További Tudomány cikkek
- Megváltozik az agy az olvasással
- Úttörő long-Covid-tanulmány készült a Szegedi Tudományegyetemen
- Megtalálták az antibiotikum-rezisztens baktériumok „Achilles-sarkát”
- Már nem jelent előnyt a pályán a magyar válogatott szerelése
- Kemofóbok, szevasztok! Az alkimisták már a konyhában vannak, és rotyogtatnak
Napi egy paradicsom megelőzi a bajt
A génmódosított paradicsomok (Fotó: Peggy Greb, USDA) |
Akik hetente 4-7 alkalommal ettek paradicsomos ételt, azoknál a tumor kialakulásának esélye továbi 20 százalékkal alacsonyabb volt, mint a kontrollcsoportnál. Ezen kívül azt is sikerült igazolni, hogy a likopin képes csökkenteni az úgynevezett "rossz" (LDL) koleszterin-szintet, és ennek következtében kisebb a szívbántalmak kialakulásának veszélye.
A tabletták nem segítenek
A likopin jó hatása régóta ismert, a szintetikus, tablettában bevett likopin hatása azonban jóval kisebb, mint a növényekben található anyagé. A paradicsomszósz jobb likopinforrás, mint a nyers paradicsom. "Vélhetően azért, mert a főzés során a sejtfalak felszakadnak, és több likopin szabadul fel. A másik lehetőség, hogy a főzéshez használt olajjal együtt könnyebben felveszi a szervezet az antioxidánst" - mondta Randy Woodson, az egyetem mezőgazdasági kutatóprogramjának igazgatója.
A génmódosított paradicsomban természetes úton alakult ki a magas likopinkoncentráció. Az eset azért is szenzáció, mert ez az egyik első eset, hogy biotechnológiai úton sikerül növelni egy élelmiszer tápanyagtartalmát. Korábban már létrehoztak megnövelt béta-karotin- és flavonoltartalmú termést adó paradicsomnövényeket is.
Szúnyog ellen is hatékony
A paradicsom nemcsak a rák megelőzésében segít, hanem a szúnyogok elleni védekezésben is. Mostanáig a szúnyogriasztó szerek nagy része az amerikai hadsereg számára 1946-ban kifejlesztett DEET (dietiltoluamid) vegyületet alkalmazta a kellemetlen és akár maláriát is terjesztő rovarok ellen.
Hatékonyabb és biztonságosabb
Az IBI-246 névre hallgató paradicsom-hatóanyag a North Carolina Egyetem kutatóinak vizsgálatai szerint hatékonyabban űzi el a tolakodó rovarokat, mint a DEET, és egyúttal biztonságosabb is. A hatóanyagot egyébként a növények maguk is a rovarok riasztására alkalmazzák.
Az emberek bevonásával végzett kísérletek során a IBI-246 nem csak a vérszívásra érkező szúnyogok étvágyát vette el. Csótányok, bolhák, atkák és hangyák ellen is láthatatlan védőpajzsként működött. A paradicsom hatóanyagának engedélyeztetését az amerikai környezetvédelmi hivatal idén ősszel zárhatja le.