Vilma
-7 °C
4 °C

Pelenkában a Föld körül

2005.03.03. 20:55
Sikeresen landolt csütörtök délután egy kansasi repülőtéren Steve Fossett, akinek hatvanhét óra alatt sikerült megkerülnie a Földet. Az excentrikus amerikai milliomos mellékhelyiség hiányában pelenkában töltötte az utat, turmixot ivott, és néha el is szundikált. Ez volt az első alkalom, hogy valaki szólórepülőgéppel, leszállás és üzemanyag-felvétel nélkül röpülte körbe ezt a szomorú sárgolyóbist.

Steve Fossett, a hatvanegy éves sokszoros rekorder és dollármilliomos magyar idő szerint kedd hajnalban indult útnak a Kansas állambeli Salinas katonai repülőteréről, és hatvanhét óra múltán landolt ugyanott - közben pedig megkerülte a Földet. Az utat Fossett a Virgin Atlantic GlobalFlyer fedélzetén tette meg, amit kifejezetten erre a célra tervezett egy kaliforniai cég.

Hátszele volt

#alt#
Virgin Atlantic GlobalFlyer
Fossett, aki számos légi és vízi rekordot állított fel az utóbbi tíz évben, szerdán annak ellenére döntött az út folytatása mellett, hogy a háromtörzsű, speciális repülőgépének tizenhárom tartályából misztikus körülmények között eltűnt egy jó adag üzemanyag. Az indulás előtt a tartályokba töltött 8,2 tonna kerozinból 1,2 tonnának veszett nyoma. A földi irányítók a gépről küldött adatok alapján nem tudták megállapítani, hogy csak a műszerek romlottak el, vagy valóban elszivárgott az üzemanyag. Fossett mindenesetre Hawaii légterében, a személyzettel folytatott konzultáció után úgy döntött, nem fordul vissza és landol Japánban, hanem folytatja útját az Egyesült Államok nyugati partja felé. A döntésben segített, hogy Fossett szerencséjére kifejezetten erős, óránként 200 kilométeres hátszelet kapott, és így elképzelhetővé vált, hogy a kaland nem az óceán habjai között, hanem a leszállópályán végződik.

A gép: Virgin GlobalFlyer
#alt# A Virgin GlobalFlyer különleges megoldásokat felvonultató, háromtörzsű, egyetlen sugárhajtóművel felszerelt, egyszemélyes repülőgép. Hajtóműve, egy Williams FJ44-3, 10 200 newtonos tolóerővel bír. A gép 440 kilométeres óránkénti sebességre képes, 15 kilométeres magasságban repül, összesen 11,7 méter hosszú, 3,5 méter magas, szárnyfesztávolsága 35 méter. Üresen másfél tonnás, feltöltött üzemanyagtartályokkal tíz tonnát nyom, szerkezeti elemei grafitból és epoxigyantából készültek. Az egyszemélyes pilótakabinban túlnyomás uralkodik, de a kabin elég nagy ahhoz, hogy az ülést megdöntve aludni is lehessen benne. A tervezést és kivitelezést a kaliforniai Mojave-ban székelő Scaled Composites nevű cég végezte. A cég alapítója, az aeronautikai zseninek tartott Burt Rutan tervei alapján készült a világ első magánűrhajója, a SpaceShipOne is.

Fossett mostani útját a Virgin Atlantic Airways elnöke, Sir Richard Branson szponzorálta, aki maga is a repülés szerelmese. Ketten együtt többször próbálták megkerülni a Földet egy speciális hőlégballonnal, ami végül Fossettnek a hatodik kísérletre, egyedül sikerült.

#alt#
A szponzor: Richard Branson
Fossett kedd hajnali indulását a kedvezőtlen időjárás miatt hetekig halasztgatták, mert az egyedi tervezésű Virgin GlobalFlyer különösen érzékeny a légáramlatokra. Hétfőre az idő megjavult, de így is tartani lehetett attól, hogy a gép, amelyet korábban nem teszteltek teljes terheléssel, képtelen lesz elemelkedni a földről. Többek között ezért is választották a felszálláshoz a salinai repülőteret, amely Észak-Amerika egyik leghosszabb, négy kilométeres kifutópályájával rendelkezik. A Virgin GlobalFlyer az út nagy részét tizenöt kilométeres magasságban tette meg, ahová a saját súlyának négyszeresét meghaladó üzemanyag-mennyiség miatt több mint két óra alatt mászott fel.

#alt#
A tervező: Burt Rutan
A rekorder az út során alig aludt: mint a földi irányításnak elmondta, bár fáradt volt, csak szunyókálni mert, hogy a műszereken tarthassa a szemét. Fossett turmixot ivott, szaniteregységek hiányában viszont kénytelen volt pelenkában kibekkelni az utat. A rekordkísérletnek szentelt webszájton az érdeklődők több videócsatornán követhették nyomon a repülést és a földi irányítás munkáját, a gép pozícióját pedig percenként frissülő térkép mutatta be. A virginatlanticglobalflyer.com a szájt fenntartói szerint a repülés időtartama alatt átlagosan hárommillió találatot regisztrált óránként, a landolás idejének közeledtével pedig annak ellenére lefagytak a szerverek, hogy a pozíciós adatokat szolgáltató NASA egy Cray szuperkomputerekből álló klaszterre bízta a feladatot.

Az ember: Steve Fossett
#alt# Az idén hatvanegy éves Steve Fossett, aki pénzügyi tranzakciókkal szerezte millióit, számtalan légi rekord birtokosa. 2002-ben neki sikerült először hőlégballonnal egyedül, leszállás nélkül megkerülnie a Földet a Bud Light Spirit of Freedom fedélzetén, de a nevéhez fűződik a nem szuperszonikus repülőgéppel elért legnagyobb, 742,02 mérföldes óránkénti sebesség is. A levegő mellett Fossett a vízen is otthon van: 1993 óta huszonegy hivatalos nemzetközi rekordot állított fel, amelyek közül tizennégy ma is érvényes. Cheyenne nevű óriáskatamaránjával két alkalommal is neki sikerült a világon 24 óra alatt a leghosszabb utat megtennie, 2001-ben pedig négy nap és tizenhat óra alatt szelte át az Atlanti-óceánt, több mint 43 órát verve a korábbi csúcstartóra. Fossett mellékesen átúszta már a La Manche-csatornát is, részt vett az Ironman triatlonon és kétszer indult a Le Mans-i huszonnégy órás autóversenyen.

Fossettnek a rekordhoz pontosan 36 787,559 kilométeres utat kellett megtennie - ez a távolság megegyezik a Ráktérítő hosszúságával. Ha nem tette volna meg a távolságot, a rekord érvénytelen lett volna, ezért még csalinkáznia is kellett egy kicsit a Csendes-óceán fölött, ahelyett, hogy a legrövidebb úton haladt volna Japántól Los Angeles felé. A három nap, ami alatt Fossett a Földet megkerülte, nem számít abszolút sebességrekordnak. A Föld körüli utat Concorde-dal megtették már 32 óra alatt is, igaz, nem egyedül. 1995-ben a francia Michel Dupont és Claude Hetru 1300 kilométeres óránkénti átlagsebességgel teljesítették a New York-New York távot, közben érintették Dubait és Acapulcót is. Az első tankolás nélküli Föld körüli utat 1984-ben kilenc nap alatt tette meg Jeana Yeager és Dick Rutan - utóbbi a Fossett gépét, a Virgin GlobalFlyert tervező Burt Rutan testvére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.