Feldolgozzák
A radioaktív hulladékok kezelése azonban nem csupán a hulladék feldolgozásáról szól. Ide tartozik ugyanis többek között a hulladékok összegyűjtése, minősítése, illetve ideiglenes tárolása, majd a szállítás és a feldolgozás is. Szilárd hulladékok feldolgozása tömörítést, égetést, illetve rögzítést, azaz térfogatcsökkentést és szilárdítást jelent. Folyékony halmazállapot esetén általában az oldatok bepárlását, égetését, szűrését végzik el. Az eljárások során a keletkező radioaktív hulladék kisebb térfogatú és nagyobb aktivitású lesz, mint a "kiinduló anyag", ám természetesen ezeknek is meg kell felelniük bizonyos biztonsági kritériumoknak.
Az újabb kutatások szerint a közepes- és nagyaktivitású hulladékok feldolgozása esetén gazdaságos kondicionálási eljárás lehet az úgynevezett üvegesítés is. Ennek során a már megszilárdított hulladékot olvasztott üvegmasszába keverik, amely - miután megszilárdult - igen hatékonyan rögzíti a radioaktív szennyeződést, emellett az üveg szerkezete ellenáll a nagyaktivitású hulladékok által termelt hőnek is.
Újrahasznosítják
A kiégett fűtőelemek újrahasznosításának területén is jelentős előrelépéssel számolnak a szakemberek, mivel jelenleg a legtöbb atomerőművel rendelkező állam nem tartja indokoltnak és gazdaságosnak a kiégett fűtőelemek végleges eltemetését: a már kiégett és újrahasznosításra nem szánt fűtőelemeket a sugárvédelmi előírásoknak megfelelően kialakított, általában 50 éves élettartamra tervezett átmeneti tárolókban helyezik el.
A jövőben több használt fűtőelemeket újra feldolgozó - úgynevezett reprocesszáló - üzemet terveznek építeni Oroszországban. A program keretében modernizálnak, illetve külföldi tőke segítségével építenek fel újrahasznosító és szilárd atomhulladékot újra feldolgozó üzemeket. 2006-ig feldolgozóközpontot építenek a kurszki, a Kola-félszigeti, a kalinyingrádi és a szmolenszki atomerőművekben is.