A szovjet tengeralattjáró, amiről eltűntek az atomrakéták

A szovjet K-219-es tengeralattjáró balesete az egész hidegháború egyik legrejtélyesebb és legvitatottabb eseménye. A világ óriási szerencséje, hogy már az enyhülés korában, 1986-ban történt, mert egy hasonló incidens 25 évvel korábban egészen beláthatatlan következményekkel járt volna. A 34 darab, szőrén-szálán eltűnt nukleáris robbanófej története úgy is egészen hajmeresztő, hogy a végén nem lett belőle harmadik világháború.

A K-219 egy Yankee-osztályú, atommeghajtású, ballisztikus rakéták indítására alkalmas harci tengeralattjáró volt, 132 méter hosszú, félelmetes fegyverzettel és manőverezőképességgel. Összesen 34 ilyenje volt a szovjet flottának, ebből 33-at a kilencvenes években az atomsorompó-egyezmények aláírása után leszereltek. A 34. volt a K-219.

A hajó 1986 októberében rutin járőrözésre indult az Atlanti-óceánon; a hidegháború éveiben ez azt jelentette, hogy éles fegyverzettel pár száz tengeri mérföldre közelítette meg az amerikai partokat, illetve - ezt már a konteó-hívők szeretik nyomatékosan hozzátenni - a Bermuda-háromszöget. Itt aztán történt valami, amiről két dolgot lehet tudni:

• Minden fél vehemensen tagadja, hogy az amerikai USS Augusta tengeralattjáróval ütközött volna össze a szovjet hajó (bár számos jel utal erre).
• Az egyik torpedóvető cső borítása megsérült, és tengervíz kezdett beszivárogni rajta.

A tengervíz reakcióba lépett a rakéták folyékony üzemanyagával, amiből salétromsav keletkezett, és a gimnáziumi kémiaórákra még emlékező olvasók ebből már sejthetik, hogy itt kezdett nagyon rosszra fordulni a történet. A kapitány megpróbált úrrá lenni a helyzeten, és a rakétasilóban levő RSM-25 rakétát, két nukleáris robbanófejjel élesítés és cél nélkül egyszerűen kidobni az óceánba, mielőtt nagyobb baj történik. A kémiai reakcióban fejlődött mérgező gáz berobbant, három tengerész azonnal meghalt, a tengervíz elkezdett beáramlani a hajóba, ami 300 méteres mélységbe süllyedt, mire sikerült stabilizálni a helyzetét. A probléma az volt, hogy a hajó reaktora, aminek ilyen vészhelyzetben automatikusan le kellett volna állnia, nem állt le. Hanem kigyulladt.

Egy mindössze 20 éves tengerész, bizonyos Szergej Preminin jelentkezett önként, hogy a hajó főmérnökének utasításait követve kikapcsolja a reaktort. A küldetés sikerrel járt, de Premininnek már nem sikerült élve visszajutnia a hajó biztonságos részébe. A legénységnek sikerült a hajót a felszínre vezetni, kizárólag az akkumulátorokat használva, és egy éppen a környéken haladó szovjet teherszállító hajó sietett a segítségére. A terv az volt, hogy a sérült tengeralattjárót bevontatja a legközelebbi szovjet kikötőbe. Csakhogy ez 7000 kilométerre volt, és a teherszállító alig-alig tudta megmozdítani a 8000 tonnás atom-tengeralattjárót, amiből eközben is szivárgott a mérges gáz. Végül megérkezett a parancs Moszkvából: a legénység szálljon vissza a tengeralattjáróra, és próbáljanak meg saját erőből visszaevickélni a gazsdijevói kikötőbe. Mielőtt ez megtörtént volna, újabb robbanás történt a hajón, és a K-219 teljes fegyverzettel a tenger fenekére süllyedt.

A kapitányt, Igor Britanovot szabotázzsal és hazaárulással vádolták meg, mondván, szándékosan süllyesztette el a hajót, hogy ne kelljen a legénységnek a minden bizonnyal halálos hazafelé vezető útra vállalkoznia. Mielőtt elítélhették volna, a szovjet hadügyminiszter lemondásra kényszerült (a híres Mathias Rust-botrány miatt, amikor egy német műrepülő a teljes szovjet légvédelem orra előtt berepült egy kisgéppel Moszkvába, és leszállt a Vörös téren), az utóda pedig felmentette Britanovot.

A K-219-est két évvel később találta meg egy szovjet kutatóhajó, 6000 méteres mélységben.

Pár év múlva a tengeralattjáróhoz hasonlóan a Szovjetunió is szétesett.

1997-ben a történetből film készült a BBC és az HBO kooperációjában, Ellenséges vizeken címmel, Rutger Hauer, Martin Sheen és Max von Sydow főszereplésével. A film eléggé kiszínezte az eseményeket, és behozott egy amerikai tengeralattjárót is, amit a Pentagon küld a baleset helyszínére, hogy lője ki a szovjet hajót, mielőtt az közelebb sodródik az amerikai partokhoz. Igor Britanov később beperelte a filmeseket, mondván, meghamisították az eseményeket, őt magát pedig negatív színben tüntették fel. Három évnyi pereskedés után a bíróság neki adott igazat, a kapitány 100 ezer dollár kártérítést kapott.

(A Ma is tanultam valamit rovat java sok új tartalommal megjelent könyvben is, az Index grafikusainak illusztrációival, ide kattintva tud belelapozni.)