Nándor
6 °C
22 °C

Jégúton szállították a Tiltott Város óriásköveit

2013.11.05. 09:23

Szánon, mesterséges jégpályán szállították a gigantikus köveket a pekingi Tiltott Város, vagyis a hajdani kínai császári palota építéséhez – állapították meg kutatók.

A tény azért meglepő, mert a körülbelül hatszáz évvel ezelőtti építkezés idején Kínában már háromezer éve ismerték a küllős kereket.

Csiang Li mérnök-kutató és két kollégája ezért azt vizsgálták meg, milyen előnyökkel járt a szánon szállítás. Más módszerekkel összevetve ehhez kellett a legkevesebb munkaerő, ám a károk megelőzését is szolgálta – derült ki az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent kutatás eredményeiből.

Az építések idejéből származó írások között a kutatók egy 123 tonnás kő szállításáról szóló beszámolót találtak. Az írás szerint az építők különleges technikával tették szabaddá a kőfejtő és Peking közötti hetven kilométeres utat: a jeges talajra vizet locsoltak, és azon csúsztatták a szánokat. Ötszáz méterenként kutakat ástak, hogy mindig legyen elég vizük.

A kutatók megvizsgálták azokat a korabeli szállítási módokat, amelyekkel egy 123 tonnás követ mozgatni lehetett. Ezután a megfelelő csúszási együtthatók alapján megbecsülték, hány emberre volt szükség a szánhúzáshoz. Száraz talajon 1537 munkás kellett volna, vízréteggel borított fatalajon csak 358.

Hasonlóan sok munkáskéz kellett volna, ha kemény jégen húzzák a megrakott szánt, csak a jeget borító vízréteg lehetett olyan csúszós, hogy akár 46 ember is elég volt a kőtömb mozgatásához.

A szakértők szerint az időjárás is a szánon szálításnak kedvezett: akkoriban Pekingben a januári középhőmérséklet -3,7 Celsius-fok volt. Ilyen hidegben a víz két perc alatt még nem fagy meg teljesen. Ennyi idő elég, hogy a szán az éppen bevizezett felületre jusson, és már a vizes rétegen csússzon tovább.

Csiang Li és munkatársai a szánon szállítás további okait is felderítettek: egy forrás szerint a korabeli kocsi hozzávetőlegesen legfeljebb 95 tonnás terhet tudott szállítani. A jég sokkal simább is volt a göröngyös utakhoz képest, amelyeken a kövek összetörhettek volna.

A szánt időnként ma is szállítóeszköznek használják Észak-Kínában – hangsúlyozták a kutatók. 2013 januárjában és februárjában egy vasútállomás 1200 tonnás épületét juttatták rendeltetési helyére hasonló mesterséges jégpályán.

A pekingi Tiltott Város a kínai építészet mesterművének számít. Hajdan a császári családnak nyújtott védelmet, közönséges polgár nem tehette be oda a lábát. A máig vörös fallal körbevett palotakomplexum 1987 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.