament szenátusa hétfőn csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét.
A demonstráción több százan, más források szerint úgy ezren lehettek. A tüntetők transzparenseket tartottak a magasba:
- „Ahol kockázat van, ott választási szabadságnak is kell lennie”
- „Nem tűrjük az egészségügyi diktatúrát”
- „Büntetőjogi felelősséget az oltásgyártóknak”
Sok szülő gyerekkel érkezett. A demonstrációra az ország más településeiről buszok is érkeztek. Ikonokat és kereszteket tartó papok, illetve apácák is részt vettek a rendezvényen.
A szervezők azt mondták, hogy minden polgárnak kizárólagos joga, hogy maga döntsön saját és gyermeke egészségét illető kérdésekben, és joga van ahhoz, hogy a lehetséges kockázatokról tisztességes tájékoztatást kapjon. Szerintük az állam senkire sem kényszeríthet rá egy egészségügyi beavatkozást, ha pedig ilyen törvényt fogad el, az alkotmányellenes.
Beleegyezésünk nélkül akarnak élő mikroorganizmusokat tartalmazó biológiai készítményeket és vegyi anyagokat a testünkbe fecskendezni, amelyekről számos nagy hírű egyetem kimutatta, hogy mérgezőek. Ez sérti a páciensek jogait.
– mondta Costel Stanciut, az egyik fogyasztóvédelmi egyesület elnöke.
Első helyen vagyunk Európában a rákos megbetegedésekben. Az oltások meggondolatlan erőltetésével még súlyosabb lesz a helyzet.
– mondta Cristi Filip, a Romániai Szülők Szövetségének vezetője.
A kötelező védőoltások elleni mozgalom aktivistái jövő héten a parlamenti pártok székházai elé szerveznek sztrájkőrséget, hogy a végső döntést meghozó képviselőház enyhítsen a törvényen.
A 35 halálos áldozatot és csaknem tízezer megbetegedést okozó romániai kanyarójárvány közepette a bukaresti kormány augusztusban terjesztette a parlament elé az oltástörvény tervezetét. A törvény nem ír elő közvetlen büntetést az oltásmegtagadásért, de megbélyegzéssel és kiközösítéssel, megszorításokkal és a folyamatos oltási tanácsadások kötelező tételével akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabbnak tekintett vakcina beadatását a gyermekeiknek.
(MTI)