Kísérleti technológiákkal az elszabadult olaj ellen

Helyi idő szerint április 20-án éjszaka gyulladt ki a Mexikói-öbölben a British Petroleum egyik olajfúrótornya, a Deepwater Horizon. A következő napokban a torony elsüllyedt, és a hozzá csatlakozott olajvezetékből több helyen szivárogni kezdett az olaj. Az amerikai oceanográfiai és meteorológiai hivatal (NOAA) eleinte napi 159 ezer liter nyersolajjal számolt, de később légi- és műholdfelvételek és a terjedés mértéke alapján pontosította a becslést 800 ezer literre. Ami azt jelenti, hogy ha ilyen ütemben folytatódik a szivárgás, két hónap múlva annyi olaj kerül a vízbe, amennyi az Exxon Valdez olajszállító tankhajóból ömlött ki 1989 tavaszán Alaszka partjainál.

Ha eléri a partot, jaj a madaraknak

Az olajszivárgás gyakoribb, mint hinnénk, ennek oka pedig az, hogy bonyolult, sok hibalehetőséget rejtő folyamat, amíg a tengerek alatti készletekből a hordókba, majd szárazföldre kerül a nyersolaj. Az amerikai nemzeti ásványügyi hivatal egy felmérése szerint a XX. század utolsó három évtizedében több mint 250 ezer olajszivárgást jegyzett be a parti őrség az ország vizein. Ezek nagy része apró szivárgás volt, de a szám jelzi, hogy a szakemberek állandó harcot vívnak az elszabadult olajjal.

Az energiaügyi minisztérium becslése szerint egy átlagos évben 4,9 millió liter olaj kerül a csövekből, tornyokból és szállítójárművekből az amerikai vizekbe, de ha valamelyik évben nagyobb katasztrófa történik, könnyen megduplázódhat ez a mennyiség. Az amerikai olajkészletek 30 százaléka azonban saját felségterületen levő fúrótornyokból jön, ezért ilyen veszteségek mellett is megéri üzemeltetni a tengeri olajfúrótornyokat.

Ha nagyobb mennyiségben kerül olaj a vízbe, igen gyorsan terjedő olajfolt alakul ki, bár ez az olaj típusától függ. A nyers benzin könnyebben terjed, mint a nyersolaj, de még a nyersolajon belül is vannak különbségek. Az Exxon Valdezből például nehéz nyersolaj ömlött a tengerbe, a Deppwater Horizonból viszont alacsonyabb kéntartalmú, úgynevezett édes nyersolaj szivárog, ami előbb lebomlik, mint nehéz rokona.

De bármilyen olaj ömlik is a vízbe, súlyos környezeti károkat okozhat, évtizedekre felboríthatja egy terület ökoszisztémáját. Különösen a part menti területeken pusztítanak az olajfoltok, a partokhoz közeledve ugyanis egyre gazdagabb az élővilág, így nagyobbak a károk is, egyes talajtípusokban pedig könnyen elraktározódik az olaj – ezért akarták a szakemberek mindenképpen megakadályozni, hogy a folt elérje az öböl partját. Mivel ez nem sikerült – a folt nyúlványai csütörtökön elérték az Egyesült Államok déli partvidékét, a Mississippi deltáját – most azon fáradoznak, hogy minél kevesebb olaj mossa a partokat. Louisiana, Florida és pénteken Alabama kormányzója is szükségállapotot hirdetett a szennyeződés miatt.

A halak, vízi emlősök és teknősök mellett a madarakat veszélyezteti leginkább az olajszennyeződés: ha a tolluk olajos lesz, az állatok nem vagy csak korlátozottan tudnak repülni, tolluk elveszíti víztaszító képességét, így megszűnik a hőszigetelés. Ahogy a madarak a tollukat próbálják megtisztítani, egyre több méreganyag jut a szervezetükbe – sok madár ebbe pusztul bele, mások kihűlnek vagy nem tudnak elegendő élelemhez jutni és éhen halnak. 

Hogy minél kisebb legyen az effajta környezeti kár, a British Petroleum és az amerikai parti őrség kísérleti technológiákkal próbálja feltakarítani a Mexikói-öbölben terjedő olajfoltot.

Az amerikai légierő két C-130 Hercules típusú repülővel segíti a Mexikói-öbölben a kárelhárítást; a hatalmas szállítógépek vegyszert fognak szórni a tenger felszínén úszó olajfoltra.

Még nagyobb fejtörést okoz az, hogy miként állítsák el a szivárgás forrásait, azok ugyanis az öböl fenekén, több mint 1500 méteres mélységben találhatók.

Égetés, kupola, kordon, új kút

Az egyik legújabb ötlet az, hogy vegyi diszpergenssel kezelik az olajat, közvetlenül a szivárgás forrásánál. Ezeket a vegyi anyagokat most is használják, repülőgépekről szokták az olajfoltokra önteni; a diszpergens az olajfoltot apró cseppekre szedi szét, amelyek elkeverednek a vízzel és végül lebomlanak. A módszer hátránya, hogy fokozottabb olajszennyezésnek teheti ki az élőlényeket.

A technikai újítás abban áll, hogy az USA történelmében először nem a felszínen, hanem 1524 méteres mélységben vetnék be a vegyi anyagokat. A BP már a helyszínre küldött 11 ezer liter diszpergenst, de az ötletet még a kormánynak is jóvá kell hagynia. Ha megkapják az engedélyt, akkor egy nap alatt felkészülnek a bevetésre. Iparági szakértők és az amerikai oceanográfiai és meteorológiai hivatal munkatársai még vizsgálják, hogy a módszer segítségével hatékonyabban tudják-e kezelni az olajszennyezést.

Emellett folyamatosan dolgoznak azok a hajók, amelyek feltakarítják a felszínen úszó (és már az űrből is látható) olajfoltot – eddig több mint egymillió liter olajos vizet mertek ki. Ezt később megtisztítják, és amit nem lehet újrahasznosítani, azt lerakókban helyezik el. A hajók azonban csak az olaj 10 százalékát tudják begyűjteni, és ha az időjárás rosszra fordul, nem sokáig cirkálhatnak az öbölben. A hajókon kívül úszó kordonnal akadályozzák, hogy az olajfolt elérje a partot – eddig körülbelül kilenc kilométernyi kordont feszítettek az olajfolt köré.

Felmerült annak a lehetősége is, hogy speciális kupolákkal gyűjtik össze a felszín felé tartó olajat. Ezt a technológiát még csak sekély vízben alkalmazták, most először vetnék be másfél kilométeres mélységben. A BP szerint az eszközöket körülbelül egy hónap alatt lehet telepíteni. Ha elkészülnek, a tengerfenékre helyezett kupolák a szivárgás forrásainál összegyűjtik az olajat, amit felpumpálnak a felszínen várakozó tankerekbe és elszállítják.

Szerdán már megpróbálkoztak az irányított égetéssel is: az olaj egy részét tűzálló karámmal elkülönítették, és meggyújtották. A nehézolaj feltakarításának ez az egyik leghatékonyabb módja, de vannak hátrányai. Ha a part közelében égetnek, akkor pusztul az élővilág, a parttól távol viszont nehéz lángra lobbantani az olajat.

Miközben a bevált és soha nem használt módszerekkel kísérleteznek, a tengerfenéken távirányítású robotok pumpálnak hidraulikus folyadékot abba szelepbe, amivel el lehetne zárni a tengerfenék alatti természetes készletből feltörő olajat. Ennek a szelepnek a baleset után zárnia kellett volna, de ez nem történt meg. A hatóságok korábban engedélyezték egy új kút fúrását, amivel megpróbálják elszívni az olajat a szelep mellől, így enyhíteni a szelepet érő nyomáson, és bezárni a szelepet.A BP hamarosan két fúrást végez az 1500 méter mélyen fekvő, megsérült tengeri olajkútnál, amelyből a nyersolaj ömlik. Ezek egyenként 100 millió dollárba kerülnek. A fúrást még a héten megkezdik, de az új kút felépítése hetekig tart.  

Újabb Exxon Valdez?

Mivel a szivárgás forrása mélyen van és problémás a megszüntetése, valószínűleg az utóbbi évek legnagyobb olajkatasztrófája kezd kialakulni. A lehetséges végkimenetelt gyakran hasonlítják a hírekben az Exxon Valdez tragédiájához, pedig a kiömlött olaj mennyiségét tekintve az Exxon Valdez nincs a tíz legnagyobb olajkatasztrófa között. A tankhajóból 43 ezer tonna olaj került a vízbe, a toplistára pedig 132 ezer tonnával lehet felkerülni – ennyi olaj ömlött 1988-ban az amerikai Odyssey tankerből a kanadai Nova Scotia tartomány partjainál (az olaj nagy részét itt elégették). Az Odyssey-t követi a ciprusi Haven tanker (1991, 145 ezer tonna olaj olasz vizeken), az Amoco Cadiz (1978, 223 tonna, francia partoknál), a Castillo de Bellver (252 ezer tonna, Fokvárostól nem messze, 1983-ban) és az ABT Summer (1991, 260 ezer tonna, Angola mellett).

Az ötödik legnagyobb olajömlés a Nowruz tengeri olajmezőn történt 1983-ban. A mező az irak-iráni háborút sínylette meg: éppen háborús zónában volt, több kútja is megsérült, és 260 ezer tonna olaj került a vízbe. A dobogóról éppen lemaradt az Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán találkozásánál elterülő Fergana-völgy, itt egy megsérült kútból 285 ezer tonna olaj ömlött ki 1992-ben. A harmadik legnagyobb olajkatasztrófa egy karambol volt: 1979-ben a görög Atlantic Empress tanker összeütközött egy másik hajóval, és 287 ezer tonna ömlött a tengerbe Tobago mellett. Ugyanebben az évben júniusban a Mexikói-öbölben található Ixtoc-I olajkút felrobbant, majd összeomlott. A szivárgás 1980 márciusáig folytatódott, 454 ezer tonna olaj szennyezte az öblöt. Végül minden idők legnagyobb olajkatasztrófáját az 1991-es öbölháborúhoz kötik. Miközben az iraki erők visszavonultak Kuvaitból, megnyitották az olajvezetékeket – a becslések 1360 ezer tonna és 1500 ezer tonna közé teszik az itt kiömlött olaj mennyiségét.

A tonnák száma azonban nem korrelál az okozott kárral. Nem véletlenül emlegetik pont az Exxon Valdezt: a tankerből a part mellett ömlött ki olyan nyersolaj, ami igen lassan bomlik le, és ami igen súlyos károkat okozott. A terület megtisztítása és rehabilitálása több mint kétmilliárd dollárba került, de az olaj még 21 évvel a katasztrófa után is szennyezi a partot. Az Ixtoc-I kútból több mint tízszer annyi olaj ömlött a vízbe, mint az Exxon Valdezből, de az olaj nagy része itt a tengerben maradt, és az okozott károk jóval kisebbek voltak, mint az Exxon Valdez esetében.

A Deepwater Horizon olaja is annál több kárt fog okozni, minél több éri el belőle a Mexikói-öböl partját. A tengeri élővilág mellett a vándormadarakat, pelikánokat és vidrákat fenyegeti leginkább az olajfolt, az érintett területeken több tízezer madár fészkel. Ha a szivárgás még hónapokig eltart, és bőséges olaj éri a partot, a következmények könnyen olyanok lehetnek, mint az Exxon Valdeznél.