Minden esetben bebizonyosodott, hogy szándékos mérgezésről van szó. "Feltételezésünk szerint nem is a ragadozómadarak ellen, hanem rókák, varjúfélék ellen irányul a mérgezés, azonban a kisállatokból táplálkozó sasokat is érinti. Ezek illegális, az emberre is súlyosan veszélyes mérgek, amelyeket semmilyen körülmény között sem szabadna a környezetbe juttatni. Az ötven elpusztult egyedből 26 parlagisas, 23 rétisas és egy szirtisas. Főként a parlagisasok esetében kritikus a helyzet, ugyanis Magyarországon összesen 83 pár él, ami az EU populációjának hatvan százalékát teszi ki. A 83 párból két év alatt 26-ot mérgeztek meg" - mondta az Indexnek Horváth Márton, a Magyar Madártani Egyesület (MME) ragadozómadár-védelmi szakosztályának munkatársa.
Február 23-24-én az MME és a Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében rendezték meg a 3. Sólyomcsalogató elnevezésű országos ragadozómadár-védelmi konferenciát, ahol kiemelten foglalkoztak a megmérgezett ragadozómadarak kérdésével. A rendezvény időtartama alatt érkezett két újabb bejelentéssel emelkedett ötvenre az elmúlt két évben Magyarországon megmérgezett, fokozottan védett sasok száma.
A konferencia résztvevői szembesülve a közelmúltban elharapódzó illegális mérgezések természetvédelmi károkozásának mértékével, felkérték a Környezetvédelmi és Vízügyi, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselőit, hogy minden lehetséges eszközzel lépjenek fel az illegális mérgezések ellen.
Eddig csupán egy ügyben emeltek vádat, akkor öt mérgezett példányt találtak egy helyen. A jászberényi ügyészség egy jászárokszállási férfit vádol azzal, hogy még tavaly decemberben héjacsapdákat és talajfertőtlenítő szerrel preparált galambtetemeket helyezett ki földjére, hogy saját galambjaitól távol tartsa a ragadozómadarakat. A mérgezett galambok egy parlagi sas, és egy macska pusztulását okozták. A macskából később további négy parlagi sas, egy réti sas és négy egerészölyv is evett. A fokozottan védett madarak megbetegedtek, közülük több el is pusztult. A sasok eszmei értéke egyedenként egymillió forint. A férfit természetkárosítás miatt 5 évi szabadságvesztésre is ítélheti a jászberényi bíróság, az első tárgyalás március ötödikén lesz.