Japán kutatók megállapították, hogy a fukusimai katasztrófa okozta radioaktív sugárzás mutációt idézett elő a területen élő lepkéknél, amiknek a lábaik megnőttek, csápjaik és szárnyaik pedig deformálódtak a mutáció következtében.
A Nature-ben közölt tanulmány szerint a 2011 márciusában bekövetkezett baleset után két hónappal Joji Otaki és csapata 144 lepkét gyűjtöttek be az ország tíz különböző pontjáról, köztük a fukusimai körzetből is. A különböző körzetekből származó lepkéket összehasonlítva a tudósok megállapították, hogy a magas sugárzású területekről származó lepkéknek sokkal kisebb szárnyaik és szabálytalanul fejlődött látószerveik voltak. Otaki a BBC-nek nyilatkozva elmondta: az eredmények főleg azért meglepőek, mert a tudósok eddig azt gondolták, hogy a rovarok rendkívül ellenállóak a sugárzással szemben.
A tudósok ezután laboratóriumi körülmények között tenyésztették a begyűjtött lepkéket, 1750 kilométerre a baleset helyszínétől, ahol a sugárzás alig mérhető. Az így született lepkéknél számos olyan rendellenességet figyeltek meg, ami az előző generációnál még nem látszott, ilyen például a deformált csáp, amit a rovarok a környezet feltérképezésére és társaik azonosítására használnak.
Hat hónappal később a csapat újabb felnőtt egyedeket gyűjtött be a tíz körzetből és azt tapasztalták, hogy a fukusimai körzetből származó lepkék kétszer annyira mutálódtak, mint a közvetlenül a baleset után begyűjtött példányok. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy a lepkék sugárszennyezett táplálékot fogyasztottak, valamit megjelenhettek rajtuk olyan genetikai mutációk, amik a korábbi generációknál még lappangtak.
Otaki csapata a fukusimai baleset előtt már több mint tíz évig tanulmányozta a kísérletben használt pale grass blue fajtájú lepkéket. A lepkét indikátornak használták, mivel megfigyelték, hogy ez a fajta különösen érzékeny a környezeti változásokra. A lepkéken korábban már sikerült megfigyelni, ahogy a globális felmelegedés hatására változtatják a színüket és mivel városokban is megtalálható, ezért az emberi környezet változásainak tanulmányozására is alkalmas. A mostani kutatás eredményei kimutatták, hogy bár a radioaktív sugárzás mértéke csökkent, továbbra is hatással van az állatok fejlődésére.